Lényeges-e az önismeret egy párkapcsolatban (beszélgetés)

Jajajj, erre nem is reagáltam.

"Az nem baj, ha valaki a tökéletességre törekszik. (Azt úgyse sikerül elérni)"

Ezt nem gondolhatod komolyan? :D Ne legyél már ilyen negatív. :) Tudhatnád, hogy lehetetlenek nincsenek, csak a mesékben....

Azt nem tudhatjuk, hogy tökéletesség hölgy vagy úr értékeli-e a részeredményeit. Tegyük fel, hogy igen. Akkor tényleg úgy gondolom, hogy boldog életet élnek.

A másik oldalt meg vizsgálni is elkeserítő lenne.

Az nem baj, ha valaki a tökéletességre törekszik. (Azt úgyse sikerül elérni)

Azt sokkal nagyobb problémának tartom, ha valaki úgy viszonyul a dolgokhoz, hogy "Úgy lesz jó, ahogy lesz!"

Egyébként azok, akik a tökéletességet, mint célt tűzték ki célul, még nem biztos, hogy egytől-egyig boldogtalanok. Ha a részeredményeket nem tartják sikertelenségnek, vagy kudarcnak, akkor teljesen boldogok és akár elégedettek is lehetnek.

Hahaha. :)

Ha így lenne...világbéke lenne és a Földön minden ember boldog lenne? :O

Ezzel egyetértek.

De.

Biztos találkoztál már Te is olyan emberrel, aki a tökéletességre törekedett. Én találkoztam. Boldogtalan. Mindegyik.

De. :)

Törekedni a 100%-ra az más. Hozzuk ki magunkból a maximumot. Ezt szerintem is így kell, sőt ha valamit el akarunk érni, akkor minimum 200%-os fordulatszámmal kell tekerni érte. :)

Ha ez igaz (márpedig igaz) akkor más dolgunk nincs, csupán "kívülről" szemlélni magunkat és saját dolgainkat.

Aztán már a saját dolgainkban is objektívek tudunk lenni. :)

Szerintem ez nem jó cél. Maximalizmusra törekedni... Szóval, hogy a hibáink tesznek egyedivé vagy mi, nem?

Ez a 100% nem tetszik. Nem tudom megmagyarázni, miért nem. :)

Kívülről olyan okos az ember, ugye? :D

Annyira utálatos emberi tulajdonság, hogy a saját dolgunkban nem tudunk objektívek lenni. :)

Természetesen lényeges. Ha azt sem tudod, saját magad milyen vagy, és mik az igényeid magaddal és a másikkal szemben, mégis mit várnál a másiktól? Alapvetően fontos,hogy önmagaddal tisztában légy, hiszen erre építed párkapcsolatodat, ezzel kerülhetőek el később a vádaskodások.

De amúgy a párkapcsolatok folyton változnak,meg az emberek is idővel (akár 180 fokkal is), ezért tartom butaságnak a "régen nem ilyen voltál, megváltoztál" típusú mondatokat. Mert ezeket nagy valószínűséggel a vádaskodó is feltehetné önmagának időnként.

Nem is lehet követelmény a 100%! :)

(De célul ki lehet tűzni)

Meglátom-e benned a zöld színt ha nem ismerem a zöld színt magát...

Igen-igen...

De ha már eljutunk addig, hogy felismerjük a hibáinkat és próbálunk dolgozni rajta már az is egy lépés a jobb önmagunk felé.

Hogyan is írja a Biblia?

"más szemében a szálkát,..."

Lényeges! De mivel nem éltünk át minden helyzetet, nem lesz sohasem 1OO százalékos az önismeretünk! És a kapcsolataink sem lesznek tökéletesek.

És aztán ott van az az emberi lelki védekező mehanizmus is, ami felment minket, hogy védje az önbecsülésünket. Így történhet az, hogy míg másokban könnyen találunk hibát, magunkat felmentjük, és az önképünk szép marad. Sajnos sokszor ha ugyanazzal a szemüveggel néznénk magunkat mint másokat megbolondulnánk az önvádtól.

Nagyon fontos az önbecsülés és az önbizalom is. Mindkettő kell, nem csak a párkapcsolat szempontjából, hanem általában véve. Ettől leszel teljes.

Az önvizsgálat azért jó, mert megtudod mik a határaid, mi az amit elbírsz, mi az amit nem. Az elvárás is kell, de nem várhatsz el a másiktól olyat, amit te magad sem tudnál teljesíteni.

Harmadrészt nem szabad ennyire rágörcsölni egy kapcsolatra, mert akkor állandóan attól fogsz félni, mit nem csinálsz jól (tapasztalatból mondom). És álmodban sem gondolnád, hogy az a másik miért is szeret téged (tuti nem azokért a dolgokért, amikért mondjuk te szereted magad).

Müller Pétert idézek:

Tudod, hogy így van. Sokszor tapasztaltad már, és lehet, hogy most is éppen ezt éled meg: szeretet nélkül félemberek vagyunk.

Te is tudod, a másik is tudja, mindenki tudja - mégsem találunk egymásra. Az emberek elmondhatatlan nagy többsége félemberként éli az életét. Azt kérded, mitévő légy? Három tanácsom van az útra.

Az egyik az önismeret útja. Vagyis az a titok, hogy a másikhoz vezető híd önmagadon át vezet. Neked kell alkalmassá válni arra, hogy szeretet-képes légy. Rá kell hangolódnod. Szeretni kell önmagadat - félemberként is. A szeretet hullámhosszán hirtelen azt tapasztalod majd, hogy igen sok idegen ember alkalmas arra, hogy mélyen megszeresd. Nem is gondoltad volna - lehangolt állapotodban -, hogy mennyi. Akit eddig észre sem vettél, idegennek tartottál, most rájössz arra, hogy "ismerős". Ha a Szeretet Világában élnél, rádöbbennél, hogy mennyi emberrel tudnád boldogan leélni az életedet. Most még azzal az eggyel sem, akit néked szánt a sors, mert nem vagy szeretetre hangolva - és persze ő sem.

A másik tanácsom: hogy merj szeretni. Mert ugye ez azzal jár, hogy a szüntelen önvédelmedet fel kell adni. Le kell vetni a páncélodat, és ami alatta van, mindent - egészen a bőrödig. Aki szeret, bizonyos értelemben védtelenné válik. Ezért nem merünk szeretni. Félünk, hogy kiszolgáltatjuk magunkat, hogy visszaélnek velünk. Vissza is élnek. Nem egyszer. Százszor. És mégis: nyitni kell. Nyitni azonban - és ez nagyon fontos, tedd ezt is az Útravaló mellé - csak erős ember képes! Akinek nincs félnivalója. Vagyis szeretni bárkit csakis erőből lehet, sohasem gyengeségből. Szeretni csakis az erős ember tud. A gyenge nem szeret, csak menekül a másikhoz. Ez nem szeretet, akármilyen odaadó, elfogadó, érzékeny, érzelmes és szenvedélyes. A gyengeség azt jelenti, hogy nem találod magadat, a másiktól várod a megváltásodat és ez lehetetlen.

A harmadik pedig egy mai embernek szóló, praktikus tanács: meg kell tanulnod félemberként is élni. Sajnos ez egy ilyen vacak világ.

A szeretet gyakran úgy működik bennünk, mint egy féllábúban a fantomfájdalom: tudjuk, hogy lélekben két lábunk van, mert az a normális, de mégsem tudunk végtagot növeszteni, és ha élni akarunk, meg kell tanulnunk féllábon járni.

Nem biztos, hogy társra találsz. Egyedül kell menned tovább, de jókedvűen, kérlek!

Derűsen, harmonikusan - fütyörészve!

Valóban rendkívül nehéz dolog az önismeret. Ezt el kell ismerni.

Most nem mennék bele a módszerekbe és eszközökbe, és még pszichológushoz, grafológushoz és egyéb szakemberhez se küldenék senkit. (Rendkívül jó könyvek, tesztek vannak arra a célra, ha valaki saját magát szeretné megismerni)

De legjobban a környezet viszonyából lehet válaszokat kapni.

Szerintem az embernek elég azt tudni magáról,hogy mit szeret,és mit nem,miben érzi jól magát,és miben nem:ezzel már lehet jól működő kapcsolatot kialakítani.

Következő szint az,hogy tudja:mire vágyik,mit szeretne elérni az életben -és mit nem.