Ha elromlott az USB-ém elveszik minden adatom? Hogyan tudnám megmenteni? (tudásbázis)
Többször jártam úgy, hogy amikor rendesen le akartam csatlakoztatni az eszközt, azt írta, hogy most nem lehet biztonságosan eltávolítani, próbáljam később. Ha simán lehúztam, az a gép soha többé nem ismerte fel, de másik gép igen.
Azóta ilyen esetben a következőt teszem: kikapcsolom a PC-t, amin még rajta van az eszköz. Újraindításkor F9 nyomására feladja, hogy honnan akarok boot-olni. Kiválasztom a merevlemezt, elindul a rendszer, s utána már el lehet távolítani a pendrive-ot.
Egyébként a KÜRT Kft. még szétégett számítógépből, sérült merevlemezről is képes adatokat menteni, persze nem 2 fillérért.
Szó sem volt róla, hogy mikor vette :P
Nekem van még egy verbatim, még 1 gigás, lehet már vagy 6 éves, az még bírja a strapát. a mostaniakat évente cserélni kell.
Akkor miért nem válaszolsz úgy a kérdésre, sőt, miért nem mondod el, hogy előtte mit csináltál már, hogy más is felfogja?
Ha nem írod le, itt senki nem gondolatolvasó, hogy tudja.
Nem tudom, mennyire olvasol figyelmesen - szerintem nem nagyon, bocs - de a művelet lényege az lenne, hogy ÁRAMTALANíTANI kellene a számítógépet.
Ha PC ** basszus írd már meg, harmadszor kérdezem **, akkor ki kell húzni a konnektorból teljesen, ha laptop, akkor nemcsak lehúzni a tápról, de az akksiját is kivenni.
Nem mondom, hogy 100% segít, mert ez csak a statikus elektromosságot tünteti el, de utálok úgy segíteni, hogy meg se csinálják, amit kérek, az már ziher.
Három perc alatt fullra leállt, kihúztad a konnektorból, vártál, felbootolt, beléptél a windowsba, feljött a net, beléptél a hoxába és már válaszolsz is?
Ugye nem haragszol, ha nem hiszem el...
lóvés dolog...
A következőt csinálnám (ha az én problémám lenne):
- gépet teljesen lekapcsolni
- tápkábelt a konnektorból 10 mp-re kihúzni
- visszadugni
- stick-et csatlakoztatni
- gépet elindítani
ha így sem, akkor további bűvészkedésre lehet szükség, esetleg valóban tönkre is mehetett az eszköz.
További ajánlott fórumok:
- Te megmentenéd Illés bácsi cukrászdáját?
- Segítesz megmenteni a házasságomat?
- Van még esély megmenteni a kapcsolatot?
- Fájós fogamat a dokim úgy tudja megmenteni hogy idegölő gyógyszert tett bele 2 hétre majd gyökérkezeli. De baromira fáj...folyt.köv. 1 pont.
- Tegnap elromlott a Mozilla. Mitől lassú a számítógépem?
- Árverezik a házunkat, jó volna megmenteni, de hogyan?