Párkapcsolatban vagyok, mégis egyedül érzem magam. (beszélgetés)

Furcsa és érdekes, ha az ember x éve együtt él vkivel s vannak már közös gyerekek, de akivel összekötötte életét annak szinte már nem jelent semmit és maga is felé mint egy idegenre tekint!

Egy-egy kellemesebben eltöltött családi kimozdulás után ismét mintha egy sötét verembe esne az ember:(

Próbálok amit lehet pozitívan nézni és bele kapaszkodni, de egy kicsit önámításnak tűnik a dolog!

Ez abból is látszik, hogy nem egyszer, ha a témában olvasok valamit nagyon elszomorodom, mert nem egyszer én is átéltem azokat a kínokat!

Nem tudom és nem is értem, hogy miért "megyünk/csúszunk így el egymás mellett"..

Sokat elmélekedem ezen és próbálom megoldani. Csak egy idő után meg főleg rájösz, hogy ez nagyon nehéz így egyedül..

..és van új kapcsolat?

ez nagyon szép és szomorú is egyben.

Ügyes vagy, csak kár, hogy át is kellett éljed azt, amit leírtál.

Én is vagyok vele. Megbántam volna, ha már az elején feladom, és elhagyom.

Én írtam is egy verset erről:

Nem tudtam, milyen az igaz szerelem,

Míg téged egy nap el nem veszítettelek.

Azóta bánom én minden egyes szavam,

Amit akkor haragomban neked mondtam.

Dühös voltam nagyon, s nem gondolkodtam,

De el kellett mondanom a fájdalmamat.

Tovább tartani magamban nem tudtam,

Mert a reakciódban nagyot csalódtam.

Egy világ dőlt össze akkor és ott bennem,

Addig azt hittem, minden hibámmal szeretsz.

Mert a történteket én sem úgy akartam,

De ezen már változtatni nincs hatalmam.

Mielőtt lelkileg összetörtem volna,

A sors játszott velünk, s magát meggondolta:

El is vette, amit még oda sem adott,

És én megkaptam a következő pofont.

Azóta élek így, egyedül, magányban,

Párkapcsolatban, és mégis társra vágyva.

Mert már nem érzem azt, mit valaha régen,

Hogy bármit megtettem volna neked, érted.

Most már tényleg csak abban reménykedhetem,

Hogy visszataláljon hozzánk a szerelem,

Megbocsájtsam én is minden egyes szavad,

Melyek szívemben hatalmas sebet hagytak.

A következő már kicsit vidámabb lett. :D

Ez kicsit hosszú történet. A lényeg, hogy elkezdett italozni. Egyre agresszívabb lett. Én még ekkor is folyamatosan kérleltem, hogy próbáljon meg jó útra térni. Majd jelentkezett egy Kedves, régi ismerős. Nem akartam én tőle semmit, mert soha eszembe nem jutott volna, hogy megcsaljam a párom. De mégis kialakult valami, aminek nem lett volna szabad (semmi szex). Végül rászántam magam, hogy megszakítom vele a kapcsolatot. Ekkor történt, hogy a férjem úgy jött haza, hogy nekem menekülnöm kellett előle. Úgy viselkedett mint egy megvadult állat.

Na ekkor döntöttem el, hogy dehogy adom fel azt a kicsi kis boldogságot, amit mástól kaphatok.

A férjem másnaptól teljesen megváltozott, szégyelli amit tett, próbál bizonyítani. Csak mostmár nincs kinek.

Röviden ennyi.

A mult hétfön láttam utoljára, mert ő "beteg" volt és "nem éngedték ki" ...vicces..

Közbe még beszélni se nagyon tudtunk mert ő ugymond "tanult" ..és mikor szoltam , hogy ugy hiányzik, hogy lássam, akkor meg én voltam a fekete bárány, hogy miért mondom ezt neki, mert nem is igaz... hát persze..végülis Ő jobban tudja, hogy ÉN mit érzek...

Nem igaz?

Én is sokszor kértem, hogy változtasson, mert szükségem van arra, hogy érezzem a szeretetét. De sose jutott el a tudatáig. Ha hazajött, kiosztotta az ölelést a fiúknak, én valahogy mindig kimaradtam.:(

Most már ölelne, de már én nem akarom.

Ez is ismerős!

Az is baj, ha megmondo, hogy miért érzed magad rosszul..

De akkor hogyan oldod meg a problémát, ha meég beszélni sem lehet róla?

A folytonos partnerváltás a megfelelő megoldás?

Ki mit gondol?

Jelenleg én is igy vagyok ezzel, de nem szolok a páromnak, mivel a multkor baj volt, hogy öszintén megmondtam szükségem lenne rá, hogy töbször lássam... :(

Így jártam

Sziasztok!

Átérzem a helyzetet. Sajnos én is így élek. És hogy miért? A férjem kamionos. Ez még nem is lenne baj, ha munka után haza venné az irányt. De nem. Pedig három gyermek várja haza. Mert én már nem igazán. Hogy meddig mehet így, azt nem tudom.

Sziasztok!

Én is voltam egy rövid ideig így. Történt valami, amiről nem tehetett senki, én mégis a párom okoltam érte. Kellett egy kis idő, amíg rájöttem, hogy nem ő a hibás, és én még mindig szeretem őt!

Sziasztok !

Én az első házasságomban éltem így hosszú évekig.Meddig lehet bírni, s miért is kéne? Sztem nagyon rossz heylzet, és az ember hiába mondja, hogy majd jobb lesz...nem lesz jobb.

Kriszti

Ismerős.Én is ebben leledzem.

Csupán két gyermekem akik tartják bennem a lelkierőt és jónéhány ember akik segítenek különböző szinteken feloldani ezt a társas magányt:(