Mit tegyek ha a fiam 22 évesen nem akar dolgozni? (tudásbázis)

ugye, most már dolgozik?

mert akkor izgalmas, ha még most sem akar dolgozni...

Akkor minden rendben. Vagy mégsem?

Miért fáj, hogy a saját lábára állt? Hiszen tartja veled a kapcsolatot.

Magától ment, vagy te küldted? Nem mindegy!

Az első esetben az ő döntése volt, nem kell hibáztatnod magad. De ha kidobtad, ahogy a sok nagyon okos tanácsolta itt többek közt nekem is, akkor megértem, hogy pocsékul érzed magad.

És ad valami hírt magáról?

Köszönöm.

Sajnálom, hogy a keselyűk, akik ledorongoltak, hibáztattak, nem olvassák ezeket a sorokat.

Persze, az a legegyszerűbb tanács: rakd ki, majd magához tér. Vagy végleg lezüllik. Ezt már tényleg embere válogatja. De honnan lehet előre tudni, hogy melyik variáció jön be???

Nagyon reálisan látod a helyzetet. Pontosan tudom, hogy nem könnyű keménykedni: átmentem ezen, és mondhatom, hogy megéri.

Bár a kölyök még mindig olyan ingyen hotelnak képzeli az otthonunkat, ahol természetes a tiszta ruha, a net, a víz, a villany, stb., de nem bánom. Már kezdi látni, hogy nem adnak semmit ingyen.

Úgyhogy kitartás. Főleg annak tükrében, hogy szerintem nem te, nem én, nem ő, hanem a rohadt hatalom tehet arról, hogy itt tartunk. :(

Ott a pont. Más dolog kívülről - egyébként helyesen - látni egy ilyen helyzetet és más 'benne ülni a hajóban'. Tudja az ember, hogy mit kellene tennie, de nem teszi meg, én is inkább kivárok egyelőre. Mondtam az 'enyémeknek', hogy menjenek ki pl. hajóra, ha nem tudnak v. nem akarnak itthon kispénzért vegetálni. (a hazai bérek, lehetőségek sajnos nagyon demotiválók) Az induló költségeket viszont nem adjuk alájuk, mert akkor könnyen átfordul 'nyaralásba' a befektetés...

Ha kirakja az ember őket, akkor a lelkieken túl - az sem lesz olcsóbb. Csinálnak egy csomó adósságot, amit előbb-utóbb valakinek ki kell majd fizetni. Inkább itthon - felügyelet alatt - próbálgatom rászorítani őket a munkavállalás szükségességére. A fiam tőlünk pénzt nem kap, még akkor sem, ha kikapcsolják a telefonját. Oldja meg, ő vállalta. A barátnőt sem támogatják otthonről. Nálunk lakhatnak, de ha úgy látom, hogy nem haladunk, akkor egyre szerényebb lesz a büdzsé. Ezzel együtt nem könnyű keménykedni, de szükséges, azt elfogadom. Remélem ebben az évben sikerül megfordítani a helyzetüket.

Igen, az én gyerekem is ezt tette; jó sok erőfeszítés, rengeteg elküldött önéletrajz után sikerült.

Nem is volt ott egy hónapig se, mert el tudtam intézni neki egy normális állást.

Az a csaj jellemtelen, a szülei meg marhák.

Majd ha hasonló helyzetbe kerülsz, akkor tedd meg, amit most tanácsoltál. Előre megmondom: vagy nem tudod, vagy nem akarod megtenni.

Az a legnagyobb baj, hogy most ebben az országban szinte lehetetlen egy fiatal számára normális állást találni. Olyat, ahol nem hajtják ki a belüket, s meg is fizetik őket rendesen. Csoda, hogy húzogatják a szájukat, s inkább az otthon henyélést választják?

Ez a körülmény persze senkit nem jogosít fel arra, hogy a szülője nyakán élősködjön.

Olvastam a korábbi hozzászólásokat, a 407-est is. Így több év távlatából te már tudod és köszönöm, amiért megosztod, hogy a helyzet erőszak v. később megbánt hirtelen döntések nélkül is megoldható.

Ebben bízom én is, hogy előbb-utóbb felismerik az ifjak, hogy a további jövőjükért elsősorban nekik kell tenniük. Ezt van aki alapból felismeri és van, akinek az élet ad egy-két pofont, attól tér magához, mint a fiad is.

Én egyelőre próbálom nagy önmérséklettel (de azért megszorításokkal is) terelgetni az enyémet, félve, hogy az igazi nagy pofonok nálunk még ezután jönnek.(elhelyezkedés stb.)

Igen, megéri szenvedni, s nem hallgatni a keselyűkre, akik közül egy-kettő a törlését kérte. (Bár lehet, hogy új néven visszajött.)

Nincs más megoldás, mint kibillenteni őket a komfortzónájukból. Nálam is ez vezetett eredményre. Bár a rezsibe nem száll be (kivéve a saját telefonszámlája), viszont más módon kompenzál.

Nem tudom, a fórum indítója hol tart. Amikor utoljára 2009-ben privit váltottam vele, nagyon le volt törve. Innen a fórumról szerintem elmenekült a keselyűk elől, akiknek a "velős és érdemi" hozzászólásait összegyűjtöttem (ld. 407.-es hsz.), s még utána is kaptam a képemre jó vastagon.

Kiderült, hogy igaz, amit sejtettem: nem jár be az egyetemre. De az még hagyján! Nem halasztott, hanem ki is iratkozott. Tehát nem volt TB-je, kaptuk a csekkeket. Azt hitte: ma kiiratkozik az egyetemről, holnap meg már lesz állása és zsebpénze. (Mert neki az volt a legfájóbb pontja: nem tudtam havi 40-50 ezreket adni, csak 10-15-öket bérletre, egy-egy koncert-, meg mozijegyre, mert nekem fontosabb volt, hogy a csekkek határidőre be legyenek fizetve, s legyen ennivaló, tiszta ruha.) Jól pofára esett. Valamikor augusztusban talált valami eszméletlenül szar állást a VPOP-nál. Ott még egy hónapot sem dolgozott, mert sikerült az önéletrajzát a megfelelő ember kezébe adnom, aki a megfelelő ember asztalára letette.

Lassan három éve megbecsült munkatárs, akire a kollektíva mindenben számíthat. S az első fizetéséből visszaadta, amit a hülyesége miatt be kellett fizetnem a TB-nek.

Úgyhogy nagyjából rendben vagyunk.

Sziasztok! Közel hat éve indult ez a topik és kb. három éve 'szünetel'.Nekem hasonló most a problémám, mint a fórum indítójának hat éve. Nagyon kíváncsi lennék rá, hogy aki már túl van ezen - fiatal felnőtt elindítása az életben, (akkor is ha nem akar) - vajon hol tart most? Boldog nagyszülő? Szóval hogyan sikerült? A képlet nálunk is a szokásos: 23. éves fiunk (egyke) - nem akar dolgozni. Az iskoláit elvégezte (autószerelő technikus), vállalkozó akar lenni - a semmire.. Adott egy nagy (eladhatatlan ház), a hitel miatt külföldön dolgozó apa és a fiam barátnőstül nálunk. Amikor álláshirdetéseket mutatok neki, azt a választ kapom, hogy értsem meg, ő nem akar másnak dolgozni. Magának meg nem tud persze. Meg sem pályáz egyetlen állást sem. Egyszerűen nem lehet arról meggyőzni, hogy a munkanélküliek vállalkozóvá válását bár támogatják, de indulótőke és egyéb pl. pénzügyi tapasztalatok nélkül nem szabad belevágni. Kirakni, kizárni talán még korai (kb. 2-3 hónapja megy így a dolog), lakást venni nekik sajnos nem tudunk. Végül is hatalmas a házunk, két generációs, lakhatnánk együtt, de nem tudom, hogyan érjem el, hogy belássák, nekik is dolgozniuk kellene. Olvastam a topikot,pénzt nem adunk nekik, próbálom a komfort érzetüket csökkenteni. Annyit már elértem, hogy takarítanak, mosnak magukra, sőt főznek is abból, ami van itthon.

A fagyasztó, spájz nálunk mindig tele volt, szégyellem, ahogy ürül kifelé és hogy lassan-lassan nincs kaja a hűtőben... Ez persze nem a pénz miatt van, hanem a fiatalokat próbálom kibillenteni a komfortzónájukból és ezzel együtt persze szenvedek én is. Megéri, vagy van más megoldás?

Gépzsír!

Tömör és velős.