A műköröm okozta károkat, hogy lehet helyre hozni, mennyi idő amíg visszanyeri az egészségét a körmünk? (beszélgetés)
sziasztok!
nem tudja valaki hol kapok állatmintás, esetleg párducmintás tippet?
köszi
Sziasztok!
Azt hiszem nagyon szerencsés körmeim vannak. Nekem kb 3 évig volt folyamatosan műkörmöm.
NEm rég leszedettem, és semmi baja nem volt a saját körmömnek, egy párszor kilakkoztam, és sokkal erősebb, mint műköröm előtt volt. Régen nagyon hamar letört, most nagyon ritkán.
Körömerősítő:
Miután körmeinket egy félbe vágott citrommal alaposan megtisztítottuk, áztassuk be 5-10 percre langyos olívaolajba. Naponta ismétlendő praktika, de csodát tesz a száraz, töredező körömmel.
Száraz kézre:
Melegítsünk fel két evőkanál olívaolajat, keverjünk hozzá egy tojás sárgáját és néhány csepp citromlevet, majd áztassuk benne a kezünket 15 percig. Ezután húzzunk pamutkesztyűt, legalább 20 percig hagyjuk magunkon, végül mossunk kezet, langyos vízzel.
talán ez jó ilyenkor is
Szia!
Enegem érdekelne a csodaszered neve amitől helyrejöttek a körmeid :$ Előre is köszönöm a segítséged!
Béé
azért az, hogy csak fényt ad a körömnek azt nem mondanám, mert személyes tapasztalatom, hogy erősítette az enyémet is, meg használtam a vendégeimnek akiknek szintén helyrehozta.
De kinek a pap, kinek a papné:)
nem zselés. ragasztv van. műanyag.
mit tegyek?
sziasztok!
hogyan/mivel lehet leszedni a műkörmöt? ez iszonyú:) nem tudok vele semmit csinálni. már levágtam (most rövid), de így is zavar.
köszi szépen
nekem volt:)
Meg kell varni amig leno, nem sok ido, mert csak 1-2 napig erzekeny, utana annyira nem veszes.. ragaszd le sebtapasszal es varj:)
Sziasztok!
Nekem egy olyan problémám lenne hogy a műkörmöm betört de a körmömmel együtt... :S Szóval a hüvelykujjamon a körmöm közepénél keresztbe tört úgy hogy az a rész elvált a többitől,de nem végig hanem tartja egy kicsi oldalt és most kicsit "lifeg"a betört rész!Vérzett is!Valahogy leszedtem a műkörmöt,de csak a nagy részét tudtam!Szóval ami betört és különvált azon még van nem tudtam leszedni annyira fájt!Most mit csináljak?Sebtapasszal betapasztottam ne akadjon bele semmibe..Nem merek orvoshoz menni mert az tuti lekapja... Anya azt mondta várjam meg míg lenő... :(Volt már ien nektek és ha igen mit csináltatok? Válaszotokat köszi :)
Nekem is sokáig volt műkörmöm, nemrég szedettem le s azóta nincs is!Nekem a Revalid segitett,hamarabb regenerálódott,de igyis kb.2 hónap volt,mire rendejött!Már szép erős,most nemis kínzom műkörömmel!
A türelem segit csak + vitamin!
Szia! Én 4 év után 1 hónapja szedettem le egy kis szünet erejéig. Persze meggyengült,de ez normális,hisz a műköröm alatt nem kell védekeznie a körömnek. De amint lekerült róla hamar "rájön",h. újra be kell indítania védekező funkcióit.
Én teljesen picire levágom és körömerősitővel lakkozom most egy haónap múltán már nem gyenge és a színe is egészségesebb.
Ne aggódj hamar rendbejön.
Gondolom nem csak én vagyok bajban azzal, hogy a műköröm tönkre tette a körmömet...
Ezért gondoltam tanácsot kérek tőletek, hogy hogyan nyerhetné vissza a körmöm az egészségét, régi állapotát, mindenez mennyi időbe telik?
Várom a hozzászólásokat, véleményeket!
További ajánlott fórumok:
- Kívánj minden nap Jó Egészséget!
- Mint egészséges ember, összejönnél mozgássérülttel?
- Fogyás az egészségért! Motiváljuk egymást, kezdjük február 14-én!
- Tartós, látványos és egészséges fogyi a testkontrollal. Hétfőtől jön valaki?
- Imádok mozogni és egészségesen táplálkozni
- Mit teszel meg annak érdekében, hogy megőrizd vagy visszanyerd az egészséged?