Lelkünk legmélyebb konfliktusai (beszélgetés)

Az emberi élet értelme a motiváció és nem a konfliktusok keresése, vagy megélése. Az része az életnek és ez által tapasztalunk, leszünk erősebbek és bölcsebbek. De nem azért élünk, hogy konfliktus helyzeteket vonzunk be és oldjunk meg, de az élet folyamán ez elkerülhetetlen. És a legnehezebb feladat egyike az, amikor a konfliktus gyökere bennünk van, mert akkor a harcot minden téren magunkkal kell megvívni.

Az az ember, ki magával megvívott szabadságot nyert. Ő szabad, mert egyetlen legfontosabb és legkorlátozóbb béklyónk mi magunk vagyunk.

Hogy miért élek? A céljaimért, vagy semmiért. Vagy eldöntöm én, vagy hagyom, hogy a szüleim eldöntsék helyettem, vagy cél nélkül nem élve döglök meg kínok között.

Azt mondod, amíg hagyjuk!

Honnan tudod egyáltalán, hogy milyen lelki hatásokat örököltél a felmenőktől? Ha nem tudod, mivel nem a tudatos elme területéhez tartozik a mélylélektan, tehát elgondolkodik az ember az életén, de kiderül-e, be lehet-e azonosítani, hogy: Hoppá ezt a tudatalatti lelki hatást a papától örököltem!

A tudatos elme bejárással rendelkezik a tudattalanba? Én nem hiszem, hogy ez így lenne.

A kérdés tehát adódik: Ha nem is tudja az ember, hogy milyen hatások befolyásolják tudatalatt, hogyan tudná elérni, hogy ezek a hatások ne hassanak rá többé?

Hogyan tudod nem hagyni, hogy hasson rád valami, aminek a létezéséről nem is tudsz semmit?

Én egyetlen lehetőséget ismerek ezeknek a mély lelki kapcsolatoknak a felderítésére.

[quote author=noee link=topic=595.msg10625#msg10625 date=1287868455]

Szia HajduM,

nem valaszoltal a kerdeseimre.

Bekes ejszakat!

Udv.,

noee

[/quote]

Akkor most válaszolok.

Nem tartozik balhé minden részemhez :)

Nem békéltem meg a lányom halálával... Hogy lehet azzal megbékélni? Elengedtem, de a megbékélés nem hiszem, hogy tudatosan elérhető. Azt valamiképpen oldani kell, hogy szépen magától felszakadozzon.

Ildikó szerint, azért kapom különböző halottak szerepét, mert nekem letisztázatlan ügyem van ezzel az állapottal. Akár a lányom kapcsán, akár felmenőim kapcsán, akár a saját halálfélelmem kapcsán, ami viszont lehet a háborút megjárt nagypapáktól öröklött, mert egyébként az én személyes életemben semmi különös okom nincs, hogy féljek a haláltól, ha csak nem a gyülekezetes múlt ahol ugye a bűnök kapcsán az állandó pokollal való fenyegetés szépen kialakíthatta ezt.

Az éber tudat, az igazi okokat nem fogja TUDNI. Ezért szükséges a lelkek vizsgálata.

Egy érdekesség fogalmazódott meg bennem tegnap, a saját fórumomra le is írtam, de a kedvedért átmásolom ide is.

[list]A megállapításom a következő. [b]Minden entitás, és minden entitásnak létezik archetípusa, amelyhez viszonyítva lehet észrevenni, hogy az individuum, milyen közel, vagy távol áll az ideális állapottól.

A családi viszonyok ideálistól való eltéréseit könnyen felfedezhetjük, ha a család archetípusához viszonyítjuk, vagyis a családot, mint a tagjait magába foglaló önálló entitást szemléljük. A fizikai jelenségekből, következtethetünk a családszerkezet torzultságának milyenségére, vagyis a család, mint individuum lelkiállapotára.[/b][/list]

Ez a látásmód persze merőben más a közgondolkodásban előfordulótól, de az hiszem, hogy ha ebbe az irányba fordítjuk figyelmünket, akkor megláthatjuk az emberi léttel kapcsolatos igazságot.

Ez az elméleti fejtegetés, azonnal megtapasztalható, mondjuk egy családfelállítás alkalmával.

Az aprólékos boncolgatás számomra a részletekbe való beleveszést jelenti.

Szerencsésebbnek találom inkább ha eltudunk távolodni a problémától és egy nagyobb területet látunk át.

Az embert sem ismerhetjük meg, ha elkezdjük a lábának aprólékos analizálását. Hátrébb kell lépni két métert, hogy lássuk az egészet, hogy egyáltalán milyen az ember formája, hol vannak a határai?

A dolgoknak is a határait kell keresni, akkor tudjuk, hogy mi is az a terület, ahol tevékenykedni akarunk.

Én így látom a dolgot.

Valóban. Mert az ember lét lényege éppen a konfliktusok megélésében van. Ezért vagyunk itt. Ha megoldottunk egy bajt, szükség van egy másikra, hogy legyen értelme a létünknek!

Miféle élet az, amelyikben nincsenek helyreállítandó dolgok, minden tökéletes?

Az kérem a megvilágosultság állapota. Aki oda eljut, nem is akar itt élni tovább. Okafogyottá válik.

Viszont az embernek a problémái azért adódnak hitem szerint, hogy fejlődhessünk, erősödjünk, gyarapodjunk.

Úgy gondolom, hogy a Bibliai Ádám, az ember archetípusa, még az úgynevezett bűnbeesési állapot előtt. Amikor is nem fizikai síkon létezik az ember. Ha elakarjuk érni azt az állapotot,keresztül kell mennünk mindazokon a helyzeteken, amelyeken keresztül eltávolodtunk az ideális állapottól. Vagyis, ha olyanok akarunk ismét lenni mint az Isten, akkor bizony, meg kell tapasztalnunk, jót és rosszat a maga teljességében. Hiszen az ember Istentől való eltávolodásával azt a minőséget is elvesztette amilyenné teremtetett.

Hol van a naplód?

Vagy esetleg másold át ide is!

Milyen módon tudod visszavezetni?

Hogyan tudhatod meg, hogy valójában milyen hatások alatt állsz, ha az nem is tudatosodik benned?

Az emberi létünk megélése nem könnyű futam. Ide lettünk rendelve, hogy konfliktusaink mezsgyéjén valamivé váljunk, amiről nem tudjuk, hogy mi a célja.

Tapasztalatszerzés, mondják sokat, de nincs tudásunk erről, puszta spekuláció az egész.

Amit viszont tudunk, hogy életünk konfliktusok, nehézségek mentén zajlik, mintha direkt ez lenne valakinek a terve, Istennek talán, hogy megtanuljuk feltalálni magunkat mindenféle helyzetekben, amelyek elénk kerülnek.

Életünk minden szintjén, tehát szellemi, lelki és fizikai szinten a legszerteágazóbb, módon és síkokon kerülünk konfliktusok közé.

Bele kerülünk, semmi nem akaratlagos. Én magam semmi másra nem vágyom jobban, minthogy békességben és nyugalomban éljek. De nem nagyon jön össze ez nekem. Mindig van valami ami felborzolja a kedélyeket.

Vajon véletlenül kerülünk bele bizonyos élethelyzetekbe, vagy megmagyarázható, hogy mi miért történik?

Vajon az ember lelki beállítottsága befolyásolja-e, hogy milyen helyzetek elé állítja az élet?

És ha az ember személyes lelki beállítottsága befolyással van, elképzelhető-e, hogy felmenőink lelki állapotából is örököltünk valamicskét, nem csak a fizikai megnyilvánulásunk tulajdonságait?

És ha örököltünk felmenőink lelki állapotából, az milyen hatással van ránk?