Egy anya miért bántja a gyermekét, miközben az semmi rosszat nem tett neki? (beszélgetés)
Egyáltalán nem érzem úgy, hogy másoknál sokkal többet szenvedek. :D
Úgy gondolom, hogy az én sorsomnál sokkal, de sokkal rosszabbak vannak.
Soha nem is panaszkodom.
Az, hogy anyám képtelen viselkedni, semmiség ahhoz képest, ami egy embert érhet az élete során.
Én hálás vagyok, hogy csak ennyi problémám van.
Teljesen értjük, és saját tapasztalatból írunk. Persze nem pont azt éltük át, amit te, és tudjuk, hogy mindenkinek a saját problémája a legnagyobb, ezért érzed úgy, hogy másoknál sokkal többet szenvedsz.
Tudom én, hogy ez így túl egyszerűen hangzik, és ezt az ember képtelen megérteni csak az alapján, hogy mások ezt állítják, mert ez olyan dolog, hogy mindenkinek magának kell megtapasztalnia, és akkor rájön, hogy ez az egyetlen járható út. De ehhez előbb sokat kell az embernek dolgoznia saját magán. Nem azért, mert valakinek fejletlen a személyisége, hanem mert az embernek az életben sokat tanulnia, fejlődnie, ha előre akar jutni, és legfőképpen akkor, ha hátra akar hagyni egy nagyon romboló helyzetet. Ha nem vagy hajlandó elindulni ezen az úton, akkor akár évtizedekig is körbe-körbe fogsz járkálni a problémában, de képtelen leszel kilépni belőle. Hidd el, hogy jót akarunk neked, és nem nézünk le se téged, se a problémádat.
Soha, senki sem kérte tőle azt, hogy változzon meg.
Csupán annyit, hogy viselkedjen kulturált emberként, legalább akkor, mikor találkozunk.
Szerintem ti rosszul képzelitek el ezt a helyzetet.
Nem arról van szó, hogy ő szeret csipkelődni, és azt az én fejletlen személyiségem magára veszi.
Amikor “családi” ebéd közben megfagy a levegő, mert mindenkit kifikázott, valahogy senki sem tud jópofát vágni.
Valószínűleg a férje is azért nincs otthon, ha teheti, mert ő is személyiségfejlesztésre szorul.
A munkahelyén is azért utálják, mert ők is elmaradottak, és nem azért, mert arrogáns, és visszaél a hatalmával - amire még büszke is.
"...hogyan fordítsd a mondataiT előnyödre..."
"...ne anyukádat akarD megváltoztatni..."
Beiratkozom egy gépírás tanfolyásra! :)
Ha jól láttam az önismereti, önfejlesztési dolgokat már javasolták előzőleg. Ha rendben leszel személyiségileg, tudni fogod kezelni.
Tudni fogsz nevetni a kritikáin... tudni fogod, hogyan fordítsd a mondataid előnyödre... hogyan tudsz visszavágni, hogy elvedd a kritika élét.
Magadon dolgozz, ne anyukádat akart megváltoztatni vagy kínkeservvel elviselni!
Mit tudok tenni ezen kívül?
Nem törődni vele, mikor megaláz a férjem és a mostohaapám előtt? Mikor kritizál? Vágjak hozzá jópofát, és nyugodtan üljünk le egy családi ebédre?
Én nem olvastam ezt a könyvet, de gondolom, nem csak az alkoholista szülőkről szól. Ráadásul neked nem is az apáddal van gondod, hanem az anyukáddal, tehát nem ez a rész vonatkozik rád.
Könyv ide vagy oda, én akkor is azt javaslom, magadon dolgozz, hogy ki tudj lépni ebből a számodra káros helyzetből. De ez a te döntésed.
Elolvastam az elejéből pár oldalt, de nem igazán tudok azonosulni vele.
Az apám alkoholista volt. A könyv szerint nagy eséllyel lettem én is az a férjemmel együtt - egyébként mindketten absztinensek vagyunk.
Gyerekkoromban sem övezte ezt a dolgot semmiféle misztérium, mivel egy szobában éltünk, mindent láttam, hallottam, mikor apám éjjelente hazajött a kocsmából. Képtelenség lett volna a normális család látszatát kelteni, de nem is erőlködtek rajta.
Anyámmal mi mindig őszintén kommunikálunk. Tudja, hogy mit rontott el, semmi sincs szőnyeg alá söpörve.
De mindketten beláttuk, hogy ezeken a dolgokon már nem lehet változtatni, ezt a helyzetet elfogadjuk, és megpróbáljuk kihozni belőle amit lehet.
Csak az zavar, hogy olykor képtelen disztingválni. Elhiszem, hogy elégedetlen mindennel és mindenkivel, főleg magával, de ennyi erővel én is állandóan bánthatnám őt, amiért annyi esze nem volt, hogy védekezzen a terhesség ellen, és ne szüljön gyereket egy csavargónak hajszál híján az utcára.
Egyedül én és a férje vagyunk mellette. És minket szekíroz, mert tudja, hogy megteheti. A férjem többször mondta, hogy szakítsam meg vele a kapcsolatot, de akkor úgy érezném, hogy elvesztettem egy nagyon fontos dolgot az életemből. Nagyon nehéz ez úgy, hogy hullámzó a viselkedése. Mert ha bajban vagyok, ott van, minden követ megmozgat, hogy segítsen, aztán legközelebb porig aláz.
Leginkább a kisgyerekes anyukák, és a 40 felettiek.
Én inkább a korombeliekkel jövök ki, vagy pár évvel fiatalabbakkal, de ez sem gyakori.
Viszont az egyik régi munkahelyemen egy anyám korabeli nővel voltam jóban.
További ajánlott fórumok:
- Nevel valaki halmozottan sérült gyermeket?
- Pajzsmirigy alulműködéssel lehet-e gyermeket vállalni?
- SpermaJOGOK, avagy a férfiak is dönthessenek, akarnak e gyermeket!
- Miért bántják azokat, akik tudatosan vállalnak egyedül gyermeket?
- Van olyan név, amit nem adnátok semmiképpen a gyermeketeknek?
- Mit tennétek, ha kiderülne a párotokról, hogy titokban iszik? Kedves, normális, semmi rosszat nem tudok rá mondani