Milyen voltál 13-14 évesen? (beszélgetés)

Hogy az élet nem habostorta…

Főleg nem igazságos és nekem mindenért 5x annyit kell kínlódni, mint másnak, mert szinte semmi sem sikerül.

Na, de mi lett az álmaidból?

szívesen elolvasnám mi valósult meg belőle..)

A 80-as évek vége volt. Zöld Camping bicajon tekertem. Odavoltam egy srácért, ami még évekig tartott. Sosem lett belőle semmi.

Gátlásos voltam. Alig mertem hozzászólni idegenekhez.

Sminkelni nem volt szabad. Titokban próbálgattam anyu készletét.

Addig bő pólókat hordtam. Minél nagyobb, annál jobb. Utána kezdtem el nőiesebb ruhák után sóvárogni.

Jó tanuló voltam, osztályelső. A legjobb gimibe vettek fel. (Ott már elfogyott a szusz…)

Hittem, hogy ha minden tőlem telhetőt megteszek, jó életem lesz. Jó munkám, helyes férjem, aki a legjobb barátom is, 2 gyerekem, szép házunk…

Miért nem mondta el senki az igazat???

Igen,az ártatlanság kora.

Még nyomokban megtalálható bennem ez a gyermeki lélek.

Csendesnek én is csendes maradtam, de azért már messze nem vagyok olyan gyermeki és gondtalan.

Mondjuk a zárójeles részt annyira nem értem, hogy miként jönnek ide a férjek.

Még nagyon gyerek. Nyaranta egész napokat bringáztam, olvastam, lovagoltam és lovaztam, pc játékokkal játszottam, kézzel írtam könyveket füzetekbe. Volt egy barátnőm, akivel folyton együtt lógtam. A fiúk titkon érdekeltek, de nem mertem közeledni feléjük. Mindig csak epekedtem valaki után.

Az iskolában a tanulásba menekültem. Akkoriban alakult ki az erős teljesítménykényszerem. Kis stréber, végig kitűnő, visszahúzódó lány voltam. Magas, vékony, szemüveges, vöröses világosbarna hajjal, amit kontyban vagy fonatban hordtam. Nem sminkeltem, nem öltöztem nőiesen. Nem jártam szórakozóhelyre vagy ilyesmi. Akkor az volt a meredek elképzelésem, hogy híres regényíró leszek. Persze nem lettem.

4-5 év alatt, az egyetem kezdetére összehasonlíthatatlanul érettebbé váltam.

Én tele voltam világmegváltó tervekkel. Orvos szerettem volna lenni, de egészen másfelé kanyarodtam el.

8.utáni nyáron teljesen bele voltam zúgva egy szőke, kék szemű hercegbe. Szeptemberben elszólított fővárosunkba a közgazdasági suli, és vége lett a szép álomnak.

Új álmok, új lehetőségek jöttek.

Olyan voltam,mint egy viharfelhő.

Kis vadóc , akit az utca nevelt!

Szinte csak fiú barátaim voltak.

Vakmerőségből jeles,engedetlenségből példás...

Akiket szerettem soha el nem árultam.

Hittem az örökké szóban, hittem az álmaimban, hittem ,hogy az emberek minden rossz ellenére mégiscsak jók.