Mi újság a kiskertben? (beszélgetés)
Nem tudom miért, de a vakondcsalád egyre nagyobb...mindenhol kupac..és egyre nagyobbak. Az igaz, hogy akkora giliszták vannak, ami csábítja a vakondot..
bántani nem akarom őket, túrjanak. Még szerencse, hogy nincs kapásnövényem, csak fák, bokrok.
Van egy kis víz problémánk, ugyan is, ha bármelyik csapot kinyitjuk a házban, visszaesik a nyomás és elég zavaró.
Többször beszéltünk a vízművekkel, végül ki is jöttek, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy a 'vizesember' rögtön mondta, hogy patkányunk van.
Régebben írtam, hogy a kertben több kb. 10 cm átmérőjű lyukak vannak, és én is patkányra gondoltam, de sokan mondják, hogy lehet pók is, stb.
Tehát, az ember ötletelt, hogy mit tehetek és amikor megkérdeztem, hogy ezt lehet e jelenteni valahol, akkor mondta, hogy igen, de nem csinálnak semmit.
Azért én rákerestem a neten a patkány észlelés bejelentésre és fel is dobott egy lehetőséget Budapestieknek. Kitöltöttem az ott lévő nyomtatványt és elküldtem. Már másnap reggel hívtak, hogy mikor vagyunk otthon és jöttek is délután.
A csatorna aknába, a vízóra aknába és a kertben lévő lyukba is tettek mérget. Madzagra rá van kötve néhány kb. 5*5 cm-es piros kocka, mint a rablóhús és egy-egy ilyet leengedtek az aknákba (a madzagot az aknák esetében a fedélre és a lépcsőre kötötték, a lyuknál egy téglára és ezzel a téglával el is tömték a lyukat).
Kb. 2 hét múlva jönnek visszaellenőrizni.
Remélem ez megoldja, mert ezután, már elég "félelmetes" lemenni a vízóra aknába, ha valamit kell csinálni.
Patkányfogó dobozt, csak 1 db-ot tett ki, mert ugye a kertünk rendben van és nincs igazán olyan hely, ami miatt ot lennének, így bízunk benne, hogy elmegy tőlünk a kedvük.
Na, ezt a Budapestieknek írtam le!
Ha úgy gondoljátok, hogy nálatok is van valami ilyesmi a kertbe, akkor keressetek rá arra, amit írtam és nagyon hamar kijönnek. Nem kell fizetnem!
És lenne egy kérdésem is a Budapesti családház tulajdonosokhoz: Hogyan zajlik a vízóra csere? Kell fizetni? A 'vizesember' azt mondta, hogy nem kell foglalkoznom semmivel, mert majd bedobják az értesítőt, hogy mikor jönnek, azaz nem kell keresnem szakembert nekem.
Minden üde zöld.
Virágoznak a gesztenyefák is az utcán.
Az eső jót tett a növényeknek.
Sajnos a gyomnövények is hajráznak.
Az értékes virágpornak nem tesz jót az eső, viszont kellett a csapadék nagyon. Egy-két nap múlva a most még zárt virágtányérok kinyílnak és majd azokat szedem le.
Ott csücsülnek a picurka uborkák a mi növénykéinken is.
Eperfa...gyermekkorom, nagymamáék udvara....
Szerintem nem lesz baja a bodzának.
Nálam már zöld eprek is vannak. Nőnek a fán is az eprek, a mézalmácska is jól halad. 10 centis cukkinim van, és 1 cm-es uborkák.
További ajánlott fórumok:
- Szólánc-folyóiratokkal, újságokkal
- Kinek mi a véleménye Rubint Réka újságjáról?
- Zavar ha a párod valahol pl. újságban, filmben, neten bombanőket lát? Nem érzed hogy összehasonlít, vagy különbséget lát?
- Miért lehetnek ma már trágár szavak az újságcímekben?
- Mit válaszolsz, ha azt kérdezik tőled "Mi a helyzet" vagy "Mi újság"?
- Kertészkedés kiskertben