Búcsú a kutyáimtól

Anno 12 éve örökbe fogadtam egy fekete sztaffi labrador keverék kutyust. 4 hónapos volt. Neveltem, tanítgattam, imádtam. Minden titkomat ismerte. Mikor terhes lettem, sokat pihent a hasamon, hallgatva a kisbabám szívdobogását. Mikor a lányom totyorgott, gond nélkül kapaszkodhatott bele a bundájába, mindent elviselt. Sokszor hülyét csinált belőle, de meg se rezdült. Krétával összefirkálta, kendőt kötött a fejére...

Egy nap előállt a lányom, hogy szeretne egy csivavát. Rátaláltam egy rossz sorsú, 6 éves apróságra. Őt is örökbe fogadtam. Jól meg volt a két kutya. Idén januárban egy reggel rosszul lett az én öreg 12 éves nagykiskutyám. Kint térdeltem egész nap a hóban mellette, itattam fecskendőből, simogattam, kérleltem, de reggelre örök álomra hajtotta a fejét. Tudtam, láttam este a búcsúját. Rettenetesen fájt. De elengedtem.

Február végén hoztunk egy édes kismackót, egy németjuhász és kaukázusi keverék, 2,5 hónapos cukiságot. Sok mindent nagyon hamar megtanult. A lányom reggeltől estig kint volt vele. Öröm volt nézni, ahogy a gyerek játszott vele és ahogy ő egyre hatalmasabbra nőtt. Októberben azonban elkezdte kergetni a farkát. Nem harapta, csak kergette. Novemberben azonban már rágta, morogta. Az orvos adott gyógyszert, gallért, de egyre rosszabb lett. December 6-án borzasztó dolog történt. A kutyus nem ismert meg bennünket, úszott a vérben, farok cafatok mindenhol. A szeme megváltozott. Ő már nem az én kismackóm volt, hanem valaki teljesen más.

Aznap este döntést hoztunk. Elaltattuk, ne szenvedjen.

Az orvos szerint túltenyésztett vagy vérfertőzött volt.

Leírni nem lehet, hogy mi is, ő is mennyit szenvedtünk egy pénzéhes, felelőtlen kétlábú miatt, aki folyamatosan ellet, csak hogy mindig legyen pénze. Iszonyú dühös vagyok rá.

Sok volt. 11 hónap alatt elveszítettem az én jó öreg barátom és egy kajla kölyköt, aki előtt még hosszú élet állhatott volna, ha...

Már csak a kis csivavánk van, akit másképp imádok. Ő velem van mindig. Ott van ahol én. A takaróm alatt alszik. Még ő tartja bennem a lelket, de nem lesz több. Ennyi szenvedés elég volt.

A lányom túl korán szembesült a véggel, a búcsúval. Ráadásul kétszer.

Két kiskutyám, nyugodjatok békében!