Kihúzom a kád dugóját és a fürdőszoba közepén feljön a víz. Mitől? (tudásbázis)
A kérdező posztjára reagálva: a padlóösszefolyó dugulását többnyire a rákötött vezetékből (mosdóból, fürdőkádból) származó mosószer maradványok okozzák, de az is előfordulhat, hogy a rács lyukacsain keresztül egy-egy apró tárgy került bele. A duguláshoz sokszor, jellegzetes bűz társul hozzá, ami összetéveszthetetlenül jelzi, hogy duguláselhárításra van szükség.
Első lépésbe, takarítsuk ki alaposan az összefolyót, használjunk gumikesztyűt, mert sokszor sorjás a belseje és sérülést okozhat. Ezután a bűzelzáró könyököt vagy buborékot távolítsuk el és mossuk ki. A következő lépésben, szükségünk lesz egy hosszabb slagra vagy csőre, aminek segítségével víznyomást tudunk engedni a padlóösszefolyó elfolyó csövébe. Ha szerencsénk van, a zuhany gégecsöve éppen elér addig, ilyenkor vegyük le a tusolófejet. Az erős vízsugár sokszor képes elmozdítani a dugulást okozó szennyeződést, lebontani azt kisebb darabokra és átjárhatóvá tenni a padlóösszefolyó csövet.
Ha továbbra sem javult a helyzet, akkor kézi csőgörénnyel is próbálkozhatunk. Általában rövid szakaszról van szó ezért, egy-két méteres spirál is elég lehet. Ahonnan eltávolítottuk a bűzelzáró egységet abba az irányba kell haladnunk, ide lesz szükséges a kis csőgörényt betolni, és ott mozgatni. Ha szerencsések vagyunk pillanatok alatt végezhetünk a dugulással. Ezután 1 nagy fazék forró víz és végeztünk is.
A cikk forrása: [link]
Kedves Naíma!
Folyékony szappant használunk, és a mosógépem sem a fürdőben van, mert túl kicsi lenne a hely. Már tudom, hogy a cső lejtésével lehet a gond, csak nagyon bosszant, hogy megbízunk a "mesterekben", akiknek érteni kellene a szakmájukat.
Hát még ha tudnátok, mik történnek az átalakítások után.... tiszta röhej.
De most megint verjük fel a fürdőszobát?
Kiakadok. Viszont ez az állapot sem tűrhető. Ha a gyerekek kihúzzák a dugót és a fürdő medencévé válik.
Szerintem is ez lehet a baj. Kapirgászhatok én benne, nincs változás. Meg már írtam, nem most kezdődött, tehát nem a hó meg sok csapadék, amúgy is kp-i szennyvízhálózat van.
Amúgy is érzékünk van ahhoz, hogy megtaláljuk a "legjobb" szerelőket. Mondtam is a férjemnek, ezután mindent mi fogunk csinálni, akkor legalább nem fizetünk a sz.rért.
nálunk a csőgörény megoldotta a problémát.
ugyanez volt, konyhában nem ment le, aztán a fürdőben jött fel.
a csőgörényen kívül - nem jó a cső lejtése a fürdőben - mondta a szaki, így többször elő fog fordulni.
Dugulas?
Nekünk akkor volt ilyen amikor rengeteg hajam ment le a lefolyon.
További ajánlott fórumok:
- Milyen színű a fürdőszobád?
- Ti költöznétek az új házba, ha fürdőszoba kész van teljesen, bútorok nincsenek csak 1 ágy?
- Rettegés a fürdőszobában pucéran
- Te milyen színűre csempéznéd a fürdőszobádat?
- Egy munkás, aki a fürdőszoba csempézését csinálta, elrontotta a csaptelepet és a villanykapcsolót. Mit csináljak?
- Mennyiből lehet egy komplett fürdőszobát megcsináltatni?