Andi és a három angyal

A kezelésre hihetetlenül feldúltan érkezett. Bennem minden javító energia azonnal felpezsdült. Izzott a lelkem. Szerettem. Ezt megelőzően is… kezdettől, amióta megismertem, de most tisztán éreztem ezt a kiáramló energiát a mellkasom tájékán. Leültettem… legalábbis először csak próbáltam leültetni. Nem sikerült rögtön. Sem a terápia késztetésére (hisz oly nagy igyekezettel és olyan messziről járt hozzám, hogy kár lett volna, ha most meghiúsul a kezelés), sem az én invitációmra nem mutatkozott készségesnek.

Végül mégis leült, de csak beszélt… beszélt. Panaszos-dühös szavai kis híján sírásba futottak ki.

- …és a frizurám… össze fogjuk nyomni, pedig ma még találkám van. Adj egy párnát. – mondta, mire csak bólintottam, mert különben a párnát már a kezemben tartottam. Kurtán, de kissé megenyhülten megköszönte és miután kivette a kezemből, gyorsan a feje alá helyezte.

- Jó. Akkor kezdjünk, ha Te is így gondolod, hisz nem volna jó, ha késnél.

Gyakorlottan felhelyeztük a készüléket, miután sikerült elhelyezkednie. Három mécses égett. Tudattalanul heves imába fogtam, amit jóval később észleltem. Már jó ideje futott a program a készüléken, amikor révületem komoly ijedtség követte. Az imáimban igen határozott többes számban hívtam segítséget a szeretett ember megnyugtatásához, és eközben láttam az ölbe tett kezeit, de azok mintha hófehér csontvázak lettek volna.

- Uram segíts! – kiáltottam hangtalanul. – Mi ez, amit látok?

Jobban ráfigyeltem. Óvatosan a kezekről a bal karra emeltem a tekintetem, majd a vállra. A kar még igen, de a váll már nem volt csontvázszerű. Majd visszafelé haladtam a karra, a kezekre. A kar ekkor már nem volt ilyen, de a kezek igen. Vagyis mégsem. Már nem úgy fehérlettek, mint korábban. Jobban megfigyelve a két kéz ujjai körül vékony fehér fényt láttam. Azt az ismerős jelenséget, amit képzetem oly sokszor a szavakhoz, a mondatokhoz rendelt, most e kezek köré vont. Minél jobban figyeltem, annál inkább elvékonyodva.

- Ó, hát csak erről van szó! - nyugodtam meg egyszerre. Boldog öröm vett körbe. Szinte úsztam benne. Tovább folytattam imám - tudhatom - pontosan azt, amit kezdettől… Közben pedig leellenőriztem egy pillantás erejéig a készülék jelzőfényeit és mindent rendben találtam. Ám ahogy ezzel végeztem, megláttam valakit… köztem és a kezelt között. – Furcsa… - gondoltam, mert köztünk alig volt 40-50 cm távolság … én mégis teljes alakot láttam… nekem háttal… aki szorgosan foglalkozott az én zaklatott, kedves embertársammal. Mindeközben zavartalanul láttam a készüléket és a kezeltet is… a háttal állón keresztül. Mégsem riadtam meg. Csendesen szemlélődtem tovább. A kezelt arca bájosan nyugodt volt. A párnája megmozdult a másik oldalon, de csak alig észrevehetően. A feje mellett előtűnt egy kéz… egy végtelenül kecses formájú, gyöngéd mozgású kéz. Érdeklődve figyelni kezdtem.

- Nahát! Én csak épp most gondoltam rá, hogy meg kellene igazítanom… hogy még kényelmesebb legyen neki… és már meg is igazítja valaki. - gondoltam.

Az igazító kéz mellett egy vékony rózsás arc is kezdett kibontakozni… Majd még egy. Csontszín, lepelruhás… füstbevesző, lebegő, láb nélküli alakokat láttam. A nekem háttal tevékenykedőnek ekkor már csak a létét éreztem. Elöl összekulcsolt kezeim fölé hajtottam a fejem, miközben az alkarjaim a két térdemen támaszkodtak. Még mindig imádkoztam. Amikor felnéztem, a készülék programja már majdnem befejeződött. A kedves kis nő szépen szendergett. A program „ébresztője” sem igen hatott. A hozzákapcsolt relaxzene kicsit hosszabb volt, így arra gondoltam, hogy megvárom, míg az is a végére ér. Ráérek kikapcsolni a készüléket azután is. Így lett. Kevéssel ezután még mindig lehunyt szemmel üldögélt, amikor megszólalt:

- Hát megigazítottad a párnám? - mondta olyan… érdekesen friss-nyugalommal. Csak ezután nyitotta ki a szemét. Én ezalatt pont azon merengtem, hogy a késztetésem ellenére mégsem beszélek neki a látomásomról.

- Ó, nem! – válaszoltam rendkívül meglepetten.

- Pedig a jobb oldalon kényelmetlen volt, de nekem semmi kedvem nem volt megigazítani… és alig hogy ezt gondoltam, éreztem, valaki már meg is igazítja.

Megkönnyebbültem, és szép sorjában mindent elmondtam neki, amit tapasztaltam.