Szeretethiányban élni, kapcsolatban, de magányosan (beszélgetés)

Köszönöm a válaszokat. Megprobalok válaszolni a kérdésekre.

A kislanyom még nincs pont kettő, ugyhogy pár hónapig még kapom rá a gyedet. (max összeg)

Szóval nem egyedüli családfenttartó. A munkája kissé stresszes, középvezető. De nem hiszem hogy minden nap ugy lefarasztja hogy szólni sem tud hozzám.

Itthon nyilván semmit nem kell csinálnia csak velem meg a gyerekkel kellene lennie. Minden nap főzök tisztasag van, rendet probalok tartani. A kislányát szereti is nagyon. De engem...

Napokig nem szól csak a kötelezőt.

Beszéltem már vele erről persze, de mindig oda lyukadunk ki, hogy én vagyok a hibás. Mert ő fáradt, hagyjam békén. Nem velem van baja.. Na persze, megis minden nap szinte beleköt valamibe.

A munkájáról nem lehet vele beszélni, azt mondja minek mondja, nem hozza haza, örül ha nem kell vele foglalkozni, na meg ugyse tudom, ugyse ismerem stb....

Ha én beszélek meghallgat... Bar volt hogy azt vettem észre már alszik. Ennyire érdekli.

Ja és lehet jobb lenne külön, de család, segítség nélkül nem tudom megoldani jelenleg ugy érzem.

Lehet, hogy a férjedet is nyomasztja valami. Munkahelyi problémák, munkahelyi stressz. Ha egyedüli családfenntartó az is lehet nagy teher.

Korábban nem volt semmi problémátok?

Miért nem beszélitek meg? Te is érdeklődhetnél, hogy megy a meló, mi volt odabent?

Ő is, hogy hogyan töltöttétek a napot?

Beszélgetni, beszélgetni, beszélgetni!

Néma gyermeknek anyja sem érti szavát.

Igyekezz segítőleg mellette állni, meghallgatni és ne csak a gyermek legyen a központban.

Egy picike városban élünk, sajnos nincs jatszóház babaklub meg ilyenek...

Persze, keresem is már a munkát, csak sajnos a hely ahonnan gyedre jöttem megszünt és visszamennem nincs hová.

29 éves vagyok, van egy gyönyörű 2 éves kislányom, és egy férjem.

Rajtuk kivül, nem igazán van senkim. Szüleim meghaltak, testvéreimmel a viszony felületes. Barataink sem igazán vannak.

A baj ott kezdődik igazán, hogy a kapcsolatunk is kezd kihülni, vagyis inkább ugy mondanám a férjem teljesen elhidegült tőlem.

Szellemi munkát végez, napi 8 órában, minden hétvége szabad. De mégis mindig fáradt, szótlan, vagy éppen mérges mindenért. Semmi nem jó neki sokszor, a kákán is csomót keres. Kimozdulni sem nagyon akar sosem, max a boltba megyünk el eggyütt. "úgy" sincs köztünk sokminden, csak nagyon ritkán.

Azt érzem nem szeret már, és ugye rajta kívül senkim nincs.

Nagyon vágynék arra hogy engem is szeressenek, hogy boldog, kiegyensúlyozott életem legyen.

Anyagilag meg van mindenünk, de mégis ugy látom, hogy nálunk sokkal szerényebben élő családok sokkal boldogabbak.

Nagyon elegem van, semmihez nincs kedvem lassan már nekem sem, allandóan bezárva, csak a házi munka, meg a gyerek. Akit nagyon szeretek, de sokszor ő issza meg a levét annak hogy szomorú vagyok, vagy ingerült.

Nem tudom mit tehetnék, ugy érzem lassan elmerülök teljesen a magányban.