Távkapcsolatban nagyobb szabadságot akar, pedig nemsokára összeköltözünk. Hogy viselkedjek? (beszélgetés)

Haha! Akkor azt gondolom már meg is van a válasz arra, hogy mi volt az oka ennek a hirtelen fordulatnak. :D Szerintem egészen jól kezeli. :D

Átvészelhetőek a nehezebb pillanatok, de annyi biztos, hogy kell kitartás hozzá. :)

Hmmm... még rám mondták, hogy sok szabadidőm van! :D Na mindegy, felvilágosítalak - bár határozottan semmi közöd hozzá. Én tavaly fejeztem be az iskolapad rendszerű tanulmányaimat, aztán kicsit világot láttam tapasztalás-nyelvtanulás okán. Most 1 hónapja pedig családi vállalkozásban dolgozom, itthonról. Édesapámnak cégei vannak, ezeknek a kapcsolódó online térben megjelenő platformjait, közösségi oldalait rendezem, illetve telefonos módon kapcsolatot tartok néhány munkatárssal. Nem általános értelmben vett munkahely, úgy osztom be a szabadidőmet, ahogyan nekem tetszik és itthonról dolgozm. Külön élek a szüleimtől 20 éves korom óta.

A párom pedig biztonsági cégnél dolgozik, ezért írtam, hogy láblógatós a munkája, mert csak bizonyos időközönként, váratlanul kell elmennie az irodából néhány órára. Van, hogy heti többször, de olyan is volt, hogy fél éven keresztül semmi. Ő is külön él a szüleitől már 10 éve.

Talán most már nem kérdés, hogy meg tudunk élni vagy sem, illetve, hogy kamu a kérdés vagy sem. Amennyiben mégis, az már a te bajod, nekem nem tényező, nem érint.

Nem is rád gondoltam. :)

Tudom, hogy ne lesz könnyű. Bízom benne, hogy átvészelünk nagyobb bajokat is. :) Ez majd lakva kiderül.

Egyébként azon is filóztam, de inkább csak felvetődött bennem, mivel foglalkoznak ők, hogy a napi elfoglaltság mellett ilyen sűrűn tudják egymást hívni.

Ezek szerint egyikőjük sem dolgozik, mert egy munkahely nem tűrné az ilyesmit, de ha iskolások, akkor suliban sem lehet megtenni.

Ha pedig mindketten munkanélküliek, akkor miből fognak, akarnak megélni, miután összebútoroznak. Mert esetleg mindkettőt eltartja a család, de utána is???

Igen, de aztán később írta azt is, hogy nem egyedül ő alakította ki ezt a szokást, hanem ketten voltak ennek a részesei éveken át, és soha nem volt kifogása ellene a srácnak, sőt, ő is írogatott!

Meg írta most azt is, hogy ma már reggel óta ír neki. Hát ennyi! :D Egyszerűen csak lehet, hogy egyedül akart lenni egy picit, minden tekintetben. Nem kell ehhez különösebb ok vagy gond. Az emberek nem mindig ugyan olyanok... Van amikor egyszerűen kell egy kis nyugalom. Ennyi.

Ez is mutatja, mennyire nem vagyunk egyformák. Ha az én hapim félóránként, óránként rám csörögne, azzal, hogy: mi újság, mit csinálsz, stb. stb. menekülnék tőle, mint akit zavarnak. Én biztos, hogy már az első 3 nap után lapátra tenném.

Ezért mondom, nem vagyunk egyformák, ami választ írtam, azt a saját véleményem alapján írtam.

De a kérdés az volt: hogyan viselkedjek???

És most kiakad azon, hogy őszintén leírom a véleményemet. Igen, ha velem szemben valaki így viselkedne, rögtön olyan érzésem lenne, hogy nem bízik bennem, állandóan ellenőriz, kutakodik, leskelődik utánam.

Ezért írtam, amit írtam, ha ez a válasz a kérdezőnek nem oké, akkor ugorja át, és ne legyen azon felháborodva, hogy le mertem írni a saját véleményemet!!

Várjál, ő nyugdíjas korú?! Azt nekem honnan kellett volna gondolni?

Vagy rólam gondoltad, hogy nyugdíjas korú vagyok?! Megkérdezhetem, hogy miből hitted? Mert még csak most leszek 31! :DDDDD

Olyan nincs, hogy senkivel nem beszélgetsz egy napon keresztül például? Csak magadra figyelsz? Befelé?

Hidd el,szükséges az is. Se barát, se barátnő, se szülő, se gyerek, se kutya, se macska.. néhány óra minimum!

Töltődni lehet tőle, sokat.

A lányomért folyton eljön a párja, vagy elviszi kocsival, akárhol van, akárhová megy. Engem már ez is kiidegelne.. akármilyen kedves-figyelmes dolog. Nekem kontroll-érzésem lenne és az agyamra menne, folyton egyeztetni kell, mikorra jöjjön... én biztos fognám magam, és jönnék és mennék, amikor és ahogy én gondolom. Mindenki maga tudja, mi a jó neki.

Bocs, elnéztem ki írta.

Nekem fura egy kb. nyugdíjas korú nőnek a lányok megszólítás.

De akkor te ezek szerint jóval fiatalabb vagy.

Nem akartalak én bántani, de az első bejegyzésedben egy szóval sem írtad, hogy az eltelt 6 év alatt ő ugyanolyan mértékben igényelte, kezdeményezte a félóránkénti-óránkénti beszélgetést, jelentkezést, mint ahogyan te is.

Én úgy vettem ki, hogy ezt a sűrű "odacsörgök, beszélünk" ritmust te kezdeményezted, és őneki most kezd elege lenni belőle.

De azért ez még szerintem nem tartozik a "már nagyobb szabadságot akar" kategóriába.

Egyébként pedig, ha úgy érzed, hogy valami változott, valami nem úgy működik, ahogy régen, akkor ezt most, az összeköltözés előtt kell tisztázni, és esetleg az összebatyuzással egy kicsit várni.

Üljetek le, beszéljétek meg, ővele kell tisztázni a dolgokat. Mi itt adhatunk tanácsokat jót is rosszat is, a te életedről neked kell dönteni.

Így van, változást történt 6 év után, az valamit jelent.

Értem, hogy itt mindenkinek furcsa ez a fél-1 óránként kommunikáció, de a pasival is van valami ha eddig neki ez okés volt és most hirtelen szabadságra vágyik.

Én nem gondolom hogy szar ember lennél, és szerintem én pl. tökre nem támadtalak. Értem, hogy miért zavar, és hogy hiányérzeted van. Ez tök oké. De én akkor is nagyon furcsállom, hogy egy állításod szerint tökéletes 6 év után, amikor már házat néztek, költözést terveztek, egy ilyen 3 napos hangulatváltás miatt már a költözés szükségességét is megkérdőjelezed, és boldogtalanságról beszélsz. 3 nap után...

Nekem ez fura. Nem arról van szó, hogy a távkapcsolat könnyű lenne. Mert biztosan nem az. Sőt, szerintem bizonyos értelemben iszonyat nehéz lehet! Viszont lakva majd meglátod, hogy nem lesz mindig olyan tökéletes és rózsaszín. Hidd csak el nekem. Az elején még igen, de később, idővel jön majd a megszokás. Bármennyire is figyeltek egymásra, lesz olyan, amikor összevesztek, és idegesítitek egymást. Lesznek problémák, konfliktusok, sértődések! Lehet majd vita akár az anyagiakról is. Ez biztos, ugyanis ilyen az élet. Ennél a 3 napos nem beszélünk fél óránként gondnál majd csak nagyobb konfliktusotok lesz ám, ha együtt lesztek. :) Nem az kérdés, hogy ez majd el fog-e jönni, hanem az, hogy mikor?

Az összes gondod az, hogy csak napjában 2-3 alkalommal telefonáltok, nem fél óránként? Emiatt úgy érzed, hogy lehet, hogy nem is akarsz már vele összeköltözni?

Vagy van valami bőven sokkal több is itt a háttérben, amiről valamiért nem esik itt szó, vagy pedig nem gyengén el van csúszva az értékítéleted! Tényleg egy jól működő 6 éves kapcsolatot emiatt akarnál felborítani?! Egy párkapcsolatnak ennél bőven nagyobb terheket kell kibírnia egy életen át, hidd el! Ha ennyire labilisan állsz hozzá, akkor lehet, hogy tényleg érdemes a költözést megfontolni. És nem a párod, hanem a te hozzáállásod miatt!

Teljesen igazad van abban, hogy tartósan nem szabad a boldogtalanság állapotába ragadni! De te most éppen egy állításod szerint egyébként jól működő kapcsolatot akarsz feladni azért, mert nem fél óránként, hanem 3 napja csak napi 2-3 alkalommal hív fel téged telefonon.

Én azt gondolom, hogy itt a lelki békédet nem a pasid borítja fel, hanem alapvetően nincsen benned kiegyensúlyozottság sem béke. Mástól várod. De ezt magadnak kell biztosítani, megszerezni! Ezen érdemes egyébként elgondolkodnod egy picit, ugyanis hiába dobod ezt a palit, a következő 10-20 pasassal is boldogtalan leszel majd. Mert senkivel nem leszel harmóniában, ha magaddal nem vagy.

Na, mesélj, milyen alak vagyok? (Költői, nem érdekel, milyennek tartasz). Házi rendőr? Legalább olvass már, ha ilyen szavakat használsz, a rendszert EGYÜTT alakítottuk ki és Ő IS hiányolta eddig, ha nem írtam fél-1 óránként, egyből kérdezte, hol vagyok, mit csinálok és jöttek a "jajj, hát nagyon csendben vagy ma", "baj van???" üzenetek.

Nem érdemlem meg azt a hangnemet, amit itt sokan megütnek velem szemben vagy azt, hogy értelmi fogyatékosokhoz hasonlítanak. Igen, jól esett, hogy a párom gyakran érdeklődött a dolgaim iránt, hogy gond nélkül le tudtam neki írni, ha valami szórakoztatót láttam az utcán és ezt ő is megtette viszonzottan és nyaggatás nélkül, egyszerűen mert így szoktuk meg. Nem pedig azért, mert én valaha is hisztiztem volna miatta. Ennyi év után szólt, hogy számára ez zavaró. Teljesen természetes szerintem, hogy összezavarodtam. Tudod nem az volt, hogy az elején szólt, hogy neki ez sok, de én hisztériáztam, hogy márpedigdekülönbenszakítokbrühühü. Hát azért álljon már meg a menet, ahogy hozzám írtok! Mint valami véres rongyhoz komolyan. Nem kell leírni, hogy már rég szakítottatok volna velem vagy milyen alak vagyok vagy tudodkikötöznevelemössze, mert egy ilyen stílusú embernek én vissza sem köszönnék, tehát túlzottan fikció az egész.

Azt is leírtam milliószor, hogy nem akkor 0-24 írtunk egymásnak ilyen gyakran, hanem pl. ha otthon vagyunk mindketten vagy dolgozunk (én néhány esetet kivéve aktív munkát nem végzek, munkatársakat irányítok, ötletelek, így megtehetem, az övé pedig abszolút láblógatós 1-2 eset kivételével, mikor eltűnik 2-3 órára). Sosem volt abból gond, hogy elmegy edzeni, meccse van vagy éppen 1-2 napos kanbuli van. Még a legnagyobb problémával sem zavartam meg... Ahogyan ő sem, ha én edzek, kozmetikusnál vagyok vagy éppen iskolában.

Egy undorító, kiállhatatlan, elviselhetetlen embernek továbbra sem tartom magam, talán jól példázza, hogy a kapcsolatomban ezen kívül probléma nem is volt és amúgy minden találkozásunk azóta is olyan tökéletes, mint a legelső (ja, tudom, távkapcsolatban könnyű, dehát nem csak az volt).

Az élet sem azt a visszacsatolást küldi, hogy gagyi ember lennék - párkapcsolaton túl.

Aki normálisan, segítő szándékkal válaszolt és segített itt és privátban is, nekik nagyon szépen köszönöm! Nagyon jól esett! :) Igen amúgy, azóta ő is írt meg most is reggel óta. Ma én megyek nyaralni a családommal 2 hétre, nem fogok ráragadni ez idő alatt, aztán ha hazaértem, megyünk házat nézni kettesben, valamint nyaralni közösen és ha még lesz bennem hiányérzet, akkor személyesen megbeszélem vele mielőtt szétválunk. Nem fogok csak így ennyi évet kidobni a szemétbe. Nagyon szeretem és most ennek ellenére tudom/érzem, hogy ő is engem.

Mégegyszer köszönöm és szép napot nektek! :)

Ő írt rád?

Ugyanolyan meghitt volt a beszélgetés, mint eddig?

Én sem kombinálnék egyből, de egy kapcsolatban fellépő változás mindig jelez valamit.

Voltam távkapcsolatban, 5 évig... nem egyszerű.

A távkapcsolathoz hozzátartozik a gyakori kommunikáció, valamivel fent kell tartani, amikor dolgoztunk mi online voltunk és munka közben gyakran egymásra írtunk, délután sokat beszéltünk telefonon, így vészeltük át a hiányt... de mindenkinek volt magára naponta x óra, nem volt kötelező szerű félóránkénti bejelentkezés, amikor mégis akkor ott a háttérben a féltékenység dolgozott ami így visszagondolva valahol akarva akaratlanul is előjöhet egy távkapcsolatban. Ha nálunk ilyen ellenőrízgetés szerű volt az nálunk féltékenységből akadt de ettől még egyikünk sem ritkított semmilyen beszélgetést.

Ha eddig nem okozott neki problémát és most hirtelen lett neki sok vagy kicsit meginogtak az érzelmei vagy pedig lehet valaki a dologban.

Ha távkapcsolatban is fél óránként, óránként beszéltek, hívogatod, szinte levegőt venni sem engeded szabadon. Mint egy házi-rendőr, aki minden lépésről tudni akar, akitől még a rötyire sem mehet ki nyugodtan.

Tudod mikor költöznék én össze egy ilyen alakkal, mint te!!! Ezerszer is meggondolnám.

De ha így döntene, talán boldogabb élete lenne, mint melletted.

Ez nagyon szép, hosszú mondat volt.:)

Szóval tudatosan keresed a boldogságodat? Kíváncsi vagyok, mikor fogsz megállapodni?