Egy tönkrement, korábban jól működő házasság története (beszélgetés)
köszönöm szépen!:) Örülök, hogy más is így gondolja.
Azóta, hogy elment, eltelt 4 év. Kb tavaly jött rá, hogy tényleg nem fogom már visszahívni, és összeköltözött ismét azzal a nővel. Állítólag csak azért, mert egyedül nem bírja az albérletet fenntartani.
És, hogy tényleg jól döntöttem anno: nemrég tudtam meg, hogy amíg együtt voltunk, rendszeresen voltak mellettem más nők is az életében. Nem mintha ez már bármit is befolyásolna nálam. Csak megerősített abban, hogy igazam volt.
Sziasztok, van itt még valaki?
LE A KALAPPAL ELŐTTED!Az a férj,apa aki magát tartja többre és nem a család az első neki,hisz akarta az nem érdemel megbocsájtást.Meggyalázta azt a kapcsolatot, amit saját akaratából kötött.Nem érdekelte,hogy szenved a család,mert önös érdekét tekintette és tette az első helyre.Két szék között pad alá,mert ez való neki.Ha visszafogadnád újra és újra megtenné,mert meg van bocsájtva.Szeretem nem szeretem nem ez a fontos,hanem a BIZALOM,ami megrendült.A szava hihetősége az ami nincs már.A nő legyen az ilyen ember rabszolgája?Tudjuk,hogy a nő többet vállal egy párkapcsolatban, mint egy férfi.Ne inogj meg,mert félő,hogy nyeregbe lesz újra,ha visszafogadod.Ez így a gyerekeknek is jobb és neked is.Okos vagy erős ez a lényeg,mert már túl vagy a nehezén.Az önbizalom nagyon fontos és az,hogy te jól érezzed magad a bőrödben.:))
hát most úgy látszik jól alakulnak a dolgok,valahol azt olvastam,hogy hibáznunk kell ahoz,hogy tanuljunk belőle,majd az idő igazolja,hogy így van-e.
wow, micsoda fejlemény! Elhiszem, hogy gyerekek megnyugodtak, de azért te legyél résen.
Remélem minden jól alakul majd veletek!
képzeld három napja folyamatosan jön,mondta,hogy nagy hülyeséget tett és visszacsinálná én szeretném ha vissza jönne a gyerekeknek is jobb lenne ha családban nőnének fel, mióta jár az apjuk megnyugodtak.
Hát így csak azt éri el, hogy eltávolodnak tőle. Később pedig már hiába fog jönni. Ő tudja.
A lényeg, hogy te ott vagy a gyerekeknek, és rád mindig számíthatnak. Ezt ha érzik, akkor minden rendben lesz. Az én fiam a szétköltözés után még vagy 1 évig félt, hogy majd én is bepasizok, hiába mondtam, hogy nekem most csak ők számítanak. Félt, hogy esetleg engem is elveszíthetnek. Pedig már akkor is elmúlt 11 éves. Mostanra már megnyugodott, és megbízik bennem.
vele nem nagyon lehet normális kapcsolat az elsős kisfia hívta fel telefonon azt mondta hiányzik neki az apja,(mert ő még arra sem képes hogy hívja őket),igérget nekik meg hazudozik a gyerekek meg összeomlanak,most már vagy fel sem veszi,vagy inkább még ki is kapcsolja a telefont.
Én nem tarton sokra az ilyen embereket. Majd később, ha a gyerekek már felnőnek, nagyon fogja bánni, hogy így viselkedett.
Nekem ebből szerencsém van, az apjuk szinte minden nap hívja a gyerkőceinket, és jön is értük hétvégente. Sok közös programot is csinálunk, így legalább együtt lehetek a gyerekekkel olyankor is, mikor amúgy vele vannak. És ez mindenkinek jó. De ez sem volt így eleinte, mikor elhagyott minket. Apránként alakítottunk ki normális kapcsolatot ismét egymással.
Ais dühít,hogy ígylelépett ennyi idő után ,de a legjobban az,hogy nem érdekli,hogy mi van a gyerekeivel minden nap előttünk jár munkába de 3 hete nem látta őket,sőt azt is tudta betegek voltak de még azt sem kérdeztemeg hogy mi a bajuk.Hát ember az ilyen?
Ez így van. Sok idő kell ezt feldolgozni, nekem sem volt könnyű.
Sajnálom, hogy téged is csak úgy képes volt otthagyni a párod, kitartást kívánok neked!
Szegény gyerkőcök.. :(
az én párom is lelépett egyik napról a másikra,tíz évet voltunk van 3 kisgyerekünk ő nem hogy nem akar visszajönni de hetek óta a gyerekeire sem kiváncsi pedig ők nap mint kérdezik az apjukat az a baj hogy én még mindíg szeretem ennyi időt és ilyen közös múltat nem lehet túl könnyen elfelejteni
Szia!
Csak most láttam, hogy írtál, bocsi...
Lehet, hogy a második esély lehetőségével élnének ezek a pasik, de ahogy telik az idő, az ember már nem tud ugyanúgy érezni, mint korábban. Én már el sem tudnám vele képzelni a közös életet. De nagyon jó barátok lettünk.
Meglepetten olvastam a cikked, mert az én életem is hasonlóképpen alakult. A szüleim nekem is épp 17 éves korom körül váltak és az én férjem is 18 év után vált önzővé és elköltözött, itthagyva minket. Örülök, hogy ilyen jól átvészelted ezt a traumát, én is tudom már, milyen nehéz ez. A második esély dolga is nehéz kérdés. A bizalmam nekem is végérvényesen megcsappant a férjem irányába, de még nem tudom, mit tennék, ha vissza akarna jönni. Bár a bizalmamat újra valahogy vissza kellene szereznie, ha így döntene, nem vagyok biztos abban, hogy egy újabb eséllyel nem élne-e bölcsebben, jobban, mint az előzővel. Persze, ha visszajönne is, már semmi sem lenne olyan, mint régen, én sem, de talán még jól is sikerülhet a dolog, ha sikerül egy új alapokon induló kapcsolatot felépíteni. Egyébként most, hogy itt volt húsvétkor a férjem, elkezdte pedzegetni, gondolkodni kezdett azon, hogy visszaköltözik. Meglepett, mert nem is gondoltam, hogy ez mostanság eszébe fog jutni. Időpontot nem mondott, csak a gondolat kezd megfogalmazódni benne. Én válaszként csak annyit mondtam neki, hogy én sosem mondtam, hogy nem jöhet vissza. Ám annak ellenére, hogy hónapokig szinte mindent megtettem volna azért, hogy visszajöjjön, most nem igazán tudtam örülni annak, hogy most ez jár a fejében. Még nem tudom, mi lesz, semmi sincs eldöntve, ez még a jövő zenéje egyelőre.
Ennek az idézetnek minden betűje igaz rám nézve.
"Voltam egykor álmodó, Voltam egykor én is lázadó, Voltam egykor bús és boldog is, Voltam kegyelt voltam árva is, Volt,hogy jó volt volt,hogy rosszul éltem, voltam bátor volt, hogy féltem. De sosem volt, hogy nem reméltem"
Megyek is bulizni nemsoká, jöhettek velem.:D
Na, a kimenőmig meg babázom sokat. Nagyon betett a kórházazás most, de lehet, ez tett helyre lelkileg...
Gratulálok, sok erőt és kitartást kívánok Neked!
Boldog és büszke lehetsz magadra. Nem semmi vagy, egy babával ezen keresztül menni...Én egyedül is alig tudok talpra állni :( Minden tisztelet a tied, és most már csak nyitottnak kell lenni az újra, szépre, jóra!
Akkor nem is érdemes foltozgatni. Majd csak el jön az az idő amikor csak emlék lesz.
Emberek, végre elengedtem őt, elengedtük egymást!!! Nagy meccs volt, főleg magammal... A gyerek miatt nem lett volna értelme együtt maradni. Sokkal nagyobb volt a bibi annál, hogy helyre lehessen hozni!
Drága lonci1, nekem még kutyáim, de még egy macskám sincs... Ilyen szabad-rab vagyok...
Nem tudom meddig lehet így élni. Ma a realitás napját élem valószínűleg, mert a remény valahol más utakon jár, mint ahol én.
Azért fel a fejjel. A változás maga az élet és így akár perceken belül jöhet valami sokkal jobb.
Jé, megjött a Remény! Üdv Neked és minden jót kívánok Neked is loncikám.
Igazad van minden nap egy új nap. Lehet, hogy csak én csinálok gondot magamnak. De tudod nekem nagyon nehéz az élet mostanság. És bizony van olyan reggel, hogy nem szeretek fel kelni. Mert itt ahol élek a múlt van túlnyomó részben, de nincs lehetőségem elhúzni innen. Pedig az lenne igazán jó el menni innen jó messzire. Csak a kutyáimat vinném magammal.
Elolvastam a naplódat. Kemény lapokat osztott az élet, megértem, hogy bizalmatlan vagy és tüskés. De még mindig azt gondolom, hogy a legtöbb problémádat te csinálod magadnak.
A múlt elmúlt, már nem tud bántai. Minden egyes reggel amikor felébredsz, tiszta lap.
De ez a sok lecke ezt én már nem bírom meg csinálni nincsen ki tartásom és az agyam is el fáradt már,,,, Már ott tartok fáj ha gondolkodom, inkább nem teszem. A naplóm címe "Életem története" A napokban írtak "Negyedik fejezet" Napi szinten szeretném írni de nincs mindig kedvem az íráshoz pedig mindig történik valami velem.
Nagyon helyes, hogy próbáltál tanulni, és hasznosítod, amit tanultál : nem lépsz újra és újra ugyanabba a folyóba.
Csak Te gondolod, hogy megbuktál az élet iskolájában, valójában ez nagy tévedés, ne légy kishitű, nagyon is tudatos vagy, csak sok a lecke...
Szívesen időt szakítok a naplódra, hol érem el ?
üdv.
B.
Hát csak annyit, hogy a félelem nem alaptalan. "Volt" egy barátom akivel úgy ahogy "voltunk" Ép most fél órája tettem pontot a kapcsolatunkra. És ez végleges. Mert nem szeretem ha hülyének néznek. Nem kapaszkodom senkire sem, de nem vagyok partner a saját magam át baszásában. Te biztosan nem olvastad a naplómat? Ha rá érsz olvassál bele. Hidd el igyekeztem mindig tanulni de mégis az élet iskolájában meg buktam. Ez nem félelem ez csak gyogy mód a fájdalom elkerülésére.
Sajnos a világ azért tart itt ahol : a szeretet ellensége nem a gyűlölet, hanem a félelem.
A legnagyobb mumus.
Szembe kell vele nézni és menni, szét kell szedni atomjaira és akkor elmenekül.
Az a szabad ember, aki nem fél.
Lehetsz tudatos, sőt annak kell lenned, hogy felismerd a számodra méltatlan helyzeteket és azokat tudatosan hárítsd, hiszen Te már megtapasztaltad és okosan kerülöd.
De azért maradj nyitott az új és a szép felé. Nyilván nehéz a sebekkel a szívedben, de erre eszembe jutott egy másik mondás :
aki megkockáztatja a kudarcot, az sikerre van ítélve ( Edmund Burke )
Úgyhogy azért próbálkozni kell !
"Aki fél, az nem tud élni."
Alapigazság. :)
További ajánlott fórumok: