Hogy kerülhetnék ki ebből az életunt helyzetből? (beszélgetés)

Szerintem izgalmas vagy most is,csak nem a megfelelő emberrel hozott össze a sors még,barát téren.

A tájékozottság sosem árt.

A neten is vannak érdekes olvasmányok,biztosan találsz megfelelőt.

Addig is élvezd az életed,hidd el,irigylésre méltó,amit leírtál.

Jaja, én is dolgoztam/dolgozok, sportoltam/sportolok, tanultam/tanulok egész életemben és mégis van legjobb barátnőm és még sok barátnőm és barátom is, kedvenc kollégáim, kedvenc volt kollégáim, stb., pedig én nem vagyok már olyan fiatal mint te.

Valóban hiányozhat belőled valami, ami miatt azt gondolják nincs szükséged barátra.

Ahogy olvaslak azt érzem, hogy neked valóban a barátok hiányoznak. Ha nem vagy elég izgalmass, akkor gyúrj rá, hogy az legyél, ehhez nem idő kell, hanem akarat. Na meg a barátságért tenni is kell.

Olvasgattam már az agykontrollról, de sajnos a megyében nincs ilyen tanfolyam. :(

A depresszióról pedig annyit, hogy mindig is depresszív jellem voltam, de ennyire, OK NÉLKÜL sohasem éreztem így magam. Lehet tényleg gondok lesznek, ha így folytatom.

Irigylésre méltóak akkor.

De valakinek egyből sikerül,valakinek meg csak nehézségek árán.

Nem vagyunk egyformák.

De Te már úgy érzed,ez így nem jó,megtetted az első lépést.

Ne érezd magad tehernek.

A barátságért tenni kell,nem adják könnyen a legtöbb esetben,bár itt is vannak kivételek.

Akivel egy hullámhosszon leszel,az majd kíváncsi lesz rád,keresni fog.

Szia!

A leveledet akár én is írhattam volna 1 évvel ezelőtt, azóta rátaláltam az utamra. Kívánom, hogy neked is sikerüljön! Javaslom, végezz el egy agykontroll tanfolyamot. Olyan változások elé nézel, amiről eddig még csak nem is álmodtál! Minden jót kívánok! Aletta

Remélem, idővel, nyitottsággal sikerül barátokat találnom. Mert jelenleg nincs egy igaz barátom sem.

A helyzet az, hogy leginkább úgy érzem, a karrierem egyengetése és az anyagiak megszerzése miatt lassan mindenkit elveszítek magam mellől. Pl ha nem tanultam, dolgoztam volna állandóan, több időm maradt volna a barátaimra és nem veszítettem volna el őket. Vagy ha pl többet kapcsolódnék ki, izgalmasabb személyiség lennék... talán többen akarnának velem barátkozni... na de egy törtetővel?! Úgy érzem, az anyagiak és a hajtás miatt ilyen sivár az érzelmi és társasági életem.

Szegény,a lisztérzékenység tényleg komoly odafigyelést igényel,az unokaöcsém is az,tudom,mivel jár.

Ne legyél szomorú,sok mindent elértél,amiről más csak álmodik/én pl.nyelvvizsga,külföldi munka/.

Mindig vannak jó és rossz periódusok.

Most így érzed,lehet,tényleg itt az idő a változtatásra.

Neked a lehetőség adott,ez a kisebbik gond,barátokat szerezhetsz,pasit is találhatsz,ha úgy érzed más kell.

Gondolj erre,hogy a nehezebb része neked már megvan,legyél nyitott,és meglátod,pozitívan fog változni az,ami most gondot okoz.

Látod,nem vagy egyedül.Én is beállhatnék a sorba.

Erre neked magadnak kell rájönnöd,mit kéne tenned.

Csak magadnak,senki nem segíthet.

Ha valakinek tudsz beszélni ezekről,az talán segíthet,de az igazi megoldást egyedül csak Te fogod tudni megtalálni.

Fiatal vagy,előtted az élet.

És igen,változtatni is merni kell.

Sok szerencsét.

Kívülről nézve minden teljesen stimmel az életemben. Jó anyagi és családi háttér, előnyös külső, sikeres tanulmányok, egy helyes pasi mellettem, külföldi munkahely, illetve külföldi tanulmányok (ösztöndíjjal, saját erőből). Belülről mégsem ilyen fényes a helyzet és lassan felőröl ez az érzés. Valójában az életem teljesen üres, szinte már semminek sem tudok örülni, pedig korábban nem voltam ilyen. Már a felsőfokú nyelvvizsgám megszerzése vagy egy jó nyaralás sem okoz igazi örömet, semlegesen, üresen indulok neki mindennek. Viszont most szeretném rendbe tenni az életem.

A legnagyobb baj, mint észre vettem, egyrész én magam vagyok, másrészt a környezetem. Akármilyen sikereket érek el az egyetemen, soha senki nem ismer el, hisz tőlem minden csak elvárás... felsőfokon beszélni egy nyelvet, külföldön dolgozni, itthon segédkezni, és mindeközben adni a tökéletes gyereket, testvért, barátnőt, a szép és elegáns lányt, a szorgalmas munka- és szaktársat. Nagyon elegem van mindebből, mert miközben mindenkinek igyekszem megfelelni, sohasem csinálom azt, ami jól esik. Még ha csinálnám is, most, hogy pénzem is van hozzá, akkor sem tudom már élvezni!

Mindemellett a barátommal való kapcsolatom sem a lejobb, igazából sosem volt az. Sosem volt részemről igazi szerelem, jól megvagyunk, ő egy törődő, kedves, odaadó és nagyon figyelmes srác, 2 év után is szerelmes még belém és ezért tisztelem és becsülöm. De valahogy nem tudom az érzéseit viszonozni, fogalmam sincs, miért (talán mert kissé papucsnak érzem?!). Ennek ellenére jól elvagyunk és szeretem, mint embert, de hiányzik a szerelem, az igazi érzések (ami a szexuális életünkre is kihat). Már ott tartok, hogy az egyik munkatársam tetszett meg, nagyon vonzódom hozzá, és nem tudom, mit tegyek, hisz ő tudja, hogy komoly kapcsolatom van és ismeri is a barátom, ezért esélytelen vele a dolog. De ha egyszer elcsábultam, ki tudja, mi lesz később...?! :(

A másik, ami zavar, az a társasági életem. Régen bulizós, barátkozós, nyitott lány voltam, azonban mára szinte minden barátomat elveszítettem. Már olyan sincs, akivel beülhetnék néha-néha ide-oda. 1-2 barátnőm van, velük 1 hónapban egyszer, ha találkozom és ennyi, akkor is csak a panaszaikat hallgathatom, őket cseppet sem érdeklem, csak unaloműzés és lelki szemetes vagyok nekik. Más barátom meg nincs, és attól félek, nem is lesz már az egyetem alatt. A lány munkatársaimmal sem vagyok jóban, folyton csak a pletykálást meg a kritikát hallom vissza a hátam mögül (lehet csak féltékenyek, de én soha nem szólok senkihez egy rossz szót sem addig, míg ő nem szól rosszat rám). Mit tehetnék, hogy dobhatnám fel az életem, hogy élvezhetném újra az életem? Tele vagyok sikerekkel, céltudatos és erős vagyok a szakmai életemben, mégis lelkileg borzasztóan gyenge és törékeny vagyok. Félek új emberekkel ismerkedni, félek barátkozni, mert mindig azt hiszem, én felesleges vagyok a társaságban, engem senki nem vesz észre (ezutóbbi így van, soha senki nem keres, soha senkinek nem hiányzom). Mit tudnátok tanácsolni? A barátom szerint az a gond velem, hogy félek az emberektől, ami igaz is, de nem alaptalan a félelmem. Hogy erősödhetnék meg, hogy szerezzek barátokat? És a szerelmi életem...?!