Májbeteg kutya (beszélgetés)
A szteroidot elősször azért próbálta meg hátha felpörgrti egy kicsit és elkezd enni. Aztán mivel nem segített abbahagytuk. A mi kutyznk abszolutt nem evett ezért kapta az antibiotikumot injekcióban. Magam adtam be neki minden nap,mert nem bírtuk volna megfizetni a mindennapos házhoz kiszállását a dokinak.Baromi rendes volt egyébként.
Aztán mikor elkezdett csipegetni,eszegetni akkor már annyira legyengült,hogy nem bírt lábraállni, ezért kap tablettában szteroidot ami sokat javít a mozgásán. Ne adjátok fel , mert visszafordítható gondolom szervezetfüggő a javulás. Próbáljátok a paszta után főtt hússal kínálni,én főztem többfélét elsőnek csak a marhát fogadta el.
Mindenképp adjatok neki kalo pet pasztát nállunk segített 5 vagy 6 napig nem evett egy falatot sem majd ahogy elkezdtem a pasztát második napon az első adag után evett egy kis főtt húst, aztán minden evés előtt paszta és utánna elfogadta a húst.
Nekem azt mondta a doki csak sovány szárnyast adjak de végül a puhára főzööt marhát fogadta el.Közben még kapta az antibiotikumot,bőr alá,és szteroidot is.Nállunk vagy hasnyálmirigy gyulladás vagy máj lassú leállása volt a diagnózis. Szintén rengeteg vizet iszik.14éves németjuhász. Bőr alá kapott vitaminokat és enzimeket,és ez a paszta segít,hogy ne haljon éhen és étvágygerjesztőként is hat napi 3x kapta most csak akkor ha nem fogad el ételt.
Szia,
Én is rákérdeztem és az alábbi választ kaptam:
"a hasvíz nyomást mindenképpen csökkenteni kell, leszívással
kaphatna laktulózt, ami a vastagbélben segíti az emésztést
hát ugye mindenképpen májdiétás étrend, nem tudom mit eszik a kutyus
K vitamin, B vitamin komplex, máriatövis ( szamárkóró) és benedekfű tea, ezek jó tisztítók
ami segíti a májfunkciókat: majoranna, zsázsa, kakukkfű, ezt lehetne adagolni hozzá, esetleg főtt rizzsel keverve kaphatná
a kaját kicsi adagokban elosztva kapja, napi 4-5 szörre
elég magas az elhullási arány sajnos, de ha a gazdi rászánja a sok mindenfélét anyagilag is, akkor talán sikerül kicsit helyrebillenteni"
És egy szer, ami segíthet:
Továbbá keresd meg a fb-on PATADOKI-t. ő egy állatorvos, aki alapból lovakkal művel csodát, de kutyás-macskás témában is nagyon ott van. kimondottan természetes gyógymódokat ajánl, de nagyon sokan dícsérik.
Jobbulást a kutyinak!
kutyatapeu.blogspot.hu/2013/01/mergezes-es-majbetegseg-eseten.html
ez fontos ,asillimarin az embernél is nagy segítség!!
Silegon a patikában kapható vény nélkül, vagy a LIver D-tox fuel a Twinlabtól....nagyon jók a koxosok is ezzel méregtelenítenek..
Májmegbetegedések
A májbeteg kutyák táplálásában nagyon fontos a máj védelmét, regenerációját szolgáló speciális diéta betartása. Májbeteg kutyáknak főleg zsírokkal és szénhidrátokkal fedezett nagy energiatartalmú tápokra van szükségük melyek jól emészthetőek. A fehérje ellátásnál törekedni kell a korlátozott mennyiségű, de kifogástalan minőségű fehérje etetésre. Kedvező, ha a táplálék rostban és vitaminokban gazdag. (B vitaminok, C, A, D3 vitaminok) A nyomelem ellátásnál fontos odafigyelni a cink pótlására. Fontos a táplálékok ízletessége, lehetőleg olyan ételek nyújtása, amelyet a kutya szeret. A kutyát naponta többször, kis adagokban, frissen készült étellel kell kínálni. Ha a májbetegek egyáltalán nem esznek, mesterséges táplálás indokolt.
MÁJGYULLADÁS
.
A májgyulladásban szenvedő állat táplálása meglehetősen komoly feladatot ró a tulajdonosra, tudniillik szervezetének teljes működését megváltoztatja az a tény, hogy a mája beteg. Márpedig a máj "méregtelenítő képességének" elvesztése kihat az állati szervezet minden egyes szövetére és sejtjére, emiatt a májelégtelenségben szenvedő kutya számára előírt diéta és egyéb gyógyszeres terápia betartása szinte életbe vágó fontosságú.
.
A májgyulladásos állat többnyire teljesen étvágytalan, ezért a tulajdonos minden leleményességére szükség van ahhoz, hogy kutyáját egyáltalán megetesse. Az ilyen eb tápláléka csak minimális mennyiségű zsírt és mindössze annyi fehérjét tartalmazzon, amennyi elegendő a normális anyagcsere-veszteség pótlására. Ugyanakkor nagy mennyiségű szénhidrátra, B-vitaminokra és zsírban oldódó vitaminokra van szüksége. A zsírfogyasztást egyébként azért kell mérsékelni, mert a zsírszegény étel, egyrészt az epekiválasztást kevésbé serkenti, másrészt pedig a gyomor és a bél munkáját is csökkenti.
.
A beteg kutya könnyen emészthető ételeket fogyasszon, s mivel a májbetegséget gyakran gyomor- és bélhurut is kíséri, ezt is figyelembe kell venni az élelmiszerek összeválogatásánál.
A hiányos, egészségtelen táplálkozás olykor különféle bőrbetegségekjelentkezésével bosszulja meg magát. A belső paraziták is okozhatnak bőrbetegséget, mert gátolják a tápanyagok normális felszívódását.
Azt mondta ma az állatorvos, egy hónapja van vissza... :-((
A hasürege teli van vízzel..így derült ki ma...
Kapott vízhajtót, és májvédőt...ha használ, akkor jó...ha nem akkor csak imádkozhatunk hogy minél később kezdődjenek a fájdalmai, mivel a rekeszizmokat nyomni fogja a sok víz..és jobb lesz ha elaltatják..ezt mondta ma a doki.
És arra lennék kiváncsi van e itt olyan akinek ilyen beteg a kutyusa...májelégtelenség ez a diagnózisa...meddig élhet így? És mivel lehet esetleg segíteni neki? Mégcsak 7 éves a kutyus.
További ajánlott fórumok:
- Boxer kutyások, akik szívesen cserélnének véleményt, történeteket. stbbbb:):)
- Blikk Nők - Kutyavilág matricák INGYENES csere
- Mit csinál most a kutyád?
- Tini hugom gyógyíthatatlan májbeteg, hogy vehetném rá, hogy folytassa a kezelést?
- Policisztás májbetegség cicának. Esetleg valakinek van ebben a témában tapasztalata?
- Tud valaki Miskolc/Debrecenben májbetegségekkel foglalkozó specialistát?