Nem mondhatom el senkinek... (beszélgetős fórum)

Sziasztok!

A véleményetekre vagyok kíváncsi!!!

Férjem 41, én 34 éves vagyok!

A két éve tartó bizonytalaságnak vége.

Kb. 1 hónapja kiderült, hogy páromnak 90% az esélye rá, hogy nem lehet egészséges gyermeke. 3 szor vizsgálták a spermiumokat, az andrológus és a meddőségi szakember is erre a következtetésre jutott. Gondolhatjátok, hogy megviselte. ( Ő már nagyon régóta szeretett volna babát!)

Nekem lehetne, mert egy kivételével tökéletesen egészséges vagyok. Az átjárhatósági műtétet kellene megcsináltatnom. Viszont így nem vágok bele a nagyon drága beavatkozásba.

Örökbefogadni nem szeretnénk, több oka is van ez most nem képezi a témát!

Sajnos a kapcsolatunkra is rányomta a bélyeget.

Érzelmileg nagyon közel állunk egymáshoz, de úgy tűnik neki csak a reprodukciót szolgálta az együttlét (idős szülei voltak ki tudja mit mondtak neki erről), már nincs "haszna", pedig én akár napi szinten is vevő lennék a tesi kapcsolatra. Lehet, hogy az is feszélyezi, hogy több éve volt egy urológiai műtéte amióta enyhe fokú inkontinenciája van.

Benne maradni vagy kilépni?

Ti bevállalnátok-e így a műtétet?

Tudnátok ennyi idősen testi szerelem nélkül élni?

Válaszotokkat köszönöm!

Szia!

Hidd el,hogy nagyon konnyen elofordulhat,hogy nem veszi eszre az anya.Sot,hallottam olyanrol is,hogy amikor felvetette a kislany ,nem mondta el teljesen,az anyja nem hitt neki...a valasza az volt:"Na nehogy már kitaláld,és ez évekkel kesobb jut csak eszedbe?"

Nem vagyok annyira fiatal. Mind igaz, amit írsz, de általánosságban igaz, nem lehet ilyen gondolkodásra alapozni egy éltre szóló, vagy annak tervezett kapcsolatot.

Igen, mindent ki lehet forgatni, épp ezért írtam, amit írtam: ha magával tisztában van az ember, akkor magasról tesz rá, ki mit forgat hova... És ha nincs igazság, akkor kitalálnak hazugságokat.

Nem vagyok naiv, egyszerűen egyenes vagyok és a többi nem érdekel. Lesz@rom, hogy ki mit gondol vagy mit kreál, ez az ő felelősségük. Erre akartam kilyukadni.

Szerintem nincs általános recept. Ahány ember, annyiféleképpen dolgozza fel a traumákat. A cikkíró valószínűleg el tudja dönteni, hallgasson, vagy elmesélje ezt a fájdalmas titkot a múltjából...

Azt tartom aggályosnak, ha csak azért nem beszél róla, mert fél a vőlegénye reakciójától...ezek szerint vagy nem ismeri 100%-osan, vagy kinéz belőle kedvezőtlen reakciókat...

Én megbeszélés párti vagyok, bár ilyen szörnyűség nem történt velem. Volt más, ami fejfájást okozott mindkettőnknek, de azt akartam, hogy tudja, miért viselkedem furán/hülyén/megmagyarázhatatlanul. Ez persze nem adott felmentést nekem, de könnyebb volt úgy "kigyógyulni" hogy tisztában vagyunk a dolgokkal.

Erről egyébként csak Ő tud, a szüleim kiskorom óta rámsütötték a jellemhibás stb. jelzőt.

A másik, hogy ismerem magam, és tudom, a hosszú távú elfojtások tönkretesznek, eltorzítják a személyiségemet és rontják az életminőségemet.

Kedves Fórum indító, a páromnak valószínűleg elmondanám, a szüleimnek nem hiszem... A saját 9 éves kori történetem szerencsére kevésbé drasztikus, nem jutott el a megerőszakolásig, de teljesen egyértelmű volt nekem, hogy nagyon nem helyénvalóak a fizikai érintések amiben részem volt. Nagyon ismerős, ahogy azt írod, olyan volt mind egy álom, én úgy próbáltam feldolgozni magamban, hogy "csak álmodtam". (Utána sokáig bizonytalan voltam egyes eseményekben, hogy megtörtént, úgy történt-e, pl. bezártam-e a kaput, írunk-e másnap dolgozatot az iskolában, stb.) Egy-két hozzám közel álló barátnőmnek elmeséltem, de a szüleimnek nem, mivel számukra is nagyon közeli (ma már idős) hozzátartozóról van szó, nem bírtam volna ezzel fájdalmat okozni. Én így intéztem, hogy soha többet ne kerülhessek ezzel az emberrel ilyen helyzetbe, ne legyek vele egyedül.

A páromnak akkor mesélném el, ha ez a dolog kihathatna a mai szexualitásomra. Mivel nálam ez már 25 éves történet, a mai életemet (bízom benne...) nem befolyásolja.

Mondjuk, iszonyú későn veszítettem el a szüzességem, de nem tudom, hogy ennek az élménynek szerepe volt-e benne.

Van egy olyan közmondás, hogy hallgatni arany.

Ugyanakkor az sem jó, ha valakit nyomaszt valami és nem mondhatja el, jelen esetben a férjnek. Nagyon furcsa emberi reakciók léteznek, én innen nem tudom megmondani, hogyan reagálna a férj. Normális esetben normálisan. Mittudomén, megköszönné, hogy ezt elmondta neki és próbálná feledtetni ezt a szomorú eseményt. Hogyan? Embere válogatja. Lényeg, hogy ne csináljon nagyobb kárt mint hasznot.

Érdekes ez a pszichológusos történet. Ezek szerint pont a lényeges információ nem lett vele közölve. Őszintén szólva, nem nagyon hiszek a pszichológiában, de attól még tévedhetek.

Sosem mások bántanak? Hát, nagyon fiatal lehetsz még...

Az igazságot is el lehet ferdíteni, más értelmezést adva a tényeknek, terjeszteni például, aztán nem tudod esetleg mire vélni, hogy kirekesztett lettél...

láttam már ilyet

Vagy például harag esetén igazságtalanul,durván és sértően felhasználni valamit ellened.

Nincs abszolút igazság, mindent ki lehet forgatni, elferdíteni, felhasználni. Az élet nem közhelygyűjtemény, de valószínűleg még túl fiatal vagy.

A reakciója jellemzi.

Az igazsággal nem lehet visszaélni, csakis akkor ha szégyelli, titkolja, fél tőle az ember.

Nyílt lapokkal sokkal könnyebb játszani. Egyébként sem az a fontos, hogy a másik mit gondol vagy mond, hanem hogy te mit érzel. Sosem mások bántanak, mindig te magadat.

Már ne is haragudj, de ha egy férfi emiatt "nem tud szeretett nőként nézni" tovább a párjára, akkor gyenge jellem, sőt selejt. És jobb, ha rögtön elmegy a sunyiba.

Ha valakivel közös életet tervezek és azt, hogy minden problémában kitartunk egymás mellett, akkor igenis tudnunk kell egymásról ilyen dolgokat és fontos, hogy egy ilyen helyzethez hogy áll hozzá a másik, mert ez is megmutatja, számíthatok-e rá később, milyen ember ő.

Számomra ez olyan hihetetlen..

Milyen beteg az aki ilyet tesz..

Sajnos nagyon sok lány és kisfiú is megkapja ezt az életben, s majdnem mindig közeli barát, vagy rokon az illető. Olvastam valahol, hogy a gyerekek 10%-át érinti valamilyen szinten a molesztálás, és akkor arra gondoltam, hol vannak azok, akik SOSEM mondják elé senkinek. SŐT, van olyan, hogy a gyerek egyszerűen kitörli az emlékezetéből az egészet.

Aztán felnőtt fejjel rakja össze a képet--jé , én nem voltam szűz, jé egyszer mesélték, hogy véres volt a bugyim, jé kisiskolás koromban disznó rajzokat találtak a fiókomban.

Ez iszonyat... Borzasztó volt olvasni. Nem tudom, hogy védhetnénk meg a gyerekeinket az ilyentől. Nagyon féltem az enyémeket. Nagyon fontosnak tartom, hogy bízzanak bennem és mindent elmondjanak. Úgy gondolom, ismerem a rokonainkat, barátainkat, de ki tudhatja? Hogy lehet az ilyet megelőzni?

Ha megtudnám, hogy valaki a gyerekemmel ilyet tett, esküszöm, a két kezemmel tépném szét.

Sok boldogságot kívánok nektek!

hát nem is úgy gondoltam, hogy 11 évesen kellett volna elmondania :) akkor biztos halálra is volt rémülve. hanem később, mikor felnőtt és érezte ennek a súlyát. gondolom azért sokszor találkozott vele a rokonságban is, biztos voltak a környezetben fiatal lányok, gyerekek, unokák, emiatt is

de azt már nem lehet megmásítani, és én megértem azt is, hogy aki ilyesmin esik át, annak nagyon nehéz beszélnie róla bárkinek is, nemhogy szembenézni konkrétan. de ugyanígy a vőlegénynek sem "muszáj" elmondani, hacsak nincsenek problémák köztük múltbeli dolgok miatt

Bizonyos élettapasztalattal mögöttem, én is azt javasoltam, hogy ne mondja el. Ez nem olyan titok, amiről, ha eddig nem beszélt, akkor éppen most kéne, mert már sok mindent nem lehet megtenni, viszont a következményeket senki sem tudja megmondani előre.

Ha a párja nagyon szereti, akkor neki is fájni fog, ami érzéssel nem mindenki tud megbirkózni, (rátenni valakire egy ekkora terhet?... hát, nem hiszem, hogy szerencsés) valószínű, hogy meg fog változni vele szemben.

Annak az esélye is csökken, hogy túltegye magát rajta teljesen, hisz minden együttlétükkor ezután már nem csak a fórumindítónak, de a párjának is eszébe jut majd ez az eset, amitől, lehet, hogy még gyengédebb lesz vele szemben, de már mindkettejük fejében ott lesz.

Szerintem neme kellene minősíteni :-), " hogy nem helyes " !

A 18 éves korban ért " traumámmal " megterheltem a következő kapcsolatom / az őszinteség miatt /, azután a nagy közös tervek elmúltak ! 25 éves koromig sajnáltam önmagam és akkor túlléptem a dolgon. Azóta 40 éve boldog házasságban élek a párommal a saját titkommal :-). Az őszinteség nem mindig célravezető !!!! 25 éves korom után már nem éreztem azt, hogy a titkomat valakivel is meg kellene osztani ! Addigra szerzett az ember annyi élettapasztalatot, hogy nem ÉRI meg !