Angyalkám születése

Az én életem nem volt könnyű, 25 évesen egyedül maradtam a két gyermekemmel, apjuktól külön váltunk. A következő 10 év úgy telt el, hogy hárman éldegéltünk szépen békességben.

Dolgoztam, Ők iskolába jártak, tanultunk, kirándultunk, mindennapos házimunkák elvégzése, szülői értekezletek, sokszor azt sem tudtam melyik gyerekem osztályába menjek, ide-oda futkároztam az osztályok között, hogy ne legyen infó, amiről lemaradok. Röviden ez volt az a kemény, de szeretettel és nyugalommal teli 10 év, amit hármasban éltünk meg. Teljesen begubóztam, csak Nekik éltem. Soha nem gondoltam arra, hogy én még egyszer férjhez megyek, sőt még kisbabám is lesz.

3 évvel ezelőtt találkoztam VELE, bár már ismertük egymást 8 éve, de az élet úgy hozta, hogy Ő jobbra, én balra, hiszen engem teljesen megviselt a válás és ennek nehézségei. De nem adta fel. Addig keresett, amíg meg nem talált. Aztán alakult minden szépen sorban. Megkérte a kezem, amire én igent mondtam. 2008. április 25-én volt az esküvőnk, akkor még babára nem is gondoltunk. Emlékszem, aznap jött meg pont és nagyon rosszul éreztem magam az oltár előtt. De boldog voltam.

A következő hónapban már ez kimaradt és a tesztem pozitív lett. A hírt mindenki szinte örömkönnyekkel fogadta a fiam 18. szülinapján. Egy pici, új életke érkezik hozzánk ennyi egyedüli év után. A terhességem nem volt zökkenőmentes, mivel trombózisos vagyok. Hetente kellett járnom vérvételre, hogy ellenőrizzék a véralvadást és minden nap kétszer kellett magam szúrni Clexan vérhígítóval. 2009. január 31-re voltam kiírva. 19-én mentem még CTG-re, az orvosom mondta, bármi jele van a szülésnek, azonnal menjek be a kórházba. Hazamentem, tettem a dolgomat és este 20. 35-kor éreztem, hogy fáj a hasam.

Nem igazán tudtam eldönteni, hogy mi lehet, de sejtettem. 5 percenként kérdeztem a családomtól, hogy mennyi az idő, mert én nem arra figyeltem, hanem a fájásokra. Akkor háromszor azt a választ kaptam, anya, most kérdezted. Utána esett le Nekik, hogy miért pont 5 percenként kérdezem. Pont éjfélkor értünk be a kórházba, 2 ujjnyira voltam nyitva.

Egyre erősödtek a fájások, de nem tágultam semmit. Hajnal 4. 30-kor repesztettek burkot és onnantól gyorsult fel az egész. Iszonyatos fájdalmaim voltak, de újra élni ennyi sok év után ennek ellenére is nagyon jó volt. Sűrűbbek és még erősebbek lettek a fájások és egyszer csak éreztem, hogy már ott a kicsi, nyomni kell. A dokim pont nem volt velem, a szülésznőm kiabált Neki, hogy szülünk. Innentől már csak 20 perc volt, de egy örökkévalóságnak tűnt. Végül, reggel 6 óra 35 perckor megérkezett a mi kis csodálatos angyalkánk, Nikolett babánk. 52 cm, 3000 grammal, 9/10-es Apgar értékkel. Soha nem gondoltam a válás után, hogy én ezt a mindennél csodálatosabb érzést - anyává válni -, még egyszer átélhetem.

Most 3 gyönyörű gyermek boldog édesanyja vagyok és boldog feleség. A fiam 20 lesz májusban, a nagylányom 17, a kicsi lányom 1 éves. 10 éves egyedül lét után, a pici Nikitánkkal született egy új boldog család. Titokban elárulom, én szeretnék még egy picit! De félek is, mert az idén töltöm a 37-et. Ha esetleg így lesz, megírom azt is majd.