Magzati kor- A felnőtt élet meghatározója? (beszélgetés)

Ősbizalom és születés élmény

A magzat és már az első perctől kezdve átéli az anyjával való egységet. Minden ember első ősbizalom érzése ebből az egységből fakad. Mire jó az ősbizalom? Ez azt szolgálja, hogy az ember, amikor bajba jut, vagy akár kisebb problémával találja szembe magát, akkor tudatos morfondírozás nélkül szinte automatikusan bízik magában, az életben, a világban, és képes a probléma megoldására. De! Ha az ősbizalom teljes átélése sérül a magzati korban, akkor hiányozni fognak neki az egészséges öntudatú ember talpraesett ötletei. Ifjú és felnőtt korában a környezetétől csak rosszat vár, ha nem felszabadultan éli meg. Önmagán kívülről várja a segítséget és nem hisz a saját erejében.

Viszont, ha a baba 9 hónapon keresztül élvezheti az ősbizalmat, az egység, akkor a szeretet iránti igénye kielégül.

A magzat mindent lát, hall, tud. Olyan, mintha nem csak a magzatvízben, hanem anyja összes érzésében, gondolatában fürödne. Nem titkolhatunk el előle semmit, mert még a szűk környezet gondolatait is látja, főleg azokat, ami őrá vonatkoznak. Ebből kifolyólag nagyon könnyű dolgunk van a vele való kommunikációban. Nincs szükségünk közvetítőre, terápiára. Mindenki tud a saját babájával beszélgetni, és kis gyakorlással azt is meghallja, amit ő szeretne mondani.

Az anya is, a baba is befolyásolják egymást. Ahogyan a baba vágya befolyásolja az anyát, ha savanyút enne, az anya azt kíván, úgy az anya vágyai is hatással vannak a magzatra. Amit az anya szeretet, azt későbbiekben viszont láthatjuk a gyermek kedvenc játékai, tevékenységében is. Az is fontos, amennyire tudatosan avatja be a csöppséget a kismama a közös életükbe, hiszen a magzat teljesen egynek gondolja és érzi magát vele. Az a nő, aki fittyet hány a várandósságára, éli tovább a megszokott életét, anélkül, hogy a gondolatai többször a baba körül forognának, az kirekeszti a saját gyermekét az életéből. Azok a babák, akik így járnak, kirekesztettnek érzik magukat, és frusztráltak lehetnek majd.

Minden születési variációnak lelki értelmezése van. Az a módszer, ahogyan készül a baba a kibújásra, és ahogyan kiér, meghatározza az egész életét. Az élet minden egyes nehezebb percében önkéntelenül is ahhoz a módhoz fog folyamodni, ahogyan élete első akadályát megoldotta.

Stanislav Grof a születést 4 szakaszra bontotta. E szakaszok segítenek felismerni azokat a szituációkat, amelyek megmagyarázzák személyes problémáinkat, és útmutatót adnak a fejlődési lehetőségekre.

1. szakasz – a méhen belüli szakasz

Az egység, az ősbizalom kibontakozásának helye és lehetősége.

2. szakasz – tágulási szakasz

A határtalan, szabad lebegést egyre kevésbé élheti át növekedésével párhuzamban a baba. Minél nagyobb lesz, annál kisebb a hely, és ez csak fokozódik mindaddig, amíg megérkeznek az első méhösszehúzódások. Az óriási nyomás hatására összenyomódnak a magzatot ellátó vérerek, és ez hideg- és fulladásérzést vált ki belőle. Főként azokra van erős hatással, akiket előtte nem készítették fel a megszületésre. Úgy érezheti, csapdába került. Előrefelé fél menni, mert nem látja az út végén lévő világosságot, még zárt a méhszáj, visszafelé meg már nem tud. Az az ember, aki a tudatát illetően ebben a szakaszban ragadt meg, ha nagy nyomás közeledik, akkor megreked. Képtelen tovább lépni, sokszor mindent értelmetlennek lát. Nehezen hoz döntést, sokat rágódik, halogat. Félelmek blokkolja le őt, melyek újra és újra felszínre törnek nehéz helyzetekben. Elsődleges reakciója visszatérni a paradicsomi állapotba, az első szakaszba.

Annak ellenére, hogy fájdalommal jár a nyomás, - ami a magzatra irányul – mégis ez hozza meg a megoldást, ugyanis kinyílik a méhszáj, és ennek segítségével jut át a következő szakaszba. Ahogyan az életben is a nehézség hatására nyílnak meg a kapuk. Az itt megragadt ember hajlamos az utolsó vizsga előtt otthagyni az iskolát, a párkapcsolatban az eljegyzés vagy az esküvő előtt szakítani. Mely után hosszú ideig nem kezd új kapcsolatba, gyászolja a régit, az elvarratlan szálakat.

3. szakasz – születési harc

A nyomásnak ellenállni nem érdemes, hisz ennek hatására nyílik ki a méhszáj. Amint a gyermek meglátja a fényt, új erőre kap. A szülőcsatornán való áthaladás pillanataiban szorongatottság és beszorultság félelmét éli át. Aki itt ragadt meg, az fáradhatatlan, rajong a változásokért, nyughatatlanság jellemzi az életét. Mindig új kihívásokat keres azt remélve, hogy ha keresi a félelmet és a fájdalomküszöb határait próbálgató tevékenységeket, akkor egyszer csak elnyeri a megváltást. Például amit a fiatalok tesznek autók versenyeztetése, hegymászás szükséges felszereltség nélkül, gyorsan haladó vonat tetejéről lebukni a kábelek előtt stb. Azt kell megtanulnia, hogy nyugodjon meg, érkezzen célba, majd lazuljon el.

Ez a szakasz a négy közül a legveszélyesebb, és ekkor adódhat a legtöbb komplikáció.

A gyermek számára ez az első alkalom, amikor anyjával közösen dolgozhat együtt. Amennyiben az anya bódult, vagy érzéstelenítve van, és nem érzi, ahogyan a gyermek áthalad a szülőcsatornán, úgy a gyermek magára hagyatva is érezheti magát. Viszont az anya fájdalom receptorai a narkózistól függetlenül működnek, de nincs, aki a jelzéseket fogná. Ebben a vészhelyzetben ez még inkább fokozza a baba magára hagyottság érzését, ugyanis baba-mama szellemi kapcsolata folyamatosan fennáll. Továbbá a nő kimaradhat saját szülésélményéből, és így számára nem sikerül a beavatás.

4. szakasz – megszületés

Minden nehézséget leküzdött a baba, itt volna a lehetőség, hogy élvezze az új, tágas teret. Frédérick Leboyer hívta fel a figyelmet arra, milyen fontosak az első benyomásai az életben a gyermeknek. Sajnos a mai felnőttek nagy része nem születhetett erőszakmentesen. Érkezésükkor vakító fénnyel üdvözölték őket, rögtön elvágták a köldökzsinórt, így az első lélegzetkor fulladást éreztek. Ennek hatására nem csoda, hogy e felnőttek nem élnek az élet által nyújtott szabadsággal, és kibontakozási lehetőségekkel.

Ideális esetben az ember a negyedik szakaszban valósítja meg a tényleges áttörést, elkezdheti a hálótervét(!!!) élni. Minden nagy áttörésben megtalálható a negyedik szakasz jellemző jegyei.

Melyik az a technika, amivel a legjobban tudunk reagálni gyermekeinkre nevelés során?

A gyermek nevelés nem egyszerű feladat, és biztos vagyok benne hogy sok édesanyának okoz fejtörést, hogy hogyan csinálhatná jól, vagy mik lennének azok a módszerek és technikák, amivel a leghatékonyabban tudná segíteni gyermeke kialakuló személyiségét.

Nézzünk egy technikát ami sokak számára segítség lehet....

(folytatás a naplómban;))))

"- Te hiszel a születés utáni életben? - kérdezi az egyik.

- Természetesen. A születés után valaminek következnie kell. Szerintem az itteni életünk arra való, hogy felkészüljünk a születés utáni életre, hogy elég erõsekké váljunk ahhoz, ami vár bennünket - válaszolja a másik.

- Butaság, semmiféle élet nem létezik a születés után. Egyébként is, hogyan nézne ki?

- Azt pontosan nem tudom, de biztosan több fény lesz ott, mint itt. Talán a saját lábunkon fogunk járni, és majd a szánkkal fogunk enni.

- Hát ez ostobaság! - vág vissza a másik. Megyünk a lábunkkal és eszünk a szánkkal?! Ez nevetséges! Hiszen itt van a köldökzsinór, ami biztosítja a táplálékot... de mondok még valamit: a születés utáni életet kizárhatjuk, mert ez a köldökzsinór már most is túlságosan rövid!

- De, de... valami biztosan lesz. Csak valószínûleg minden egy kicsit másképpen, mint amihez itt hozzászoktunk.

- De hát még soha senki sem tért vissza a születés után! A születéssel az élet egyszerûen véget ér! Különben is, az élet nem más, mint egy nagy sötét tortúra!

- Én nem tudom pontosan milyen lesz, ha megszületünk, de mindenesetre megláthatjuk az édesanyánkat, és õ nagyon vigyáz majd ránk! - válaszolja reményteljesen.

- Az Anyát? Te hiszel az Anyában? Hol van?

- Hát... mindenütt, körülöttünk! Itt van mindenhol, mi benne vagyunk, és neki köszönhetõen létezünk! Nélküle egyáltalán nem lennénk.

- Én ezt nem hiszem. Én soha, semmiféle anyát nem láttam, tehát nyilvánvaló, hogy nincs is!

-Néha - mondja elmerengve a másik - amikor csendben vagyunk, hallhatod, ahogy énekel nekünk, vagy érezheted, amikor megsimogatja világunkat! Tudod, én tényleg azt hiszem - teszi hozzá -, hogy az igazi élet még csak ezután vár ránk!"

A hölgy beszámolója(folyt):

Én már akkor mindig magamat láttam Borsóban. Az én gyerekkori boldogságaimat tervezgettem neki folyton. Színeket, szagokat, helyeket, szavakat. Magamat… Táncot, azt nagyon. Az én elmaradt táncaimat. És akkor Raffai doktor azt találta mondani: „A mi kultúránkban általános »hiba«, tendencia, hogy a szülők hajlanak arra, hogy a gyerekük az ő vágyaik, elképzeléseik megvalósítója, kihordója legyen, így valamilyen módon az ő énjük részeként élje az életét. Egy hamis én-tudattal. Döntő különbség, hogy itt, az analízis során kialakul egy olyan, más minőségű kapcsolat, amiben nem erről van szó. Hanem éppen arról, hogy az anya megtanul elvonatkoztatni a saját szükségleteitől. Hogy megtanulja szétválasztani ezeket a babáétól, így képes lesz a legfontosabbra: kísérni a gyerekét az ő saját, autonóm útján, és ezzel segíteni őt, hogy a benne lévő fejlődési képességek valóban kiteljesedhessenek.”

Anya- magzat kapcsolat analízisről:

Borsó a fiam. A hasamban él, gondolkodik, érez, hetedik hónapja. Ma éhes volt, nagyon. Tálcákat hordott be a méhembe, aztán leült lakmározni. Láttam. Rózsát is kaptam már tőle, vöröset. Tanít engem, megnyugtat. Néha sír, de leginkább nevet. Mindent megbeszélünk. Mert van egy módszer, egy magyar „találmány”, amit anya-magzat kapcsolatanalízisnek neveznek. Tanulunk általa egész csoda módon kommunikálni, a fiam és én. Mert ma már a tudomány számára sem kérdés: mindenkinek egész életét, testi-lelki boldogulását, küszködéseit meghatározza, hogyan telik az első kilenc hónapja ott benn, az anyaméhben. Borsóét is…

Szexuális vágy

A szexualitást, és a vágyaink tárgyát is meghatározza a magzati kor, és ebben a fázisban átélt élmények.

Az egyesülés érzésére azzal, akit szeretünk,( vagy nem szeretünk) és a vágyaink kielégítésére „szolgál”.

Az egyesülés, pedig az anyával való kapcsolatot tükrözi. Ez nemtől független.

Amennyiben az anya várt minket, akkor olyan emberekhez fogunk vonzódni, akik szintén minket akarnak, és minket kívánnak.

Viszont, szerencsétlen helyzetben, ha nem várt minket az anya, vagy közömbös volt felénk, akkor olyan emberek ”szerelmét” kívánjuk, akik ugyanígy állnak hozzánk. Tehát közömbösek felénk. Mi pedig szeretnénk megszerezni a szeretetünket, így ők fogják felizgatni a fantáziánkat.

Viszont amennyiben a vágyunk tárgya nem tudja nekünk megadni azt az érzést amire vágyunk, és sex közben nem az egyesülést érzését éljük át, akkor érdemes elgondolkodni, hogy ez miért lehet. Ha ilyen megközelítésből nézzük, rájöhetünk, hogy nem azért vagyunk rossz ember mellett, mert „ilyen az élet”, hanem mert ennek olyan oka van, amit automatikusan így vonzunk az életünkbe.

Ekkor rájöhetünk, arra is, hogy nem a másik ember hibája, hogy nem tudja nekünk megadni azokat az érzéseket, amikre vágyunk, hanem a mi döntésünk, hogy olyat választunk, aki megadja, vagy az anya – magzat kapcsolat miatt, még mindig megpróbáljuk megszerezni a lehetetlent.

Ez a felelősség vállalás, és a tudatosság.

Mert ha felelősséget vállalok a tetteimért, akkor nem hibáztatom a másikat, hanem lassan rájövök, hogy miért választottam őt.

Szeretttem, vonzódtam…aztán mégsem azt éreztem amit akartam, de miért?

Miért szeretek olyat, aki nem szeret nem kíván viszont?

Mit akarok én ebben a helyzetben?

Megmondom.

Megszerezni azt, ami magzati korban szebb is lehetett volna. De nem volt, és ezt kellett megkapnom. Hogy miért?

Hogy erre rájöjj, és változtass.

Az én fiam 56 centivel született, és most, 18évesen 186 centi magas...

Anno... voltam 48-52 kiló... Én sokáig vajúdtam, és úgy éreztem, hogy szét akar robbanni a csípőm, olyan őrjítően fájt... Egy szemész orvossal voltam egy szobában, és ő úgy fogalmazott, hogy tűréshatár a szülési fájdalom...

Nem tudom milyen a babának a császár, állítólag a sima szülés a babának is komoly fájdalommal jár, nem tudom, nem emlékszem. Mondjuk érdekes mód a szülésre sem emlékszem, természet jól kitalálta az anya agymosását, különben lehet hogy nem sokan vállalnának több gyereket.

Én anno megbeszéltem a gyerekkel, hogy ráér kint is megnőni (komoly "beszélgetés" volt tekintve, hogy én keskeny vagyok, az apja meg hatalmas), elég ha 2500 gramm felett lesz és minden rendben lesz, egészséges lesz, csak ne nagyon nőjjön. Nem tudom, hogy emiatt-e vagy egyébként se nőtt volna nagyobbra de éppen hogy picivel megugrotta a 2500 grammot. Nem akartam a császárt, azért az nem olyan könnyű az anyának sem, már ahogy hallottam.

Oh, dehogy gondolom, hogy az a jó. Inkább a kérdés merült fel bennem, hogy vajon minek a hatása, hogy nem a természeteset tartjuk már a jónak.

A babának egyébként nem jó a császár. Könnyebbnek könnyebb az anyának, ez tuti gondolom, bár még nem szültem :)

Kinek a jobb?

Azért nem az a megoldás, hogy éhezek-iszok-drogozok-bagózok a terhesség alatt, hogy tuti természetesen megszülhető legyen a gyerek :D

Viszont nekem egyáltalán nem ajánlották a terhesvitamint, hisz attól sokak által el nem ismerten ugyan, de nő a gyerek. Egy 3,5 kiló feletti gyerek egy olyan "keskeny" nőnek, mint én már-már megoldhatatlan feladat lett volna, de ha meg is tudtam volna oldani akkor is lehet inkább a császárt választom, minthogy szétszakadjak.

Mert amit még nem vettél figyelembe a sokgyereket könnyen szülős elméletben, a sokat taposott úton bizony könnyebben jönnek a gyerekek, ott már nem nagyon van se gát, se izom

Hát ezt vágom, de akkor nem ez a jobb neki?

Szóval ha minden oké lenne, akkor nem természetesen kellene, hogy a legjobb legyen?

És milyen kiegyensúlyozott lesz és boldog :)

Nem tudom, hogy ott hogy működik a császár lehetősége és hogy nekik miért nem csinálják. De szerinted mi lehet a különbség?

Még egy példát írnék.

Miért van akkor az, hogy az a kisebbségi család,ahol csak azért szülik a gyermekeket, hogy kapják a pótlékokat, úgy szülnek, mint az előbb leírtam. Vagy mikor apuka megcsinálta a gyermeket, de közben be kell vonulnia a börtönbe.

Egyik esetben hiányzik a szeretet, a másiknál pedig családi problémák vannak.

Ezek a a kisebbségi nők mégis úgy szülnek, mint az az erdélyi asszony akiről lentebb írtam. Úgy jön ki belőlük a gyermek, mint a pezsgős üvegből a dugó.

Ebben is biztos hogy van valami. Mindenesetre a lelki témák fülöncspíhetőek, ha valaki foglalkozik ezzel komolyabban. Ha nem, akkor kívülről sok minden csak véletlennek tűnik.

Én nem hiszek a pechben és a szerencsében. De régen meg hittem benne, ameddig nem láttam meg az összefüggéseket. Ezért tudom, hogy a születési témáknak egyrészt nagyon meghatározó szerepük van a későbbi életünkre, ami egyébként kikorrigálható és az is, hogy semmi nem történik csak fizikális alapon, tehát oka van, ha valami nem megy simán a szülésnél. A konkrét összekapcsolódásokat én nem ismerem ebben a témában, mint ahogy a betegségeknek is lelki okuk van és van, aki ennek a szakembere én csak az összefüggés létét tudom, de nem ez a területem.

Az a helyzet, hogy régebben a nők is sokkal inkább rá voltak kényszerítve a fizikai munkára. Lazábbak voltak izomzatilag is, könnyebben szültek.

De az álltaknál is megfigyelhető ez. Anno a kutyákat macskákat kint tartották az udvaron. kemény fagyokban is Eszébe sem jutott a gazdának becipelni őket a lakásba. Most pedig kabátkát és még ki tudja mit adnak rájuk.

Éppen ezért az az állat sem lesz olyan szívós.