Kutya gazdi klub (nyílt klub)
Szeretnék csatlakozni ehhez a klubhoz!
A kutyád vagyok és szeretnék egy apróságot megosztani veled: "Tudom ti emberek nagyon elfoglaltak vagytok. Munkába jártok, gyerekeket neveltek, mindig ide-oda kell rohannotok. Sokszor olyan gyorsan, hogy a nagyszerű pillanatokat észre sem veszed. Nézz le rám ide miközben a számítógépednél ülsz. Meg tudod érteni hogy az én nagy barna szemeim mit látnak szemeidben? Igaz már egy kicsit homályosak és
egy-két ősz szőröcske is van a pofim körül. Rám nevetsz, látom a szemeidben. És te mit látsz az enyémben? Látod a lényemet, látod a lelket bennem aki annyira szeret mint senki más téged? A szellemet aki minden hibádat már rég elfelejtette? Van egy kis időd most rám? Néha nagyon fiatalon meg kell halnunk, hirtelen hogy majd meg szakad a szíved. Néha előtted öregszünk meg úgy, hogy szinte észre sem veszed...De ha majd jön a vég, a szeretet még mindig ott van még ha erre a nagyon hosszú álomra is készülünk. Lehet, hogy holnap már nem leszek veled, lehet hogy jövő héten. Egy nap majd a szemedből jövő vizet törölgeted ami az embereknek van ha szomorúak. Lehet hogy lelkiismeret furdalásod lesz, hogy nem szakítottál rám az utóbbi időben még egy órácskánál többet. Gyere, ülj le hozzám ide a földre és nézz a szemembe. Ne gyere falkavezérként vagy oktatóként, gyere csak egyszerűen mint lélek hozzám. Simogass meg, beszélj hozzám. Te egyszer eldöntötted ,hogy szeretnél egy élőlényt ami veled mindent megoszt. Valakit aki teljesen más mint te. Hát itt vagyok. A kutyád és én is élek. Vannak érzéseim, és ismerem a két lényünk közötti különbséget. Mégis téged, embert minden hibáddal a végtelenségig szeretlek. Gyere ülj le hozzám egy kicsit, gyere egy kicsit az én világomba is, és hagyd az időt kicsit lassabban folyni még ha csak 15 percre is. Lehet, hogy már nem lesz közös holnapunk... Az élet olyan rövid...🙁
Ha attól tartasz, hogy kevés simogatást adtál, tudd, hogy egyet sem felejtettem el.
Ha bánt, hogy egyszer kiabáltál velem, tudd, hogy nem is emlékszem rá.
Ha úgy gondolod, hogy túl sokszor hagytál egyedül, tudd, hogy én mindig vártam rád.
Ha attól tartasz, hogy túl kevés időt szántál rám, tudd, hogy még ennek a kevésnek is élveztem minden pillanatát.
Ha úgy gondolod, hogy keveset játszottál velem, tudd, hogy soha nem számoltam, hányszor dobtad el nekem a labdát.
Ha azt hiszed, hogy elfelejtettem az illatodat, tudd, hogy még most is érzem a szél fuvallatában.
Hogyha majd újra születnél, egy következő életben, tudd, hogy én abban az életedben is a te kutyád szeretnék lenni.
Ha meg vagy győződve arról, hogy vannak hibáid, tudd, hogy számomra te voltál a tökéletesség.
Ha azt hiszed, hogy a szerelem véges, tudd, hogy szívemben a szeretet helye végtelen.
Ha lelkiismeretfurdalást érzel miattam, tudd, hogy egyetlen másodpercet sem változtatnék meg a veled töltött életemből.
Ha úgy gondolod, hogy már nem hallom a hangod, amikor hívsz, akkor bízd az esti szellőt azzal a feladattal, hogy hozza el nekem szavaid.
Ha azt hiszed, elfelejthetem az arcod, tudd, hogy a tekintetedért éltem.
Ha úgy gondolod, hogy valaki mást jobban tudtam volna szeretni, mint téged, tudd, hogy jobban szerettelek, mint magamat.
Ha arra gondolsz, hogy szerettem volna egy puha kanapét, tudd, hogy veled én a köveken is elaludtam volna.
Ha úgy gondolod, hogy többet adhattál volna, mint amennyit adtál, tudd, hogy én mindig a világ legboldogabb és leggazdagabb kutyájának éreztem magam.
Ha időnként magányosnak érezed magad, tudd, hogy soha nem mozdultam el mellőled...
Ha úgy gondolod, hogy az életem túl rövid volt, tudd, hogy még egy perccel sem akartam volna többet élni, ha nem tölthettem volna melletted.
Ha félsz, mert már nem vagyok a közeledben, tudd, hogy amint lehunyod a szemed, én ott alszom melletted.
Ha úgy gondolod, hogy rosszul döntöttél, akkor tudd, hogy mindig bíztam benned.
Mindig.
Ha arról álmodsz, hogy egyszer újra láthatsz engem, tudd, hogy ott leszek és várok rád. Ahogy mindig is tettem.
"Gondolkozz el...
Gondolkozz el, amikor azt mondod nekem, hogy "ez csak egy kutya!", Mert nem egy kanapéról vagy egy esernyőről beszélsz nekem. Gondolkozz el, mert olyan valakiről beszélsz, aki egész életében hűséges volt hozzám. Mert amikor a kutyám rám nézett, nem volt egyetlen alkalom sem, amikor a farka ne csóvált volna értem.
Gondolkozz el, amikor azt ismételgeted nekem, hogy "ez csak egy kutya", mert arról beszélsz, aki követett volna a világ végére, csak azért, hogy velem lehessen. Gondolj csak bele, mert az én kutyám olyan, mint egy gyerek: mert ez a felelősség és a köztünk kialakult kötelék szülői jellegű. Gondolj csak bele, mert akárcsak egy gyermek, az én kutyám sem úgy döntött, hogy velem él, mégis az ő élete az én döntéseimtől függött.
Gondolkozz el, amikor azt mondod nekem, hogy „ez csak egy kutya”, mert a barátomról beszélsz, akivel mosolyogtam, játszottam, sírtam, örültem; egy barátomról, akiért aggódtam, és akiért szembeszálltam a félelmeimmel; egy barátomról, akit én neveltem fel, aki felnevelt, akiről gondoskodtam, aki rávett, hogy felfedezzem a szépséget, ami a szemem előtt volt, és mégse láttam; ezt egy barátról mondod, aki elégedett volt az időm maradékával, aki mindig örült, hogy velem lehet, aki alig várta, hogy velem lehessen. Gondolj csak bele, mert arról beszélsz, akit szerettem, aki egy olyan szeretetre tanított, amilyent korábban nem ismertem, akitől egyedinek és különlegesnek éreztem magam.
Gondolkozz el, amikor azt mondod nekem, hogy "ez csak egy kutya", mert számomra Ő egy varázslatos lény: különben mivel magyarázhatnám azt, hogy egy ősszel is virágzó növényre nézve azonnal arra a sárga kutyára gondolok, akit soha nem tudok elfelejteni? Őrá, akivel nap mint nap beszélek, akire gondolok, és akiért minden alkalommal kicsordul egy könnycsepp, ami mosollyal ér véget... Gondolj erre, amikor azt mondod nekem, hogy „ez csak egy kutya!”, mert számomra soha nem volt csak kutya. Sokkal-sokkal-sokkal több volt.💛"
Bocsáss meg ANYA 😞
Két napja itt várok, ahol hagytál.
Pont itt, az út szélén. Itt is alszom.
Félek az autók hangjától, de nem mozdulok sehová.
Tegnap este egy autó megállt, és kiszállt valaki, aki nagyon hasonlított rád.
Enni akart adni, de nem fogadtam el.
El akart vinni a házába, de én arra is nemet mondtam.
Megpróbáltam elmondani neki, hogy Rád várok, de nem értett meg.
Azt mondta: "Nem maradhatsz itt tovább."
Nem értette, hogy így elválaszt tőled! De aztán elindultunk... Nagyon ideges voltam, mert tudtam, hogy aggódnál, ha nem találnál meg ott, ahol hagytál. Végül megérkeztünk az idegen házához.
Egyfolytában nyüszítettem abban a reményben, hogy meghallasz, de nem így történt. Hánytam is, és olyan rosszul éreztem magam, mint még soha. Mondtam az idegennek, hogy vissza kell mennem, mert amikor visszatérsz értem és én nem találsz ott, azt gondolod majd, hogy elhagytalak... Én, aki teljes szívemből és lelkemből szeretlek, és azóta sem hagyom abba a sírást, mióta pár napja elszakadtunk egymástól.
Szeretném, ha tudnád, hogy soha nem tennék ilyet veled!
Nem tudom hol vagy most, és azt sem tudom miért kellett kiszállnom az autóból, és hogy miért kellett ott maradnom egyedül. Biztosan volt valami nagyon fontos dolgod, ahová engem nem vihettél magaddal.
De ugye eljössz és megkeresel majd anya?
Mivel ma nagyon fájt már a hasam az éhségtől, ettem egy picit, és puha ágyban aludtam el a kimerültségtől. És véletlenül a farkamat is megcsóváltam egy picit.
Nagyon sajnálom, kérlek bocsáss meg anya, de ez az idegen tényleg nagyon jól bánik velem.
Azt mondta, hogy vele maradhatok örökre.
Képzeld, Milónak hív... de hiszen nekem már van nevem.
Majd elárulhatod neki amikor értem jössz.
Mert visszajössz értem, igaz? Anya?!
"Amikor az állatokat elhagyják, soha nem mozdulnak el arról a helyről, ahol magukra maradtak. Ezt abban a reményben teszik, hogy gazdáik valamikor biztosan visszatérnek."
Ha nem tudsz gondoskodni egy állatról, kérlek, inkább ne vedd magadhoz!
EGY KISKUTYA BÚCSÚLEVELE...😪😪
"Kedves Anya!
Ma meghaltam...
Nem, ne aggódj, nem bántottak! Nagyon magányos voltam, és életem utolsó percében senki sem volt a közelben, aki szeretetet és meleget adhatott volna nekem...
Annyi évet töltöttem a menhelyen, hogy megszerettem itt lenni. Ez volt az egyetlen hely, ahol biztonságban éreztem magam. Azt hiszem nekem csak nem volt szerencsém...
Hogy őszinte legyek, soha nem gondolkodtam azon, hogy egyes emberek miért választanak menhelyről, mások pedig nem. Talán ennek csak így kell lennie?!...
Kedves Anya!... Ne sírj, kérlek, nem akarom, hogy rosszul érezd magad! Csak akarom hogy tudd - vártam rád ott, a menhelyen, az utolsó lélegzetig. Azt akarom mondani, hogy ha szeretnél magadnak egy szőrös kedvencet választani, ne kereskedésben vásárold meg!
Anyuci! Évekkel ezelőtt senki sem mutatta meg neked hol keress, és te nem engem vittél el egy kiváló származású fajtatiszta kölyökkutya helyett. Ne sírj Anya, nem haragszom! Azt akartad, hogy valaki farkát csóválva várjon, amikor hazaérsz. Én vártalak volna... Azt akartad, hogy valaki bolyhos szőrgombolyagként feküdjön a lábad előtt. Én feküdtem volna... Szükséged volt egy társra, hogy felsétáljatok a legmagasabb hegyre? Én mentem volna veled... Látod Anya, én lehettem volna az neked, akit szeretni akartál!
Kedves Anya, ez nem a te hibád! Tudom, hogy Anya csak egy lehet. Csak mi sajnos soha nem találkoztunk... Azt hiszem ez azért van, mert nagyon sok kutya van a világon, és kevés Anya. Az anyukák általában tudják, hol kell keresni, de néha az anyák is tévedhetnek, igaz?
Mami! Ne sajnálj, ne sírj! Tegnap este, amikor elaludtam, nekem úgy tűnt, hogy álmomban látlak... Eljöttél a menhelyre, kinyitottad a ketrecet és az udvarra vezettél, aztán beültünk az autóba és hazautaztunk. A kanapén feküdtem, és csodálkoztam - milyen óriási a világ idekint! Már tudom hogy nézel ki, milyen az illatod, ismerem a hangodat és a hajad színét. Te nem tudod én hogy nézek ki, milyen a szagom, de ez normális - hiszen én csak egy kutya vagyok. Egy egyszerű kutya...
Kedves Anya! Sajnálom, hogy soha nem mondtam el hol vagyok. Azt hittem te tudod!
Ma boldogan haltam meg. És mielőtt örökre elaludtam hallottam egy hangot, amely a nevemen szólított - a Te hangodat, és ez volt a legédesebb hang az életemben.
Viszlát Anya!... A kutyád, akit soha nem vittél el a menhelyről..."😪😪
EGY KUTYA VÉGRENDELETE 🐾❤🐾
Anyagi javaim kevesek, de mindet rád bízom.
Rád hagyom a megrágcsált végű pórázomat, nyakörvemet, egy rendetlen ágyat és egy víztartályt, aminek a széle törött.
Rád hagyom a gumilabda felét (a másik felét megettem és megemésztettem), egy törött babát, amit a hűtőszekrény alatt találsz, egy gumiegeret a szekrény mögött a konyhában, és sok csontot a rózsavázában, a kertben, és a kennelem közelében.
Rád hagyom az emlékeimet is, sok van és nagyon szépek.
Hagyok egy kis emlékeztetőt: hatalmas és szeretetteljes barna szemeim, csóváló farok és halk nyöszörgés az ajtó mögött, amikor dolgozni mentél.
A nappaliban lévő szőnyegen is hagyok egy foltot, az ablak közelében. Megtettem, amikor téli estéken sajátítottam el azt a helyet, mintha a sajátom lenne. Nyáron viszont szerettem gurulni, mint egy labda, a napsütésben. Neked hagyom azokat a napsugarakat is.
Rád hagyok egy ügyetlen szőnyeget a kedvenc széked előtt... 5 hónapos koromban megrágtam, emlékszel?
Csak és kizárólag rád hagyom, azt a zajt, amit az őszi leveleken futva okoztam, amikor az erdőben sétáltunk.
Rád hagyom a reggeli szép idők emlékét is, amikor együtt mentünk ki sétálni a folyópartra és adtál vaníliás kekszet.
Nevetésed emlékét hagyom rád, amikor nem tudtam elérni azt a szemtelen macskát.
Rád hagyom hűségemet, együttérzésemet, támogatásomat, amikor a dolgok nem mentek jól, és ugatásomat, amikor furcsa zajokat hallottam...
Soha nem jártam templomba, és soha nem hallottam prédikációt. Bár egész életemben egy szót sem szóltam, szeretetből, türelemből és megértésből példaképemet hagyom.
Nem hagyhatom rád azonban azt, ami számomra a legértékesebb volt... nem hagyhatom el, mert TE voltál!!! De biztos vagyok benne, hogy meg fogod érteni.
Köszönetet mondok neked, és remélem, hogy az életed nagyon boldog volt… velem melletted."
/Ismeretlen szerző/Olasz nyelvről fordította: Nani I. Silvestra/Rin Tin Tin - Németjuhász Védelem/
"Az anyukájára gondolt. Nagyon hiányzott neki, bár nem túl sok időt töltöttek együtt.
Elkezdett nyüszíteni utána. Az embergyerek azonnal kikapta őt az ajándékdobozból, babusgatta, esetlenül megszorongatta. Játszani kezdtek, hiszen még mindketten nagyon kicsik voltak. A család mosolyogva nézte, ahogy a díszes karácsonyfa mellett összebújtak, bukdácsoltak a földön, miközben a gyermeki kacaj összeolvadt az inkább csipogásra hasonlító ugatással. Amikor a játék hevében belekapott a szőnyeg sarkába és elkezdte rángatni, a családfő összeráncolt homlokkal rohant oda....
Eltelt néhány hét.
Ismét az anyukájára gondolt.
A jeges szél összeborzolta gyenge kis kölyökbundáját, a lánc súlyától már fájt a nyaka. Ha nagy lesz, biztosan jó lesz rá, de most még nehéz. Olyan kicsire összehúzta magát, amennyire csak tudta, hogy a metsző hideg ne tudja őt tovább bántani. A kutyaház sarkában reszketett, a pokróc, melyet hetekkel ezelőtt bedobtak neki, már rég megfagyott. Próbált volna nyüszíteni az anyja után, de már nem jött ki hang a torkán. Némán tátogott bele a fagyos éjszakába. Látta a ház ablakában a fényeket, az otthon melegére viszont már nem emlékezett, mintha évek teltek volna el. Mintha csak egy álom lett volna...
Hang nélkül sírt, könnyei azonnal ráfagytak az arcára. Édesanyja emléke egyre erősödött, soha nem érezte még őt ilyen közel magához.
Abban a pillanatban meglátta őt...
Hirtelen eltűnt a jeges szél, a hideg, sötét éjjel szétfoszlott. Békét, melegséget, szeretetet érzett maga körül. Bár azt nem tudta, hogy az anyja csak két napig élt azután, hogy elszakították őt tőle, a sorozatos, erőszakos utódnemzést nem tudta tovább elviselni meggyötört teste, de érezte, hogy innentől már mindig együtt lesznek. Soha senki nem fog újra közéjük állni.
Feltápászkodott, lerázta súlyos láncát és elindult édesanyja felé, miközben gyengéd, szeretettől párás tekintetük összefonódott...
Délelőtt vették észre. Aprócska, magzatpózba kuporodott, megfagyott testéről alig tudták levenni a láncot.
A test a kukába került, a lánc ott maradt.
Kell majd a következőnek....
Ismét támad a tél.
“Ma örökbe fogadtam egy embert.
Megszakadt a szívem érte, hogy olyan magányosnak és zavarodottnak láttam őt. Hirtelen láttam a könnyes szemét, amikor az enyémbe nézett. Szóval teljes erőmmel ugattam, és mentem utána, követtem őt házról házra. Végül elég közel jutottam ahhoz, hogy megérintsem a kezét az orrommal. Az ember mosolygott és éreztem, ahogyan a hideg szíve elkezdett felmelegedni. Odahúzódtam az arcához és éreztem, ahogyan a könnyei elkezdtek potyogni. Ránéztem és ő egy csodás mosollyal viszonozta. Beleugrottam izgatottan az ölébe, megígértem, hogy jó leszek, örökké szeretni fogom és hogy soha nem hagyom el. Milyen szerencsés volt, hogy éppen ott haladt el, ahol én voltam és így találkozhattunk. Én is szerencsésnek éreztem magam. Annyi ember elment arrafelé, de csak ő, egyedül ő nézett rám. Örülök, hogy ő választott és én megmenthettem az életét.
Örökbe fogadtam egy embert."
(Angolról fordította: Csilla Hibály)
(Szerző: ismeretlen)
Az utolsó játék
A reggeli séta alatt már más volt a kutya. Nem nézett be a bokrok alá, nem állt meg percekre egy-egy helyen szaglászni, nem maradt le nézelődni. Szorosan ment a férfi lába mellett, mintha félne, hogy lemarad, hogy elveszti gazdáját. Egy helyen azonban megállt, és minden porcikájával azt kérte, hogy másfelé menjenek tovább, mint szoktak az elmúlt tizennégy év alatt.
A férfi nem sietett, rámosolygott a kutyára, megsimogatta okos, nagy fejét, és halkan azt mondta:
Hát akkor menjünk arra
A kutya láthatóan megszaporázta lépteit. Egyenesen, tudatosan haladt valamerre, amit a férfi nem értett, de követte.Kis tisztásra jutottak, ahol öreg, törött pad árválkodott, régen betemetett homokozóval. A kutya megállt, majd lassan, óvatosan lefeküdt a földre. A férfi körülnézett.
– Ó, te erre még emlékszel…? Ide hoztalak ki először, amikor hozzám kerültél...de rég volt. Tényleg, azóta soha nem jártunk erre. Jó volt itt, kiskutyám?
A kutya megcsóválta a farkát, egy darabig még feküdt, fejét a lábaira téve, majd nehézkesen feltápászkodott, és odaállt gazdája mellé.
– Mehetünk? – kérdezte vidáman a férfi.
Elindultak a házak között hazafelé, a kutya ismét megállás nélkül, lassan, de biztosan haladt.
Otthon a kutya nem ballagott az edényéhez, ahogy idáig mindig, hosszú-hosszú éveken át tette. Csendesen bement a szobába, ráfeküdt a vastag, puha paplanra, ami a helye volt, és némán pihent. Majd feltápászkodott, óvatosan lehúzta a férfi levetett pólóját az ágyról, odavitte a paplanjához, lefeküdt és orrát a ruhába fúrta.
– Add vissza, te zsivány – mondta kedvesen a férfi, mikor meglátta.
– Az az enyém, te kis tolvaj.
Régi játékuk volt ez – a gazda visszaszerezte a ruhát, és rátette a kutya fejére, aki nagyokat horkantott és a lábaival hadonászott. Most azonban a kutya tette a fejét a pólóra, és mancsaival is tartotta. A férfi nem akarta eltépni a kedvenc ruhát, úgyhogy legyintett, megsimogatta az állatot, és indult a konyhába. Az ajtónál hallotta, hogy a kutya felhördül. Megfordult, de semmi különöset nem látott. A kutya ugyanúgy feküdt a helyén és őt nézte. Így még soha nem nézett, villant át a férfi agyán. A filmekben néznek így egymásra, mikor az egyik hosszú útra megy...igen, így szoktak nézni.
Elgondolkodva ment ki a konyhába, csinált egy kávét és kibámult az ablakon. Furcsa érzései voltak.Tíz perc múlva bement a szobába. Rápillantott a kutyára, tovább lépett, majd megdermedt és megállt. Letérdelt, odahajolt a kutyához, aki még mindig görcsösen kapaszkodott a pólóba. Okos, barna szemei nyitva voltak, de az oldala már nem emelkedett.Lassan felfogta, mi történt. Lefeküdt a kutya mellé a földre, arcát az állat pofájára tette, és sokáig így maradt. Csak a könnyei patakzottak, végigfolytak az arcán, kis csíkokat hagytak a kutya szőrén, aztán beleivódtak a pólóba. – Minden ruhámat odaadnám, hogy egyszer még egyet-csak egyet-el tudj lopni...Ez már a tiéd marad – mondta halkan. Feltérdelt, végigsimította a mozdulatlan testet. Aztán óvatosan kivette a pólót a kutya alól, és beterítette vele az okos, néma fejet.
May Gábor
A kutyák okosabbak, mint azt mi, okos emberek hinni szeretnénk, nekik nem lehet hazudni. A kutyák nyelve az őszinteség nyelve. Csak az emberek hazudnak. A kutyák nem. Nem használnak szavakat. És tudják, kinek tartoznak hálával.
Száz Pál
Aranyosi Ervin
A kutya az ember őszinte barátja
Amikor az élet magányra ítélne,
amikor a szíved ürességtől félne,
nincs másra szükséged, csak egy jó barátra,
a szomorúságod így hagyhatod hátra.
Kitölti szívedben az űrt, mi ott tátong,
s rájössz, hogy létezik öröm a világon.
Nem fázik a lelked, tőle felmelegszik,
mindaz, mi elszürkült, végre, újra tetszik.
Beszélhetsz is hozzá, kiöntheted szíved,
titkodat megőrzi hőn szerető híved.
Mikor bánatos vagy, mélyen veled érez,
közelebb húzódik a gazdi szívéhez.
Ha kell bohóckodik, s visszaadja kedved.
Tudja, milyen fontos nap, mint nap nevetned!
Elkísér bárhová, ahová szeretnéd,
a hétköznapokban örömhozó vendég.
Önzetlenül szeret, kevéssel beéri,
csupán figyelmedet, s kedvességed kéri!
Mert, tudod, a kutyánk, lelkünk földi társa,
közel a szívünkhöz, csak egy karnyújtásra.
Ha teheted gyakran húzd még közelebbre!
Ráfér a szeretet a szerető ebre!
Hálás lesz a szíve, szeme büszkén csillog.
Neki elmondhatod minden földi titkod.
Figyelmesen néz rád, segít gondolkozni,
segít a megoldást lelked elé hozni.
Kapcsolatot teremt közted, s lelked között,
amikor a szíved bánatba öltözött.
Amikor a létet nehéz elviselned,
a remény szép lángját kutyád őrzi benned!
Ha életed döccen, számíthatsz reája,
a kutya az ember őszinte barátja!
BOCSÁSS MEG ANYA.
Két teljes napig ott maradtam, ahol hagytál.
Az út szélén aludtam. Megrémültem az autók zajától, de nem mozdultam. Tegnap este az egyik autó megállt, és kiszállt valaki. Meghívott ebédelni, de nemet mondtam. Meghívott, hogy aludjak nála. Meghívott, hogy menjek aludni a házába, én pedig nemet mondtam. Megpróbáltam elmagyarázni neki, hogy rád várok. Megpróbáltam elmagyarázni neki, hogy várok rád, de nem hallgatott rám. Előhúzott egy pórázt, és azt mondta, nem maradhatok tovább. Többször megharaptam, és a végén magamra pisiltem, miközben morogtam és sírtam! Nem értette, hogy elszakít tőled! Akaratom ellenére elvitt és elmentünk! Nagyon szomorú voltam, mert tudtam, hogy aggódni fogsz.
A házánál kötöttünk ki. Folyton sikoltoztam abban a reményben, hogy hallasz, de nem jöttél. Hánytam az idegességtől, olyan rosszul érztem magam, folyton azt mondogattam neki, hogy vissza kell mennem, mert azt hitted volna, hogy elhagytalak, amikor azt látod majd, hogy nem vagyok ott!
Én, aki teljes szívemből és lelkemből szeretlek, azóta sem hagyom abba a sírást, mióta pár napja elszakítottak tőled. Szeretném, ha tudnád, hogy soha nem tennék veled ilyet. Nem tudom, hol vagy most, és miért állítottad le az autót és hagytál ott. Valószínűleg valami nagyon fontos dolgod volt.
Eljönnél most értem, anya?
Ma ettem, mert fájt a hasam. Én is nagyon puha ágyban aludtam. És véletlenül a farkamat is csóváltam egy kicsit. Nagyon sajnálom, kérlek bocsáss meg. Egyszerűen nagyon kedves hozzám. Azt mondta, maradhatok örökre. Milónak hív, de már van nevem. Ha eljössz értem, elmondhatod neki. Meglátod, mennyire meg fog lepődni, amikor elmagyarázod neki, hogy ez egy nagy tévedés volt. Mert anya, visszajössz értem, igaz?
Aranyosi Ervin: Nem minden a csont
Egész nap vártam, vártam a csodát.
Te nem jöttél, s már nem bírtam tovább!
Kidőltem és az álom elnyomott,
de ott is rólad, csak rólad álmodok!
Nem minden ám, egy kutyának a csont,
ha kedves szót, s figyelmet nem kapott,
ha gazdája egész nap nincs vele,
úgy érzi nincs meg a jobbik fele.
Remélem, holnap végre itt leszel,
pár kedves szóval boldoggá teszel.
Ne kelljen mindig, mindig várni rád!
Csak veled teljes ez a szép világ…
Vers egy kutyától
Én várok rád...
Különleges hangja van az autódnak, és ezerből meg tudom mondani.
Lépteidnek mágikus harangja van, nekem zene.
A hangod a boldogságom legnagyobb jele, és néha említenem sem kell: hallom a szomorúságod.
Ha látom az örömödet, boldoggá tesz!
Nem tudom minek van jó vagy rossz illata, csak azt tudom, hogy a te illatod a legjobb.
Néha szeretek néhány ajándékot, mások nem annyira.
De a jelenléted megmozgatja az érzékeimet.
Amikor felébredsz, engem is felébreszt.
Alvás te vagy az én Istenem, otthon pihensz, és én az álmod.
A tekinteted fénysugár, amikor rájövök, hogy ébren vagy...
Kezeid rám, béke könnyűsége legyen.
És amikor elmész, újra üres minden...
És visszatérek a várakozáshoz örökkön örökké...
Az autód hangjára;
A lépteiden keresztül;
A hangodban;
A mindig dilis hangulatodért;
az illatod alapján;
Pihenésedért az én felügyeletem alatt;
A szemeidnek;
A kezedbe.
És így vagyok boldog.
Én várok rád:
A kutyád vagyok!
Minden szavával egyetértek.
Mona 15 éves lesz június 15-én. Lelassult, nem hall, kimegy, aztán mikor bejön, odapisil az előszobába. Felszedtem a szőnyegeket, mert nincs az a tisztítószer, ami a folyamatos pisifoltot kipucolná. Vállaltam, teszem, mert vállaltam, mert megígértem neki, hogy sosem hagyom el. És már félek, hogy mikor eljön az ideje, el tudjam engedni méltósággal, önzésből ne ragaszkodjak hozzá.
Az embereknek tudomásul kellene venniük, hogy a kutya egy luxuscikk, a kutyázás pedig egy életforma.
Nem kötelező senkinek tartani, a híresztelések ellenére lehet élni kutya nélkül is.
A kutya nem riasztóberendezés, nincs az a házőrző, akitől ne tudná kirámolni a házat, aki nagyon akarja.
Nem a gyerek játéka, arra pont elég egy plüsskutya is, akit a megfelelő időben be lehet dobni a fiókba, ha már unja a gyerek.
A kutya egy érző lény, vele ezt nem lehet(ne) megcsinálni.
Nem keresetkiegészítés, a rabszolgatartást már rég megszüntették, némi munkával jobban lehet keresni, mint kutyák szaporításával.
Nem státuszszimbólum és nem faroknövelő, arra ott van a BMW.
Nem kerti dísz, inkább tönkreteszi a kertet.
A kutyával foglalkozni kell, tanítani, ápolni, sétáltatni, orvoshoz vinni és törődni vele. Akinek ez gondot okoz, vagy egyszerűen hanyag hozzá, annak nem kell kutyát tartani.
A kutya viselkedését meg kell érteni, tudomásul kell venni, hogy nem emberi módon gondolkodik és a gazdának annak megfelelően kell reagálni. Aki ezt nem képes felfogni, annak nem kell kutyát tartani.
A kutya tartása pénzbe kerül. Nem kevésbe. Akinek nincsenek meg a feltételei hozzá, annak nem kell kutyát tartani.
A kutya tartása felelősség. A kutya iránt és az embertársak és más kutyák iránt is. A neveletlen kutya nem csak a gazdának okoz gondot.
A kutya a társunk, a család tagja. Csak annak legyen kutyája, aki ezt tudja biztosítani neki.
Az én döntésem volt.💞💞🐾🐾
Tudtam, hogy mit vállalok.
10-15 év. Senki nem kényszerített, senki sem tartott pisztolyt a fejemhez. Én akartam Őt!
Tudtam, valahogy kötve leszek. Nincs kötetlen bulizás, nincs hosszabb nyaralás, ha nem tudom magammal vinni, mert haza kell menni hozzá. Foglalkoznom kell vele, meg kell etetnem, sétálni kell mennem vele. Mindegy, hogy milyen idő van, vagy van-e kedvem.
Vállaltam azt, hogy amíg velem van, mindent megadok neki, gondoskodom róla és ha beteg, orvoshoz viszem.
Vállaltam azt, hogy szűkebb lesz a pénztárcám, kutyaszőrös lesz minden ruhám, tönkremennek dolgaim. Tudtam, hogy amíg kicsi, szétrághat mindent, bepisil, bekakil, takarítanom kell utána folyamatosan. De én akartam.
Nem mondom, hogy mindig könnyű, hogy nincs pillanat, amikor melegebb éghajlatra kívánom és kiabálok vele. Sokszor van ilyen is, és lesz is még.
De sosem tudok rá igazán haragudni. A tárgyak pótolhatóak, a szőnyeg kipucolható, a ruhám kimosható.
Nem pótolható viszont az a csillogó szempár, aki annyira örül nekem, amikor hazaérek, hogy majd szétesik ugrálás közben. Teljesen mindegy, hogy 5 percre vagy 5 órára mentem el. Nem pótolható az ő ragaszkodása és a feltétel nélküli szeretete sem. A pillanatok, amikor rossz kedvem van, de ő jön, és bökdös a hideg orrával, vagy az arcomba tolja a játékát.
Észre sem veszed, és az évek elrepülnek. Ősz lesz a pofija, lassul a mozgása, és a valaha csillogó szempárból eltűnik majd a fény. Már nem vágyik majd arra, hogy hosszú sétákat tegyünk és vég nélkül labdázzunk. Inkább csak mellettem szeretne lenni és pihenni. Egyre többet fogunk járni orvoshoz, újra takarítani fogom a "baleseteket" és rettegni fogok, hogy mikor megy el.
De vállaltam, mert én akartam! Akartam a kölyökkor, a fiatalkor, és az öregkor minden szépségével, boldog pillanatával, és a rosszabb napokon is minden nyűgével! Nincs olyan pillanat, amit megbántam volna!
Felelősséget vállaltam érte abban a pillanatban, ahogy magamhoz vettem, egészen addig a napig, amíg el kell engedjem Őt.😪😪😪😪
Az én kutyám nem fog új gazdát keresni, nem fog menhelyre kerülni, nem fogok új helyre költözni, ha ő nem jöhet velem. Az az ember sem született még meg és nem is fog, aki miatt eldobnám. Ő az életem része, és az is marad!
Ezt vállaltam. Az első naptól az utolsóig!
Égi levél Csibésztől
Drága Anya!
Sokat gondolok Rád, mitöbb egyfolytában Rád gondolok...hiányzol. Gondoltam, írok Neked egy levelet, hogy tudd, hogy jól és jó helyen vagyok.
Itt a Selymes Mezőkön mi is ünnepeljük a karácsonyt a többi kutyussal együtt, de mi nem ajándékozunk, nem állítunk karácsonyfát, csak egyszerűen örülünk egymásnak és játszunk egész nap: hancurozunk, kergetőzünk, boldogok vagyunk! Emlékszel a kedvenc játékunkra Pajtival? (Itt is kipróbáltam a többiekkel, egyszerűen imádják!) Én lehasaltam a fűbe, erősen figyeltem Pajtit. Ő jött szemből, felgyorsulva szaladt felém és én oldalról támadtam és bunyóztunk. Tudom, Te mindig rettegtél, nehogy bajunk legyen. De hidd el, ez csak játék volt, olyan, mint az egész élet. Nektek embereknek is úgy kellene élnetek, mint nekünk: örülni, játszani és csak létezni ! De Ti magatok teszitek bonyoluttá az életeteket. Mivel én már égi ruhába öltöztem, Neked itt a földön láthatatlan lettem, viszont én mindig ott vagyok Veled és látlak. Látlak és gyönyörködöm Benned, Drága Gazdim, mint ahogy a földi létünkben is. Nálad jobb gazdit el sem tudnék képzelni! És persze figyelemmel kísérem Pajti komámat is...határozottan és sokat fejlődött az Öcskös! Szépen dolgozik és tanul Veled a kutyasuliban, már nem is olyan kajla, de azért szebben is sétálhatna a pórázon. Tudom, Anya, Te mindent megteszel az ügy érdekében...
Most visszatérek a többiekhez. Vigyázzatok Magatokra! Még írok Neked máskor is!
Szeretlek Anya!
Sokszor ölel a Te Csibészed
A sírodnál kellene elmondjam ezeket a szavakat, Bodri, de neked nincsen sírod. Ebben az idegen nagyvárosban nincsen sírjuk a kutyáknak, mint odahaza nálunk. Holt testedet idegen emberek hurcolták el ismeretlen helyre, és én nem voltam ott, hogy védelmezzelek, mint ahogy te megvédtél volna engem. Azt mondják, még éltél néhány percig a baleset után, és tekintetedet csodálkozva hordoztad körül az embereken, akik bámészan köréd gyűltek. Ugyan mire gondolhattál akkor? Miféle gondolatok kavaroghattak egyszerű , tiszta kutyafejedben? Talán azt gondoltad : vannak a világon csöndes, nagy erdők, virágos rétek, békés tisztások. S az emberek mégis szörnyűséges kővárosokat építenek maguknak, megtöltik dübörögve száguldó gép-szörnyetegekkel, amelyek mindent elgázolnak, ami útjukba kerül: gyepet, virágot, cserebogarat és játszadozó kutyákat ... igen, még játszadozó kutyákat is. Nagyon érthetetlenek lehettünk neked mi, emberek, ugye? Akik elhagytuk az otthoni erdőket és vándoroltunk egyre távolabbra, egyre idegenebb vidékre, egyre idegenebb életbe. Akik a szép, békességes otthoni világból átvándoroltunk egy gyilkos, vad világba, ahol füstös, sötét kőtömbök között megvadult gépek leselkednek reánk, ahol egymást kergetjük és tapossuk, és soha egy percnyi nyugtunk nem lehet...Jaj, Bodri, én sem értem ezt, én sem értem!
Pedig szép volt az élet odahaza, valamikor, ugye? Virágos réteken nagyokat nyargalni, rigót ugatni tavaszi erdőszélen, vadkan nyomát keresni őszi csalitban, szép volt, Bodri, ugye szép volt? S butaság, hogy el kellett jönni onnan s dübörgő gépek taposásától meg kellett halni messzi idegenben, mielőtt a nyomot megtalálhattad volna, mely haza vezet? Mi lesz velünk most már, mi lesz? Nem igaz, hogy téged siratlak, nem igaz, Bodri, ne hidd! Magamat siratom, magamat. Mert íróasztalom alatt üresen maradt a helyed. És este, ha sétálni megyek az idegen városban, egyedül vagyok az őszben, most már igazán egyedül. Kutyák szaladnak el mellettem, és te nem vagy köztük. Sötét kapualjakban macskák osonnak, és nem vagy ott, hogy megkergessed őket. Reggel, ha fölébredek, nem állsz az ágyam mellett, kérdő szemekkel: haza megyünk-e, édes gazdám? Ma már nem kérdi senki.
Ma reggel még kitették a szomszédok a csontokat a küszöbre. Még nem tudják, hogy nem vagy már közöttünk. Hogy soha többé nem vagy már közöttünk, hogy megszöktél, dezertáltál, s itt hagytad a gazdádat egyedül az idegen város rabságában.
Nem Bodri, nem, nem szidlak érte, dehogy! Igazad volt, jól tetted: nem kutyának való ez a hontalan élet, ez a kallódás idegen városokban, ez az elrontott világ nem kutyának való. Még ember is nehezen bírja. Örvendj, Bodri, hogy megszabadultál!
Álszent papok és beképzelt emberek azt mondják, hogy neked nem volt lelked. Ostobaság. Az emberek szörnyen ostobák, Bodri. Hiszen ott világított a te tiszta kutyalelked azokban a nyílt, becsületes szemeidben, ott izzott a ragaszkodásodban, szeretetedben, végtelen szabadságvágyadban és a hűségedben...Ő, te hűségesek hűségese!
De mondjon, ki mit akar. Én tudom, hogy a te vidám kutyalelked ma újra ott nyargal a régi réteken, bekószálja a régi hegyeinket, erdőszélen rigót ugat, őszi csalitban vadkannyomot keres.... Jó neked, Bodri. Vadászbakancsom régi nyomát járod régi ösvényeken. Leülsz a régi leskunyhó korhadt küszöbére, és csodálkozol, hogy nem vagyok ott. Beleszimatolsz az őszi ködbe, de üres a köd, és üres az erdő.
Ne búsulj, Bodri. Csak várj reám ott a régi küszöbön, megyek majd én is. De tudod, addig még eltelik egy kis idő. A négy fiam még föl kell nőjön, Bodri, addig nem hagyhatom el őket. Kenyér kell a szájukba s a testükre ruha. És föl kell szerelni őket az életre, erre a durva, gonosz világra, hogy meg tudják harcolni benne a maguk harcát. Látod...addig még te is itt maradhattál volna, öreg...
De mindegy, jól van így is, Bodri. Csak várj reám, ott a régi erdőn s a régi küszöbön. Majd eljön egyszer az idő, s akkor hazamegyek én is. Vagy így, vagy úgy, de valahogy hazamegyek. És akkor majd együtt járjuk újra az erdőt, rigót kergetünk, és virágot csodálunk, s ha szellem-tetőkön tüzet gyújtunk este, majd odaheversz újra a lábaim elé, s együtt hallgatjuk az éjszaka zsongását, a tücsköket s a szellőt a fák közt, és minden úgy lesz újra, ahogy volt.
Wass Albert
Az a hétköznapi tény, hogy a kutyám jobban szeret engem, mint én őt, egyszerűen letagadhatatlan, és engem mindig bizonyos szégyennel tölt el. A kutya bármikor kész életét áldozni értem. Ha engem történetesen egy oroszlán vagy tigris fenyeget, Ali, Bully, Titi, Stasi, és a többiek, ahányan csak voltak, pillanatnyi tétovázás nélkül felvették volna a kilátástalan harcot, hogy meghosszabbítsák az életemet. Hát én?
Konrad Lorenz
Egy kutya tíz évvel meghosszabbíthatja az életünket. A szeretet, a gyengédség, a törődés és a baráti kapcsolat, amit egy kutya jelent, mérsékli a stressz negatív hatásait.
David R. Hawkins
Egy kutya játékossága, feltétel nélküli szeretete és készsége, hogy bármely pillanatban ünnepelje az életet, gyakran éles ellentétben áll gazdája belső állapotával: deprimált, szorong, problémák terhe nyomja a vállát, elveszett a gondolatokban, s már nincs jelen az egyedül létező helyen és időpontban, vagyis az itt és mostban. Az ember elcsodálkozik: ilyen alak mellett vajon hogyan tud ez a kutya lelkileg ennyire egészséges, ilyen örömteli maradni?
Eckhart Tolle
"Egy kutyatenyésztő🐶 hirdetést adott fel és plakátokat rakott ki, mivel 9 kölyökkutyája született. Az érdeklődők csak úgy özönlöttek, mivel nagyon jó hátterű kutyák kölykeiről volt szó. Egyik nap jött egy kisfiú.
– Csókolom, bácsi! Van egy kis gyűjtött pénzem, mert már nagyon régóta szeretnék kutyát. Meg szabad néznem őket?
– Természetesen. Gyere velem hátra, most éppen a házukban vannak, de kihívom őket – válaszolta a tenyésztő.
Ahogy szólt nekik, rögtön kiszaladtak a házukból és hozzájuk futottak. Teli voltak élettel, vidámsággal csak úgy süvített a kis fülük a szélben és oda-vissza előzgették egymást. De egy a sok közül lemaradva, bicegve botorkált ki a kis házikóból. Szegényke nem tudott úgy futni, mint a többi kölyök, mert sántán született. Ahogy a kisfiú meglátta ezt a kiskutyát, felcsillant a szeme és így kiáltott:
– Őt kérem!
– Ó, aranyos tőled, de ő nem fog meggyógyulni. Soha nem fog tudni úgy futni, mint a többi kölyök, és így csak nehézkesen fog veled játszani. Hallgass rám, jobb ha inkább nem őt választod – reagált rá a tenyésztő. Erre a kisfiú megfogta a bal nadrágszárát, és felhúzta a combjáig. A tenyésztő döbbenten látta, hogy lábprotézise van. Szóhoz sem jutott.
- Bácsi kérem, hadd vegyem meg azt a sánta kutyát! Én sem tudok úgy futni, mint az iskolatársaim. Szükségem van egy megértő társra, aki együtt tud érezni velem! – fakadt ki magából a kisfiú. Végül a tenyésztő megfogta a sánta kiskutyát és a kisfiú kezébe tette.
– Mennyit kell önnek fizetnem, bácsi? – kérdezte kíváncsian a kisfiú.
– Neked adom ingyen! Ugyanis a szeretetért nem lehet pénzt kérni, és megvásárolni sem, légy vele boldog...!" 🖤
BOCSÁSS MEG ANYA.
Két teljes napig ott maradtam, ahol hagytál.
Az út szélén aludtam. Megrémültem az autók zajától, de nem mozdultam. Tegnap este az egyik autó megállt, és kiszállt valaki. Meghívott ebédelni, de nemet mondtam. Meghívott, hogy aludjak nála. Meghívott, hogy menjek aludni a házába, én pedig nemet mondtam. Megpróbáltam elmagyarázni neki, hogy rád várok. Megpróbáltam elmagyarázni neki, hogy várok rád, de nem hallgatott rám. Előhúzott egy pórázt, és azt mondta, nem maradhatok tovább. Többször megharaptam, és a végén magamra pisiltem, miközben morogtam és sírtam! Nem értette, hogy elszakít tőled! Akaratom ellenére elvitt és elmentünk! Nagyon szomorú voltam, mert tudtam, hogy aggódni fogsz.
A házánál kötöttünk ki. Folyton sikoltoztam abban a reményben, hogy hallasz, de nem jöttél. Hánytam az idegességtől, olyan rosszul érztem magam, folyton azt mondogattam neki, hogy vissza kell mennem, mert azt hitted volna, hogy elhagytalak, amikor azt látod majd, hogy nem vagyok ott!
Én, aki teljes szívemből és lelkemből szeretlek, azóta sem hagyom abba a sírást, mióta pár napja elszakítottak tőled. Szeretném, ha tudnád, hogy soha nem tennék veled ilyet. Nem tudom, hol vagy most, és miért állítottad le az autót és hagytál ott. Valószínűleg valami nagyon fontos dolgod volt.
Eljönnél most értem, anya?
Ma ettem, mert fájt a hasam. Én is nagyon puha ágyban aludtam. És véletlenül a farkamat is csóváltam egy kicsit. Nagyon sajnálom, kérlek bocsáss meg. Egyszerűen nagyon kedves hozzám. Azt mondta, maradhatok örökre. Milónak hív, de már van nevem. Ha eljössz értem, elmondhatod neki. Meglátod, mennyire meg fog lepődni, amikor elmagyarázod neki, hogy ez egy nagy tévedés volt. Mert anya, visszajössz értem, igaz?