Emlékezzünk (beszélgetés)
Köszi, külön fórum nélkül is megteszem és nem csak ezeken a napokon.
Nem csak ezeken a napokon jut eszembe, hogy a sírjukat meglátogassam és gondozzam.
"mindazokért akik nincsenek itt,
mindenkiért egy🕯️egy🕯️gyertya égjen"🌹
Halloween tegnap volt, Mindenszentek ma van, Halottak napja holnap lesz.
Nem zárja ki egyik a másikat.
Egyébként a tökfaragás régi népi hagyomány, nálunk is, anno nekem a dédapám faragott.
A ti szokásaitokat nem ismerem.
Nekem te ne írd nem tudom mikor van Halloween. Nézd vissza a mai napon magyar idő szerint írott kommentemet 9/50-kor.
Ha te szereted, akkor ünnepeld. Ha más nem szereti és nem követi, fogadd el. Én nem ünneplem és kész, mert semmi közöm a keltákhoz és a hagyományaikhoz. Punktum.
Remélem a halál után is van élet és jó helyen vannak most. A gyertya nagyon szép hagyomány és a temetőben a szépen feldíszített sírok. Kicsit szomorú vagyok, nehéz feldolgozni a gyászt, de vigasztal az, hogy mégsem haltak meg teljesen, mert emlékeinkben, hozzájuk kötődő tárgyakon keresztül tovább élnek. Ezeket kellene tovább vinni és megadni a tiszteletet a halottainknak.
Az itteni szavazásból kiindulva a magyarok nagy többségben nem ünneplik Halloween-t. Ennek örülök. Én nem tudnék maskarákba bújni, cukorkákat árulni vagy bulizni ezen a napon, amit az amerikaiak és utánzóik művelnek. Nem tudnék örülni, mert mindig eszembe jutnak azok, akik fontosak voltak nekem és már nincsenek itt.
Gyújtok gyertyát. Érte, és értük, és
mindenkiért, akikért már senki nem tud, és akik már elmentek rég..
Legyen számukra könnyű az a lét, ami talán nincs, de, emlékünkben tovább él.
"Amikor elveszítjük szüleinket és a lélek csendjében nélkülük állunk, mindent hidegnek és sötétnek érzünk. Nincs fényforrás, nincs melegség. Amikor nélkülük folytatjuk az Élet nevű játékot, minden értelmét veszti. Szavakkal nem lehet leírni ezt a veszteséget. Pótolni nem lehet, csak megtanulni élni a hiánnyal. Olyan fájdalom ez, amelyre felkészülni nem lehet.
Rájövünk a család mekkora nagy kincs, hogy a családi köteléknek mekkora értéke van.
Szüleink szívében volt egy rejtekhely, ahol a fontossági sorrendben mi voltunk az elsők. Megszűnik a család védőburka, melyből feltétel nélküli szeretet áradt. Felbecsülhetetlen értéke volt annak, hogy úgy szerettek, ahogy vagyunk.
Szeretnénk keresni, felhívni őket, de már nincs kit. Azt érezzük, hogy vágyunk visszamenni a múltba, hogy átölelhessük őket, hogy újra rájuk mosolyoghassunk.
Gyászolunk. Nincs erőnk. Nincs energiánk. Olyan érzésünk van, mintha kiszakítanának belőlünk egy darabot. Magányt és összetörtséget érzünk. Ünnepek alkalmával eltűnik lelkünkből a gyermeki varázslat. Már nem tudunk nevetve nézni az Élet szemébe. Úgy érezzük, hogy mindent elveszítettünk, mert akkor vagyunk igazán gazdagok, ha szólítjuk szüleinket, és ők válaszolnak. Az igazi szeretet képes volt ezernyi dolgot pótolni az életünkben.
Kínoz minket a bűntudat, hogy nem tettünk meg mindent, és nem értékeltük őket igazán. Dühösek leszünk, amikor mások szüleikre panaszkodnak, vagy nem viszonyulnak hozzájuk kellő tisztelettel. Úgy érezzük, hogy mi értékelnénk minden velük töltött pillanatot, ha lehetőségünk lenne még egy találkozóra.
Szerencsére van a léleknek több halk szavú, melegséget adó vendége az emlékezés, a remény és a hála.
Az emlékezés, amikor megállhatunk egy pillanatra és felidézhetünk sok-sok közös, derűt árasztó, boldog pillanatot. Felidézhetünk tulajdonságokat. Mozdulatokat. Meggyőződéseket. Ezekben számtalan hasonlóságot.
Hálát érezhetünk, az életünkért. Szüleink embert formáló neveléséért, a tőlük kapott szeretetért. Hálát adhatunk az érzésért, amikor már nem fáj, amiről korábban, azt hittük, hogy nem éljük túl. Hálát adhatunk az időért, ami nem gyógyít meg bármit, csak megtanít együtt élni a fájdalommal.
Kezeinkkel már nem érjük el őket, de imáinkkal bármikor átkarolhatjuk emléküket.
A gyász mutatja, hogy még érez a szívem, hogy szerettem, és ez olyan megnyugtató...'
/Deverdics Éva - Gyászfeldolgozást segítő csoportvezető/