Kinek segítsünk, kinek ne? (beszélgetős fórum)

Én az egyik nagymamám láttam el évekig, előtte csak vele laktam .

Azelőtt a másik ágon valaki így, valaki úgy ( vérszerinti rokon, vagy egyéb), Parkinson kóros, vagy túl öreg. Mindig "magunkjoz" vettük.

Én most nem tudom, mi lesz egyszer, ha kell. "Azelőtt" csak pár száz km volt.

Szerencsére sok dologra van már könnyítés.

Hát a tesómat nem igen tudnánk emelgetni, mert 100 kg felett van, így örülünk, hogy a fürdést és wc-t meg tudja oldani. Ha nem tudná, akkor már belehalt volna szerintem.

És a szerencse: a manikűrös/pedikűrös házhoz jön, így nem kell nekünk félve/hozzá nem értve a körmeit vágni.

A háziorvos asszisztense is kijön, hogy vért vegyen, így ezért külön nem kell elvinni.

Illetve meghatalmazással sok hivatalos ügyét el tudjuk mi is intézni.

Nagyon zavarja. Az én tesóm 53 éves férfi. Nagyon bízunk benne, hogy ez az állapot nem végzetes és végleges...

A barátod jót mondott! Nagyon is jót! A rossz gyerekeknek is jár a csoki, talán még jobban is, mint a jóknak :)

Csak ezek a szituk nekem nem olyanok ... :/

Én az 1%-ot beteg gyerekeknek adom (idén a gyermek mentőknek).

Szerintem az emberek is megérdemlik, csak már annyira nem tudunk megbízni senkibe és semmibe, hogy nem hisszük el, hogy ők kapják meg. Nekem ezért megy nehezebben egy szervezet támogatása.

Olyan világban élünk, ahol a gyilkos kártérítést kaphat a börtönbeli vélt rossz körülmények miatt, de a beteg ember nem kap megfelelő ellátást...

Sokáig ezt gondoltam én is. És annyi emberrel találkoztam, aki ezt mondta, hogy megváltoztatták az elképzelésem.

Ahogy a valahai barátom mondta, "én e rossz gyerekeknek viszek csokit".

Én nagymamit furdettem. Nem az volt a nehéz benne, hogy pucéran látom,mert egy szál semmiben futkostunk a lakásban előtte.

Hanem a tény, hogy nem tudom ellátni magam.

Annyit kiabált velem a nagyanyám, hogy "hagyjál már", esvarnikellett vagy 10 perce, hogy kiszedjem,mert maga nem tudott. És ez volt minden nap.

Én 20 éves korom előtt voltam Nemet-, Franciaországban, Hollandiaban, egy szép, nagy kombi autóval, ami sokaknak az alma volt. És 1 kétszer az Egyesült Államokban.

Pár év múlva meg kaja volt. Feléltük a házra félre tett pénzt, adósságba mentünk, és született még egy tesó.

Aztán jöttek jobb évek.

De addig is vagy azután is, mikor segély szervetezek csomagja jött, az időnk felrehívott, hogy van-e hely pár zacskó lisztnek,némi konzervek, más tartós élelmiszernek. Nem volt nagy performansz az átadásnàl, és néha én szóltam a másik gyereknek, aki "rászorult".

Akinek kell, sokszor nem pattog.

A korral viszont veszekedék. Az öregapam, aki a külsejére túlfontoskodó ficsúr volt mikor "egy senki" volt, majd távközlési cégnél vezérigazgatóként ment nyugdíjba, soha nem volt igénytelen. De most félre pisil, és inkább felmosk utána, mint kijavitsak egy 85 körüli embert, aki a lelket kidolgozta az anyamert, es értem.

Én az 1%-omat a Madárkórháznak adtam.

Előtte egy másik, rászorulóknak gyűjtő alapítványnak, ahol folyamatosan ment a sírás, kalapoltak mindenfele, közben szépen gyűlt a magánvagyon, aztán megbuktak, hogy az alapítványi lóvéból drogkereskedő hálózatot építettek. Pedig ismertem őket.

Én csak állatkák részére adok. Az emberek nem érdemlik meg.

Az állatok nem tudnak magukon segíteni, ők nem tehetnek a sorsukról.

Az állatkáknak sem pénzt, hanem kaját, almot, fertőtlenítőt, táplálékkiegészítőt küldök. Lehet hogy nem mindig jut el egy menhelyig vagy ideiglenes befogadókig a cucc, de így vagy úgy éhes macska eszi meg, használja el.

Én már leszoktam a személyes adakozásról.

A hajléktalan majdnem leköp, ha kiflit és parizert adok neki pénz helyett, az állatmenhelyes friss Facebook posztján ott a kutyája alatt a pléd, amit pár nappal előtte vett át tőlem (sokminden mással együtt: meg több pléd, több kiló száraz táp, pórázak) a rászoruló kutyáknak, a hoxás tag meg azóta is köpköd, mióta az első 3000 Ft után már nem szponzoráltam tovább.

A Madárvédő Egyesületnek és a Mentőszolgálatnak adok fel rendszeresen pénzt. (Küldik a csekkeket :))

Köszönjük szépen!

Nem több, mint mindenkinek...

(szív)

Köszi!

Nektek is kitartást!

Úgy érzem vannak problémáid neked is...

Igen, minden nap, erre még nem is gondoltam;)

Tehát minden nap adakozol, még ha természetes is.

Éppen az általad leírtak alapján az igénytelenségnek semmi köze a rászorultsághoz.

Kívánok kitartást nektek! (tudom)

Igen, becammog a fürdőbe a járókerettel, leül a székre és letusol, illetve járókeretre támaszkodva megáll a mosdó előtt és megborotválkozik. Pedig nem lenne szükséges, hiszen ki se megy a lakásból...

Ha visszük a sokadik orvoshoz, akkor pedig különösen odafigyel mindenre.

Na jó, azt be kell vallanom, hogy kissé agyasok lettünk, mert kórházi fertőzést kapott és azóta kicsit túlzásba esünk mindennel:D

Sajnos 27 eFt-ből manapság nem lehet megélni, így bizony be kell vetnünk magunkat. Össze kell dobnunk a pénzt arra, amire szüksége van, illetve én rendbe tartom a lakását és a ruháit.

Egyszer fent, máskor lent.

Egy hàtterből nem lehet embert megítélni.

Na, jó, ha budi van a háttérben, akkor hujjje vagy troll.

Még szerencsére hajléktalan nem vagyok, de te leszel az első, akinek szólok, ha úgy lenne, mert ma már semmi sem lehetetlen:-)

Azt gondolom komolyabban, hogy a mély szegénység, vagy rászorultság nem egyenesen arányos az ápolatlansággal, büdösséggel. Korral pedig még annyira sem.

Hasonló történet....Ma kaptak családit a falu sötétebb oldala és 7 fokban mezitláb, papucsban, koszosan, büdösen a szülők a boltban (én is kifordultam), pedig egy 179 forintos szappanra jutna. Inkább igénytelenség, mint sem rászorultság.

Mert a testvéred, bár beteg és ha jól értem segítségre szorul, de biztos vagyok benne, hogy ha ki is kell segíteni enni valóban, de mindíg tiszta és ápolt, attól, hogy a betegség miatt sajnos hirtelen nehezebb helyzetbe került.

Téged is értettelek:D

Amikor hajléktalant választok, nálam az is fontos, hogy ne az igénytelen kategóriába tartozzon. Egy hajléktalanon is látszik, hogy van e igénye a jóra. Az olyan hajléktalannak sosem segítek, akkor büdös, koszos, részeg.

A boltba be szokott jönni egy néni, aki nem hiszem, hogy hajléktalan lenne, de pont annyira büdös, mint a hajléktalanok szoktak lenni. Ezt a nénit én lazán kizavarnám a boltból, de az eladók nem teszik meg, így én szoktam kijönni, mert egyébként oda hánynék. Elnézést.

Nekem is vannak idős ismerőseim, illetve a nagymamám 80 évesen halt meg és az apósom is, stb., ennek már 22 éve. De ha előveszem a nagymamám bármelyik cuccát, amit esetleg nem mostam ki amióta meghalt (nincs ilyen egyébként), akkor annak nagyon kellemes mama illata van. Tehát, idősen is kell, hogy legyen igénye az embernek a tisztaságra.

Halál pontosan ugyanezt próbáltam véleménybe foglalni....

S ezzel nem megbántva azt sem aki másként gondolja.

Én értem, hogy miről írsz, de én kíváncsi lennék egy ilyen képre.

Nálam a rászorultság<>koszossággal.

Most megemlítem a tesómat, aki beteg. Nem tud több, mint 1 éve dolgozni. Havi 27 eFt-t kap az önkormányzattól, illetve közgyógyra a gyógyszereit, azaz jelenleg már szegény kategóriába sorolható, de van neki egy gyönyörű lakása, mert ugye mielőtt beteg lett jól keresett és így volt miből szép és modern fürdőt csináltatni, méretre készített konyhabútora van, hatalmas lapos Tv-je 2 db, laptopja, tabletje, jó telefonja, azaz a 65 nm-es lakása kis túlzással majdnem luxus kategória. Kosz nincs, mert minden szombaton megyek hozzá takarítani. Én vásárolok, főzök, mosok, vasalok, intézem az ügyeit. A rezsit a fia fizeti, meg a nagyobb kiadásokat, pl. orvosnak hálálkodás....

Tehát, ha megnéznéd az fb-n, akkor azt mondanád, hogy ez egy gazdag ember, miért segíts? Pedig, a pénze a kajáját sem fedezi...

Ha már segítség, elmesélem a tavalyi történetemet. Házat cseréltünk, az új(számunkra) házban az előző tulaj otthagyott mindent. Bútorok, ruhák, paplan, párnák, tányérok poharak stb. Nekem nem kellettek de kidobni sem volt szivem így felhívtam a vöröskeresztet, a máltaiakat, a hajléktalanszállót és mindenkit aki szóba jöhetett. SENKINEK nem kellett semmi főleg, mert érte kellett volna jönni! Ennyire jól állunk? Ahhoz képest, hogy kb. 20 éve a hajléktalanokat segítő alapítvány örömmel jött el párnákért, paplanokért most nem. (biztos tart még az a 20 éves) Pedig jó állapotban volt minden. Jó, a ruhák nem a legdivatosabbak voltak de aki fázik annak nem az a lényeg. Tanultam az esetből. Ha lassan is de megtaláltuk az új helyüket ami meg végleg megmaradt az bizony a szeméttelepen végezte.

És egy kb. 3 éves eset: volt egy régi, viseltes de még az az igazi irha bundája a páromnak. Kinéztem egy hajléktalant aki mindig az egyik bolt előtt ült a kutyájával. Neki szántam, de mire a kocsiba került a bunda a hajléktalanom elment máshova. Jó fél évet dekkkolt a kabát a csomitartóba mire találtam egy másik hajléktalant kutyával (valamiért az volt a lényeg, hogy hátha a kutyát is melengeti a bunda) párom megkérdezte tőle, elfogadja-e? Hát azt az örömöt! Csak úgy ragyogott a szeme, forgatta, nézegette, ölelgette azt a számunkra ramaty kabátot. Én meg boldog voltam, talán egy ember mellett egy kutya is melegedhet benne / alatta :)

Ilyen felhívásokra nem szoktam adakozni. Sosem tudom tényleg szükség van-e rá, oda kerül-e, az kapja akinek szánom stb. Inkább adok a kéregetőnek egy kis aprót mint ilyen "központosított" gyűjtésben részt vegyek. Majd ha akarok adni valamit a "leégett a háza, gyógykezelés, akármi-re akkor inkább személyesen viszem el.

Ezen a szomszéd lépcsőházban laktak.

Nekem "szerencsém" volt az ilyenekkel.

A bútornàl talán azért, mert a családsegítő az épületen, személyzetén belül is ismert volt az öreganyám által. És még a gyereknevelőseket ismertem.

Azonnal bocsánatot kértem....

Nem kell mutatni, mert nem minden a kinézet. Ezért javasoltam korábbi hasonló fórumban is a személyes kontaktot.

Én is tudok csinálni olyan képet, ahol semmi nincsen, a valóság pedig az, hogy van egy lapos képernyős méregdrága tv, egy laptop, tab, csakhogy a valós képen ez látszana, de egyik sem a miénk. Akkor? Kép alapján azt mondanád, hogy ezek gazdagok, hiszen van ez+az.

Közben pedig a valóság egészen más is lehet.

Csak erre céloztam. Egy kép nem sokat mond el a rászorultságról véleményem szerint.

Ugyanakkor természetesen, te másképpen gondolod, lehet az a helyes és akik úgy gondolják.

Ez szomorú, de így van.

Ha az ingyenes jólelkű jelentkezik, az legalább egy köszönöm kártyát ír egy szalvéta.

Nálunk a cégnél a megmaradt kaja megy a hajléktalanoknak. És a csövesek maguk viszik el 1-2 megbízott személyében. Tudod, hányszor nem jönnek/jöttek el érte?

És valamelyiktől volt hogy privàtban megkérdeztem, mert volt nálam: "nem kell egy alma/banán?" "Hagyjal már!"

Bocsánat!

Talán az "ítélkezés" szó túl erős volt!

Én sajnos az ilyenekben sem hiszek.

A tesóm dolgozott egy egyházi hajléktalan szálláson, ahová sokan vittek bútorokat, stb. Ami nagyon jó volt, azt a vezető azonnal haza vagy valamelyik ismerőshöz vittek, az új ágyneműket, stb. szintén, a hajléktalanok/rászorulók pedig kapták a maradékot...