Hét hónapig tartó szerelem...

...mindig is éreztem a vibrálást, és hogy forr a levegő köztünk mikor egymás közelében voltunk, de akkor még nem tulajdonítottam neki jelentőséget, ugyanis nem akartam belemászni semmilyen "gyalázatos" kapcsolatba. Inkább a nyugodt családi élet, semmi félrelépés és kaland. De valahogy a szívnek nem lehetett parancsolni, vagy talán már nem is akartam, mert annyira vágytam a szerelemre. Egy szeptemberi estén, egy kultúrális rendezvényen nagyon közel kerültünk egymáshoz lelkileg, sokat beszélgettünk és jobban megismertük egymást. Ő gitározott és a kedvenc dalaimat énekelte. A műsor végeztével betértünk a helyi csárdába és megittunk pár pohár bort. Beszélgetés közben megérintette a kezemet és mélyen a szemembe nézett, tekintetében volt valami lenyűgöző, számomra nagyon vonzó.

Elindultunk haza, mert már későre járt... de utunk a helyi parkba vezetett és nem haza. Átölelt és én is őt. Úgy éreztem, mintha ezer éve erre az ölelésre vártam volna. Megcsókoltuk egymást, majd mind hevesebben és hevesebben csókolóztunk. Éreztem, ahogy a nyakamat csókolja és simogat. Csodálatos érzés volt, talán nem is emlékszem rá, hogy mikor volt ilyen élményben részem. De az eszem közbeszólt és megálljt parancsoltam. Erre egymás kezét fogva elindultunk haza. Nem akartam beleszeretni, mert nem szép az ilyen bünős kapcsolat, amiért majd sokan el is ítélnek ezeket a sorokat olvasva. De mégis bele szerettem és bárki bármit mond, nem bántam meg, mert ilyen szerelmet még senkivel nem éltem át.

Nem tudtam viszont, hogy ő mit érez és mit gondol a történtekről. Megbeszéltünk egy találkát kettesben. Péntek este volt, egy kávézóban találkoztunk, hogy kicsit beszélgessünk, de valahogy nem jöttek a szavak. Végül megbeszéltük, hogy nem lenne jó egy ilyen bűnös viszonyba még mélyebben belemerülni. Csak a sors nem ezt hozta, egymás karjaiban kötöttünk ki és csodálatos volt, felejthetetlen. Fantasztikus volt az összhang köztünk. Az együttlét kapcsolattá fejlődött és hét hónapon keresztül nagyon boldog voltam. Tudtam mindig is, hogy nem helyes, amit teszek, de végtelenül szerelmes voltam és még vagyok is.

Idén márciusban találkoztunk utoljára kettesben, ami maximálisan a romantika csúcsa volt... sajnos csak volt! Azután nem jelentkezett, nem akart több talit kettesben, mert fél a következményektől. Hozzáteszem, én is. Tudom, hogy ő is szenved, mint én is. Érzem, hogy szeret és én is őt. Kezdetben nehéz volt tudomásul venni, hogy vége... de ahogy ő fogalmazott: "Jobb ez így"! Talán jobb. De nem biztos. Ha megköveznek is a hozzászólók, akkor is azt remélem, hogy még mi ketten egymásra találunk. Bízom benne!