Császáros szüléstörténetek? (beszélgetés)

Sziasztok!

Én is császárral szültem 2010 áprilisában a kisfiam, 2 heti túlhordás után! Magától indult be, de sajna a kisfiam valamiért visszahúzta a fejét, és beszorult, igy pikk pakk a műtőben is voltam! A 4. érzéstelenitő hatott, a dokik azt hitték hülyülök, de a 3. után felemeltem a lábam! 18 órát vajúdtam, persze kaptam egy rakás oxitocint, de igy is császár lett a vége! Nekem egyáltalán nem volt fontos, hogy hogyan fogok szülni! Igazából én babát szerettem volna, és nem az volt a lényeg, hogy hogyan szülök, hanem hogy legyen egy egészséges gyerkőcöm!!! Persze jó lenne eldönteni, hogy, na akkor én most megyek szülök simán, vagy na megyek cssászárra! De ez nem igy van! Én a tatabányai kórházban szültem, 18 órát hagytak kinlódni hátha, de sajna nem sikerül igy ugye császár lett, aminek megmondom őszintén 18 óra fájás után nagyon nagyon örültem!!!! És egyáltalán nem foglalkoztam azzal a ténnyel, hogy az és kisfiam császárral született, mert csak a végeredmény volt fontos!!! Lett egy egészséges gyönyörű kisfiam!! És ez a lényeg! Egyébként reggel fél 6kor elemték ki a pocakomból, (persze a műtétet végignéztem a tükörfóliás ablakon ) és délután 5kor már a folyosón sétáltam, és kimentem a látogatókoz! Semmi problémát sem okozott a felállás sem, még fájdalomcsillapitót sem kértem, mert semmim sem fájt!!! És csajok őszintén bevallom, ha lesz mégegy gyerkőcöm csakis császárral szeretném a világra hozni, mert az a 18 óra vajúdás még a mai napig percről percre a fejemben van, és szeritnem sosem fogom elfelejteni!! Nem szeretném mégegyszer átélni, és nem hiszek abban, hogy bármi hátránya lenne, egy császáros babának vagy mamának a szülés szempontjából! Ja és azért azt hozzáteszem, fogadott orvosom, és szülésznőm volt, a szülésznő a 18 óra alatt csak a mosdóba ment el mellőlem!!! Fogta a kezem ha kellett, vagy segtitett helyesen lélegezni, kikisért pisilni, mindent megtett! A doki elment aludni!!!!!!!! Ennyit róla, bár a császárt ő csinálta,, és egy szót sem szólhatok rá! 4 napig voltunk utána még kórházban, de egy szót sem szólhatok, a nővérek tündériek voltak, a szülésznő és a doki minden nap volt nálam, a csecsemősök pedig még aranyosabbak, és nagyon segitőkészek voltak! Bocsi, hogy hosszú lett, de ez csak úgy kijött most belőlem! (bocsi, nincs hosszú "i"-m)

Én is császárral szültem mindkét Gyerkőcömet.

Az első, (a Kisfiam), nem annak indult.Egy szép téli éjjel elfolyt a magzatvizem, úgyhogy irány a kórház.Nem tudtam igazán, hogy mi vár rám, nem éreztem fájásokat, semmit.

Megvizsgáltak, két ujjnyira voltam nyitva, fájás sehol.Éjszaka már nem is foglalkoztak velem, befektettek, arra a pár órára egy kórteremre, és mondták, hogy reggel nyolckor irány a szülőszoba. Ha ők mondják...

Így is lett, megkaptam a kötelező köröket,beöntés,katéter, stb...!

Na nem is fejtegetem, mert sokáig tartana, két napig oxitocin után, megcsászároztak, mert már nem bírta a Babám, ja és én sem.

Hála Isten, mindketten jól voltunk.

A két nap vajúdás után nem bántam a császárt, csak rossz volt, hogy nem foghattam meg, elvitték.

Igazából hamar túltettem magam, hogy nem tudtam megszülni, annyi más kétely foglalkoztatott, és feladat várt ránk.

Másfél év múlva Kislányom már programozott császár lett. Na az furább volt, hogy besétáltam, viszont csak felaannyira izgultam, mert tudtam nagyjából mi várt rám. Bár a második császár sokkal jobban fájt.

Szerintem sem attól válik valaki jó anyává, mert természetesen szüli meg a Babáját - és ezt nem csak azért mondom, mert nekem ez nem így sikerült - utánna kell helytállni, imádni, gondoskodni róla, sok türelemmel, és szeretettel élni értük, és széppé tenni a gyerekkorukat, jó kis emberkéket nevelni belőlük.

"Mielőtt gyerekeim születtek volna én is rettentően okos voltam gyereknevelésből..:)"

Nem tudom, mi köze van a gyereknevelésnek a szüléshez, a nevelés tudtommal nem ott kezdődik, hogy kipottyantok egy gyerkőcöt, esetleg kiveszik belőlem. Gyereknevelésben meg tanácsot nem osztogattam, ha jól emlékszem.

Nem olyan, hogy eldöntöm, mit fogok érezni, ez tény, azt viszont eldönthetem, hogy állok hozzá a kérdéshez. Mert ha eleve nyavalygok, akkor biztos meg is fog viselni, de ha elhatárolom magam a dologtól, és kijelentem, hogy engem ez nem érdekel, akkor kevésbé, és ha meg is visel, akkor nem fogok a tág környezetemet a hisztériás rohamaimmal zargatni.

Egyébként meg csak azt viseleheti meg, aki rákészül a természetesre, és az értékrendjében a császár eleve a béka feneke alatt szerepel, elveti azt. Én nem vetem el. Nem érdekel, hogy jön ki a gyerek, és ezáltal meg sem tud majd viselni.

Nagyon fontos az orvosválasztás. Én is majdnem belebuktam: egy idióta, de olcsó dokim volt! Gondoltam ,a gyerek úgyis kijön, én aztán nem fizetek sokat, jó lesz ez a kis idióta, tapasztalatlan doki, aki olyan, mint aki kettőig nem tud elszámolni! Ráadásul saját maga ajánlkozott fel, hogy lesz a terhesgondozó és szülész orvosom. Na mindegy...

Azt jött a család: valamilyen komplikáció során meglátták, hogy ki a választott dokim. Jól leszidtak, hogy egy ilyen idiótát hogy tudtam választani. És gyorsan kerítettek nekem ismerős által egy jó dokit, ugyan sokkal rosszabb kórházban.

Áldom az eget, meg persze a családot ,hogy nem hagyták rám!!

Istenem ,el se tudom képzelni ,mi lett volna, ha nem váltok dokit!

Talán bele is halt volna a gyerekem. Ugyanis szülés után pár nappal észrevették hogy életveszélyes fertőzése van, azonnal vitték az intenzívre! De észrevették!!! Ez a lényeg.

Természetes úton szültem, beszéltem olyannal, aki császárral, és nem értik, mi a rossz abban, és igazuk van. Ez olyan, mint az anyatejes táplálás. Lássuk be, százszor kényelmesebb tápszerrel táplálni, főleg amikor már elmúlt három hónapos. Szóval nem kéne tragédiának felfogni.

Én mondjuk azt sosem értettem, miért érzik magukat kevesebbnek az anyukák, ha megcsászározzák őket? Aztán rájöttem, hogy a média... ha felfújják az egészet, hogy márpedig csak és kizárólag természetes úton jó szülni.... bla, bla, bla, mint régen, vagy mint most a természeti népeknél, de azt nem teszik hozzá, hogy bizony ott is sokan belehalnak anyástól-mindenestől a komplikációkba.

Lényeg a lényeg, nem attól lesz valaki jó anya, hogy hogyan kerül ki belőle végül a baba, hanem, hogy onnantól kezdve hogyan ápolja-gondoskodik a kis csöppségről, hogyan neveli, milyen felnőtt lesz a gyermekéből.

Persze az is fontos, ebben hiszek, hogy megszületés után hagyják kiteljesedni az anya-gyermek kapcsolatot és szorgalmazzák az együttléteket, mert a jó-vagy rossz-anya-gyermek kapcsolatra nagyon de nagyon sok minden visszavezethető a későbbiekben. Meghatározó az anya-gyermek kapcsolat.

Nekem is császárom volt, de nagy boldogságként éltem meg. Így utólag tudom, hogy hű mennyire fájt!

16 hétig egy felülést sem tudtam csinálni, miközben mások a facebookon már rubintréka pucsításában fotózták magukat. De engem nem érdekelt, és most sem érdekel. Soha nem voltam egy depressziós alkat(de érzéketlen sem mint mazsinka), de szülés után 1 nappal kezdődött, hogy 5 percig a pokol fekete bugyra: nagyon fáj, mi lesz most, semmink sincs, én vagyok a világ legszerencsétlenebb embere, keserves zokogás, majd 5 perc múlva: gyönyörű gyerek, csodás férj, mindenki szeret, én vagyok a világ legboldogabb embere!És nem tudtam irányítani. Szerencsére a korházi védőnő nagyon aranyos volt, és mondta hogy hormonok okozzák, ne foglalkozzak vele, csak a jóra gondoljak. Ez kb a 3. napon teljesen elmúlt. Mivel nekem nem volt segítségem otthon, így nagyon nem volt időm agyalni, elkerült a depi. DE tudom milyen érzés, sajnos.

Falra mászok ezektől a nem tudhatod szövegektől. Nem tudhatod, hogy utálod a melegeket, mert nem vagy meleg kb. olyan szinten megy.

Mi baja lesz a gyereknek a császártól? Nem a tudományos hablatyolásra vagyok kíváncsi, mert az van bőven, ezzel kábítják az anyukákat, meg azzal, hogy rákkeltő a dezodor, de még egytől sem lettem rákos, vagy halálos méreg a banán. Magyarán: egy hangyányit fel van fújva a dolog.Pozitív stressz...ja, éri majd csórit épp elég, ha Magyarországon marad, és itt akar felnőni. :D Tudod, mit? Csúnyát mondok: hányingerem van az ilyen rizsáktól: pozitív stressz a babának, hallgassunk Mozartot három perces terhesen, mert attól majd zenész lesz, meg tanítsuk írni-olvasni kéthónapos korában, esetleg írassuk be kínai tanfolyamra kilenc hónaposan, vagy szoptassuk nyolcadikos koráig, mert az anyatej az élető nedű. Jó lenne nem bevenni minden maszlagot, amit a neten ír, vagy éppen reálisan, fenntartásokkal kezelni azokat. Nem csoda, hogy ilyen elfucseráltak a mai kölykök.

És olvass vissza: alább írta pár nő, hogy otthon sírdogált napi szinten a császár után, és az én ismerőseim is be-bekattantak, vagdalóztak, bőgtek, ajtólat csapkodtak, hisztis picsáskodtak...vagyis ez töltötte ki a mindennapjaikat. Ha azt mondom császár, remegni kezd a fél arcuk, és agybaj kerülgeti őket, ez van.

Az a baj, hogy amíg nem élted át, csak kívülállóként tudsz nyilatkozni. Ami persze jogos és megállja a helyét, mert ez a te véleményed. Ellenben lehet, hogy ha veled is megtörténik, máshogy fogod gondolni..Egyébként szerintem rengeteg ilyen dolog van, amit még nincs gyereke az embernek szépen elképzel, megfogad, jobban tud mindenkinél, aztán mikor megszületik a gyerek, rá kell jönni, hogy nem egészen úgy van, ahogy azt előtte elképzeltük..

Azt ugye te sem gondoltad komolyan, hogy akik itt rossz tapasztalatokat írtak a császárról, otthon üldögélnek és naphosszat siránkoznak, búsulnak egy sötét szobában, a babájukat meg ellátja más? Vagy esetleg ne élveznék a babázást? Ettől még lehet boldog az ember..Ezért is írtam, hogy ha nem vagy benne, nem tudhatod kinek mi játszódik le a fejében, illetve hogyan éli meg a dolgokat. Elképzelésed lehet, hogy hogy viselkednél, ám lehet, hogy ha lesz gyereked úgy alakul a sors, hogy megtapasztalod te is azt a mélységet, amit most itt lenézel.

Nem beszélve arról, hogy ha egy kicsit utánaolvasol a császár témának, pl. programcsászár esetén a babáknak sem a legjobb, hogy eljön a nap és egyszercsak váratlanul , minden átmenet nélkül, kikapják az eddig megszokott, biztonságos közegből, pl. azért, mert az orvosnak nincs türelme kivárni, hogy elinduljon a szülés, mert másnap síelni megy. Így nem éli át a születéssel járó pozitív stresszt, amit a természet nem véletlenül így alkotott meg, ez a hiány a későbbiekben számos problémán keresztül megnyilvánulhat. Ha komplikáció van, az más, ha életet mentenek, akkor egyértelmű a császár. Kényelmi szempontokból, mint ahogy az én esetemben is volt, felháborító.. Aki meg más nyavajgásától lesz idegbajos, az így járt. Mégiscsak te ajánlottad neki az oldalt, ergó nélküled nem talált volna rá ezekre..Azt meg nem hiszem, hogy egy oldal elolvasásától valaki depresszióba esik..

Én nem lettem depis császár után, bár sajnos nem tudtam szoptatni. Nem éreztem magam kevesebbnek egyik problémám miatt sem. Egy szülésnél bármi lehet, menet közben, de akár még a legvége előtt is, a lényeg, hogy a baba és a mama is egészséges legyen és túlélje.

Én akkor lettem depis, mikor 2010-ben két magzatomat is elvesztettem, 8 hónap különbséggel.

Szasztok. Én is császárral szültem. Természetesnek indult, de aztán kb. 1 napos vajúdásom után a dokim azt mondta, hogy megakadt a szülés, veszélyes lehet tovább várni, így onnantól kezdve gerinc érzéstelenítéssel sectio cesareat végeztek el rajtam. Őszintén, már nem bántam, mert bizony fájt rendesen... de elsősorban a lányom féltettem, akiről akkor még nem tudtam, hogy fiú-e vagy lány :)

Furcsa, hogy ilyen nagy műtétnél végig ébren voltam, de ahogy megkaptam a gerincembe a szurit, már nem fájt, viszont borzasztó hideg volt a műtőben, az nagyon rossz volt, a végén teljesen lezsibbadtam tőle (meg persze mert tele voltam rakva mindenféle műszerrel). Én Mohácson "szültem", LE A KALAPPAL A MOHÁCSI MŰTŐS TEAM ELŐTT, empatikus szakemberek, nagyon tudják a dolgukat! (szemben a Szülészeti osztály legtöbb nővérével, de ez már egy másik történet).

Deréktól lefele kisebb paravánt állítottak fel, de én bágyadtan is láttam a véres vattákat a dokik kezében... de akkor már annyira fáradt voltam, bágyadt, hogy csak bambultam.

A lánykám valamikor este "született meg", a legszebb pillanat volt egész eddigi életemben, amikor pólyában odahozták és végre megláthattam gyönyörű arcát, hosszú sötét haját, ami leért a kis csöppnyi szájáig... de hamar el is vitték, nehogy megfázzon. HÁT, EGY CSODA, ÍGY VISSZAGONDOLVA...

... persze rajtam közben tovább dolgoztak, szépen varrtak össze a dokikák. Hirtelen erősödő hányinger öntött el, rögtön hoztak vesetálat, s nyugtatgattak, hogy csak egy kicsit bírjam még ki, mert most vannak a hasnyálmirigynél, azért érzek hányingert. Az volt a legrosszabb rész, meg a hideg, egyébként semmit nem éreztem, ill. dehogynem, éreztem az érzést, amikor vágnak (de nem fájt!), vagy amikor összefoltoztak, ahogy húzták a cérnát.... (de nem fájt:)

... hanem majd másnap... másnap iszonyúan fájt a sebem, s még jó pár napig is utána. S még fájdalomcsillapítót sem kaptam (de ez is egy másik történet, amiben gonosz nővérek is szerepelnek:(

Engem abszolút nem viselt meg lelkileg, mert nem én voltam a fontos ebben a történetben, hanem a Gyerekem, aki a császárnak köszönhetően egészséges.

Szerintem EZ a lényeg.

Sziasztok!

Nekem is császár volt, aminek nem örültem,de 2 nappal előtte már nem aludtam,ennyiből jobb volt a végére puszi a babának) bealudtam.Nekem volt tágulás az infúzió hatására,de már fájásoknál éreztem ájulást emiatt jobb volt és mivel volt orvosom sokat nem, csak másfél-2 óra volt a fájás szenvedés.Nem helyben intéztem a dolgot hanem Pesten mert ahol én lakom ott tuti kiszúrtak volna velem.Én sem akartam nem is volt rögtön orvosom (7 hóban)de úgy látszik jobb ha van,de nem muszáj megkérdezni mennyit kér a doki,én sem kérdeztem meg! Ha választani kéne mondjuk vannak jó normális szülések amik hamar lezajlanak a sima sz. választanám,bár engem megijesztett akkor éjjel 1 nő sikoltozása hogy bőgtem tőle úgy féltem. Az simán szült, persze nem lehet választani...

Sziasztok!Nekem is szörnyű élményként maradt meg a császár, számomra az nem volt szülés, lelkileg nagyon megviselt..

Egy mondvacsinált indokkal megindították a szülést, még lett volna pár nap a terhességből, de protokollra hivatkozva, gyanítom kényelmi okokból szülni kellett..Iszonyú dühös vagyok az orvosokra, a szülés után napokig sírtam, és őszintén még most sem érzem, hogy túl lennék rajta.

A "szülés" napján miután már 10 órája indítgatták a szülést, de nem tágultam (miért is tágultam volna, mikor a bébi még jól érezte magát odabent, és semmi panaszom nem volt), úgy döntöttek: császár. Már annyit kínoztak aznap, hogy fájásaim is voltak. A műtőben az egyik hölgy közölte, hogy a héten egy műsort akart megnézni a tv-ben, és az is most van, úgyhogy pipa, hogy itt kell lennie. A másik, miután beszúrta a hátamba a tűt, közölte, hogy b@....meg, rövid a tű, most mit csináljon..Szúrás előtt rámrivalltak, hogy ne találgassak, nincsenek is fájásaim, domborítsam már a hátamat..Aztán műtét közben többször rosszul lettem, hányingerem volt, szóltam az előző hölgynek, hogy hányingerem van, erre odaböffentett, hogy akkor hányjak. Kösz, hanyatt, le a földre, még a fejem se bírtam megmozdítani. Amikor kivették a babát nem mutatták meg, a párom kezébe nyomták, én csak akkor láttam, mikor a műtőből kitoltak. Felettem, mivel erősen véreztem a császár közben, hosszú percekig tanakodtak, hogy adjanak-e vért vagy sem és hány tablettát adjanak, hogy összehúzódjon a méhem.

A sebem nehezen gyógyult, egy helyen ki is nyílt, többször iszonyatos mennyiségű váladék távozott belőle. A méhem nem akart összehúzódni, gyógyszert kaptam rá. A lelkem romokban, egy problémamentes, egészséges terhesség után a protokoll, és az orvosok kényelme miatt miatt testileg-lelkileg szinte roncs lettem. A tejem nem akart beindulni, a lábam úgy nézett ki, mint egy elefántnak, alig bírtam ellátni a gyerekemet. Nagy kudarcnak érzem a szülést, hiszen még azt sem tudtam megcsinálni. Nagyon megbántam az orvost és a kórházat is, amit választottam.