Mennyi időnként "normális" ágyba bújni!? (tudásbázis)
Javaslom az uradnak az Énekek Éneke könyvet a Bibliából.
"Azt hiszem, a fejébe vette, hogy ezzel büntet, amiért nem járok vele imaházba. "- Marhaság, nem az Istenben hívőknek van a templom, és imaház, hanem a nem hívőknek, hogy odataláljanak. A hívő már jó helyen van, neki kéne téged odavezetni, de nem büntetéssel.
Kíváncsi lennék a Biblia mely része írja ezt a fajta büntetést.....
"Merthogy ő hívőnek tartja magát, engem meg hitetlennek, tehát a hívőnek nem lehet köze a hitetlenhez.
"
És ezt hol olvasta?
Kedves Klenca, ne haragudj, de láttam, hogy 42 éves vagy...én 50. leszek az idén.
Szóval nem szabad hagyni, hogy az ember rövid életét ilyen pár megsavanyítsa...nyiss, válj el és keress másik férfit.
Én elváltam az első férjemtől (ő volt az első), pedig azt hitte, hogy 16 évvel idősebb és ezért marha jó mindenben (szex).
Aztán utána tudtam meg, mi az igazi szerelem egy 2. kapcsolatban, már gyerekkel, válás után.
5 évig tartott, azért mentünk szét, mert én már nem vállaltam gyermeket.
Az egyik legnehezebb dolog megtalálni azt a férfit, akivel szexuálisan és érzelmileg, észbelileg, lelkileg is egyhúron pendültök...én még most is keresem, mert ugyan megtaláltam 45 éves koromban, de ő Amerikában él...
Ha 3 gyermeked van, nyilván fontos volt a szex is..
Az, hogy kinek mennyi elég és kell, nemcsak a partnertől, a saját természetedtől, vérmérsékletedtől is függ...persze, ha találsz megfelelő partnert, akivel megtapasztalod a szexualitás minden örömét és csodáját, akkor már te magad is változol..
Ebben a korban (enyém), sajnos a férfiak nagy része már gyenge a szexben, nem véletlen, hogy a korosztályom közül sokan fiatalabbakkal tartanak kapcsolatot...egyre nehezebb és én azt látom magam körül, hogy olyan rozzantak a férfiak, hogy az embernek elmegy a kedve tőlük...
Én is ezért keresek külföldi társat, no meg azért, mert el tudnám képzelni (nyelvtudással), hogy mondjuk nyugdíjas éveimet nem Magyarországon élem le, hanem mondjuk egy másik országban..EU-n belül lehetőleg.
Nehogy benne maradj ilyen kapcsolatban. A gyermekek felnőnek és élik majd az életüket, nem kell, hogy a boldogtalanság várjon rád..Igenis, az Isten azért teremtett (én nem vagyok annyira vallásos) férfit és nőt,hogy testileg is kiegészítsék egymást, ami gyakori örömforrást kell, hogy jelentsen 2 ember számára...házasságon belül, vagy kívül.
Minél érettebb egy nő korban, annál inkább élvezi a szexualitást, ezt sokan mondták, de magam is megtapasztaltam, pedig fiatalon is szerettem.
A te korod még a legszebbek közé tartozik, nehogy megsavanyítsd magad a férjed miatt..
Egyáltalán nem igaz, hogy a te korosztályodban a férfiak annyira akarnák a szexet, sőt, még udvarolni sem igazán tudnak, hogy a nőnek tényleg kedve legyen szeretkezni velük..a férfiak többsége nagyon gyenge a testi szerelemben, aki pedig igazán jó, az sokszor csapong..
Szerintem menjetek el egy pszichológushoz párterápiára, de még egy okos pap is kioktatná, mi a férj kötelessége...
Minden jót.
Azt hiszem, a fejébe vette, hogy ezzel büntet, amiért nem járok vele imaházba.
Merthogy ő hívőnek tartja magát, engem meg hitetlennek, tehát a hívőnek nem lehet köze a hitetlenhez.
De lehet, hogy csak megöregedtem, megkövéredtem, s ennyi az egész.:))
Szóval mégsem az évi 2 az ideális... (házasságban)
Szinte gondoltam.
minimum: egymás után
maximum: együtt élésnél 2 hét :)
ehhhm... az...
Hat.. Kitartast!!
Akarhogyisdontesz.
Volt-e olyan amikor jó volt? Az első másfél évben még jobban volt kedve hozzá, de aztán szépen lehiggadt ilyen téren.Ez már 4 éve tart, úgy igazán 2 éve vettem észre hogy ezzel probléma van, addig nem tudatosult bennem. Próbálok tenni érte, mert szeretem őt, nagyon is! Vágyom rá, hogy vele éljem le az életem, összeházasodjunk, gyerekek meg minden, de ugyanakkor elnézést a kifejezésért, de "szarra lehet várat építeni"? Félek, ha ez a dolog nem működik köztünk, nem lehet építeni egy közös jövöt...
Nehéz dolog....
:)
Egyátalán nem állt szándékomban földbe döngölni, nem is dühből írtam, amit írtam, de abból amit írtál ez jött le! Nekem.
Azt is hozzátettem, hogy azért vannak kivételek a férfiak között, és igen, természetesen vannak érzéketlen nők is!
Kedves Roni24!
Azt hiszem,hogy nagyon félreértelmezted a mondanivalómat.Nem arról beszéltem,hogy egy kapcsolatban nincs helye a komunikációnak.Arról beszéltem,ha már
megpróbáltál,szinte mindent és a probléma még akkor is fenn áll,akkor viszont muszáj lépni.. Szerettem e valakit annyira,hogy nem a szex volt az első gondolatom?
Persze... A vicc az,hogy én alapvetőleg egy szerelmes típus vagyok,de..... és most jön a lényeg:nem mazochista alkat!Itt nem arról van szó,hogy ágyba bújsz valakivel
és ha nem volt tökéletes az első alkalom,akkor abban a szent pillanatban "elpárologsz",hanem arról,mikor már néhány hónapja "dolgoztok" a problémán,de rájössz arra,
hogy itt nincs is probléma,csak egyszerűen más a szexuális "étvágy". Ezért van az,hogy "morcos" vagy,mert érzed,hogy itt nincsenek gondok,nincsenek nézeteltérések,
csak egyszerűen arról van szó,hogy mások vagytok,mások az igények,de ezt nem akarod elfogadni.Be kell látni,hogy nem minden ember "kompatibilis" a másikkal és akkor megoldódik ez az petit
gond is.Pontosan azt hangoztattam,hogy két embernek nem feltétlenül kell ágyba bújni ahhoz,hogy szeresse egymást.Nekem van olyan exem,akivel a mai
napig barátok vagyunk,sőt...a legjobb barátok.Arról van szó,hogy a szexualitás(mert ebben nem egy húron pendültünk),majdnem megölte a kettőnk közötti kapcsolatot.Amiről Te
beszélsz,az önző szeretet.. Az önző szeretet bírtokolni akar,minden áron.. Szeretem,szeretem,szeretem és nem engedem,mert majd megbeszéljük,mert megoldjuk,stb...
Viszont Te is jól tudod,hogy ezt a problémát nem tudod megoldani és nem tudod a szőnyeg alá söpörni....,de ragaszkodsz,mert azt mondod szeretem,de ha így lenne,
képes lennél elengedni.. Olyat pedig nem írtam,hogy a Nők nem vágynak a mindennapi szexualitásra.. A tolerancia volt a kulcs szó... Persze a férfiaknál ez a legegyszerűbb lépés? Ez nem igaz.. Ez nem nemek kérdése... Ez mentalitás és embertípus kérdése.. Voltam én már "áldozat",de ma már nem bánom,hiszen ebből is tanúltam.Vannak baromi szemét palik,de
vannak érzéketlen Nők is... Ne a dühh beszéljen belőled,hanem gondolkodj el úgy,hogy nem hazudsz magadnak.. Mikor olvastam a hozzászólásod,úgy éreztem,hogy teljes mértékig a "földbe akarsz döngölni",pedig ennek semmi értelme sincs.Én is elfogadom mások véleményét,meghallgatom és ha úgy érzem van benne "ráció",akkor "beépítem" gondolataimba.Próbálj magadtól elvonatkoztatni.. Valahol,belül,Te is érzed,hogy amiről beszélsz,az illúzió csupán.. Kár...,mert én is jobban élveznék egy
olyan világot,ahol minden problémamentes és ami ennél is fontosabb....minden probléma "orvosolható" lenne..
További szép napot Neked....na és persze mindenkinek!;)
További ajánlott fórumok:
- Szeretitek a halat? Milyen időnként esztek?
- Férfi partnerem nem hajlandó velem házasság előtt ágyba bújni. Mivel lehetne mégis rávenni?
- 25-30 éves fiatalok! Ha már együtt éltek, mennyi időnként látogatjátok a szüleiteket? Egy városban laktok?
- Hány hónapos a kisbabád és mennyi időnként szopizik?
- Ha valaki táppénzen van, mennyi időnként kell leadni a táppénzes papírt a munkahelyen?
- A DM-ben mennyi időnként van új kuponfüzet?