Párkapcsolati szünet értelme, és szabályai (beszélgetés)

Látom, hogy már nem aktuális, de ezt le kell írnom. Mikor olvastam olyan érzésem volt mintha a saját kapcsolatomról olvasnék de egy az egybe. Én egy 20 éves lány vagyok és a barátom 21. 3 év és 7 hónapja vagyunk együtt. De mi egy jó ideje együtt is élünk. Ez, amin most ti mentetek keresztül velünk is meg történt csak 2 év után. Nagyon szerettük egymást és mindketten úgy gondoljuk h megtaláltuk az igazit, én mégis úgy éreztem, hogy még olyan fiatal vagyok és még annyi dolgot szeretnék átélni, olyanokat amiket kapcsolatban nem lehet, flörtölni, és érezni az újdonság varázsát, és még sorolhatnám, de közbe meg nem akartam a barátomat sem elveszíteni, mert tudtam hogy vele akarom leélni az életem és ő a tökéletetes nekem. Sokat beszélgettünk erről, volt sok vita meg sírás emiatt, de a végén sosem jutottunk el oda, hogy tényleg szüneteljünk, egyrészt az együttélés miatt nem lett volna megoldható, másrészt pedig nem bírtam megtenni ezt vele. Azóta is többször előtört belőlem az érzés, hogy még jó lenne egy kicsit élni de ez önzőség lenne... Mindegy, valahogy túljutottunk ezen is.

Igaziból összefoglalva ezt az egészet, csak annyira jöttem rá, hogy ez a hátránya ha valaki ilyen fiatalon kezd komoly kapcsolatba, főleg ha tényleg úgyérzi, hogy az igazit találta meg és nem élte elötte ki magát. A filmekben valahogy mindig jobb minden :)

1hónap még nem is sok idő....

De ez szép,hogy így alakult köztük.

Valakiknek tényleg több idő kell.

Kőkemény egy hónap ! Addig nem találkozni, nem beszélni, semmi. Mindenki azt csinál amit akar, azzal és úgy csinálja ahogy akarja. Előre megbeszélni a randevú idejét, ami a hónap letelte után jön. Találkozni, és újratárgyalni a fejleményeket, álláspontokat. Egy hónap, nem több, nem kevesebb.

Lányismerősöm ugyanígy járt, első kapcsolat mindkettőjük részéről, menni akart. Semmi nem jött neki össze, kilókat fogyott az egy hónap alatt, majd beleőrült a hetekbe, hogy mikor jár már le. Összeborulás, sírás-rívás lett belőle, majd házasság, gyermek, és olyan jó látnom őket a közösségi oldalon feltöltött képeken.

Szépen bebiztosította magát a kislány. Éli az életét- ne kerssétek egymást- de ha mégsem találna jobbat, leemel a spájz egyik eldugott polcáról.

Barátom, ha nem akarsz szamár lenni ló helyett, köszönd meg az együttműködést a nénivel, és mehet isten hírivel.

Hű, ez tényleg nagyon idevágós:)) És hasznos.

Saját tapasztalat: Másfél év szünet után, aminek az elejét esténként sírással töltöttem, most családunk, két közös gyerekünk van. De ehhez el kellett engednem a párom, teljes szívből. Ha menni akar, menjen. Nem volt könnyű beletörődni. Mire felkészültem egy új kapcsolatra, egy év telt el. Aztán meglátott az új pasimmal és rádöbbent, hogy senki más, csak én...:) Aztán bizonyított és most is bizonyít. Mindig is szerettük egymást, ez nem volt kérdés, csak talán az időzítés volt rossz. Ha akkor nem tartunk szünetet, a kapcsolatunk elfárad és tönkremegy. Neki még élni kellett, tapasztalni és rádöbbenni, hogy a család sokkal komolyabb dolog annál, hogy mással vállalja.

Egyszóval: sikerülhet így is, persze csak akkor, ha mindketten ezt akarjátok. Ha találkozik valamelyikőtök "jobbal", akkor úgy lesz a jó.

Tudni kell elengedni.

Kedves Treton!

Még elég fiatal vagy és most eljött az élet egyik megtapasztalása. Ebben a korban az embernek át kell, vagy át szeretne élni sok mindent. A kapcsolatotoknak az általad leírtak alapján szerintem vége. Nem feltétlenül baj ez, mert valóban nagyon fiatalok vagytok, és én úgy gondolom (bár nyilván akad néhány remek ellenpélda), hogy az ilyen korán létrejött szerelem nem tart és nem is kell, hogy sírig tartson.

Fájni fog biztosan, de ezt is meg kell tapasztalni, hogy bölcsebb legyél. Amit mondott, az az, hogy kipróbál majd mást, kipróbálja egyedül, kipróbálja mással és ki tudja, talán még is veled lesz a jó.

Szerintem ez a kapcsolat vége. Én azt javaslom ülj le vele megbeszélni, mert arról nem igen írtál, hogy te mit akarsz, csak arról, hogy ő mit. Gondolom ezek után nem szeretnél úgy élni, hogy várod őt, hátha....

Beszéld meg vele és ha kell, ha neked az nem jó, amit ő szeretne, akkor szakítsatok és kész. Csak beszéljétek meg, ne legyen harag.

Én személyesen az alapján, amit leírtál, a szakítást tartom jó megoldásnak, de inkább beszéljétek meg.

Az összes ide vágó közhely igaz, hogy találsz mást, majd jobb lesz, stb... csak ez ilyenkor még nem tudatosul.

ezt valamelyik nap találtam..ez is idevágós..)

"..... Aki menni akar, engedjük el.

Aki nem tudja, mit akar, küldjük el.

Aki a kezét nyújtja, fogadjuk el.

Aki képes szavakkal is ölelni,

pedig nem tudja biztosan kap-e valaha viszonzást,

mégis önzetlenül képes adni,

annak tényleg hatalmas a szíve.

Aki nem akar szeretni, az gyáva.

Aki meri vállalni a bukást, az bátor.

És aki tud néha sírni, az mer szeretni is .....!"

Van olyan példa is az ismeretségi körömben, ahol a szünetet szakítás követte és olyan is ahol azóta házasságban élnek, gyermeket nevelnek és kölcsönösen tudják, hogy az nekik akkor hasznos volt.

Túl fiatalon kerültetek össze és nem biztos, hogy ez jó így. Azt gondolom, hogy még mindig becsületesebb így, mint menetközben félre lépni.

Szerintem, megijedt attól, hogy itt van 19 évesen, és nem azt csinálja/nem úgy él, mint a kortársai (buli, pasik, függetlenség, szabadság), hogy nem tudja milyen lehet más sráccal. Én úgygondolom, hogy úgy érezheti, hogy nektek később kellett volna találkozni. Talán húszonévesen, amikor már mindketten kiéltétek magatokat.

Amúgy meg ha valaki szünetet kér, az már régen rossz. Szerintem az kér szünetet, aki nem mer szakítani.

Jobban jársz, ha elfelejted ezt a lányt.

Ez miért cikk?

Amúgy azt gondolom, hogy érbedj el, az a hajó már elment, ennyi volt.

Szerintem is engedd el. Ebből már nem sok jó jön ki.

Tudom könnyű ezt tanácsolni, de kivitelezni nehezebb, de a szünetnek semmi értelme. Csak rengeteg fájdalmat okoz. Nem szabad! ENgedd ell. Jobb lesz úgy mindkettőtöknek.

Nékem te nem tisztán, hanem megtisztultan kellesz!

hű, de szép! :O

Azért van egy-két kivétel.

Na nem én!:-)

Én nem tartom jó dolgonak a párkapcsolati szünetet. Az a kapcsolat,ami egyszer megszakadt, sosem lesz többé ugyanolyan. Persze kérdés, egyáltalán akarjuk-e,hogy ugyanolyan legyen.

Ha valakivel együtt vagy, az próba. Az együttélés pedig már művészet. Sok olyan párkapcsolatot ismerek,ahol nem rossz egyik fél sem, csak egyszerűen nem illenek össze: más a habitusuk, igényeik. Ennyi. Ez jobb,ha már ez első hetekben kiderül, és nem szívózunk egymással hónapokon, pláne éveken keresztül, hiába.

Természetesen az,ha mindent a másik határoz csak meg, és neked a dolgok menetébe semmi beleszólásod nincs, eleve halálra ítélt kapcsolat. Mi értelme annak,hogy az egyk fél folyamatosan csak tűrjön, holott esetleg a személyisége mást kívánna? Na ilyenkor vagy vagy a szakításm, vagy az,hogy ebbe a harcba a gyengébb fél (akár testileg is!) belebetegszik.

hát, ez tényleg lapát.

Rossz kifogás, ráadásul én biztos nem tűrném el ha a párom olyat kérne tőlem hogy hadd élje az életét, én meg valami tartalék lennék..

Nem nem. Érsz te annál többet is, minthogy valaki tartalékjátéka legyél, tedd lapátra a csajt, és bár tudom hogy szereted és nehéz, de próbálj meg nélküle élni. Önállóan. És ki tudja, lehet az évek során találkoztok majd, és ott folytatjátok ahol abbahagytátok. Fel a fejjel.