Miért támadják azokat a szülőket, akik vegetáriánus módon étkeztetik a gyermekeiket? (beszélgetős fórum)
Egyébként mlg csak az sem bizonyosodott be, hogy állati eredetűre nincs szükség.
Sok étrendkiegészítő, amit éppen a vegán étrend szerint esznek, pl. állati eredetű:-)
Csakhogy eddig nem ezen erősködtél.
Hanem azon , hogy a hús rákot okoz.
Felőlem mérgeskedhetsz, én egy szóval sem írtam, hogy kell fenyegetni bárkit is, ti vagytok ilyen erőszakosak.
Az bizonyosodott be, hogy állati eredetű táplálékra nincs szükség. Ha akarod, told kétpofára, de mivel tudjuk, hogy szükség nincs rá, nem kell fenyegetni a szülőt, aki vegán és a gyereke is, mert nem veszélyezteti vele, vágod? A téma az volt, hogy miért bántják ezeket a szülőket. Ha bántják, mert azért nem mindenki és nem mindenhol.
Nem azon áll vagy bukik, hogy ad-e a gyerekének állati eredetű ètelt, hanem hogy összességében hogy van összeállítva (lehetőleg szakember által).
Azért vannak súlyos dolgok is, mint a homeopátia meg az összes kuruzsló szarok, ezekkel már igen, effektíve veszélyezteti egy szülő a gyerekét, de nem azzal, hogy vegán.
Visszatérve az eredeti gondolatra:
Inkább azokat a szülőket kellene támadni, akik otthagyják a cédulát: "Kaja a hűtőben, tedd a mikróba x percre."
Mert ez a valódi gyermekelhagyás, nem az étrend.
A vegán étkezéssel kapcsolatban azért azt nem igazán értem, miért kell mindenképpen utánozni valamilyen ízt, ami a kerülendő ételre emlékeztet.
Miért nem lehet akkor más egy teljesen eltérő ízvilágot kialakítani?
A fekete emberek olyannyira emberek, hogy a fehér ember ősei is Afrikából származnak.
Mivel a földrészek jelenlegi helyzete nem mindig ugyanaz volt, mint ma - régen, lehet mondani, "kisebb volt a világ".
Egy kisgyereknek nincs valasztasi lehetosege.
A szulonek ezt is tudatositania kellene.
Nem bizonyosodott be. Hol van bebizonyítva, hogy a hús, kizárólagosan és csakis a hús káros?
Mást nem eszik-iszik mellette? Higybkészíti el? Hogyan él? Mennyi és milyen táppal etették? Mennyi és milyen vegyszerrel kezelt zöldslget evett hozzá köretként? Mennxi stressz érte, annak milyen hatása volt? Mennxi divstos ilyen-olyan gombát, teát, meg ki tudja mi francit fogyasztott? Genetikai tényezők kizárva?
Van olyan kutatás, ami mindezeket kizárta?
Na, majd ha lesz, skkor lehet bizton állitani, hogy kzárólag a hús az oka.
Szándékosan másfelé tereled a dolgot, látom a taktikát, mint a másik fórumban is.
Pl. azt mondták, káros koleszterinszintre. Most meg: ööö, hát nem is biztos, sőt, de legalábbis nem jelenthető ki.
A túlzás meg mindenből káros.
Az egészségi állpot meg rengeteg minden függvénye, még a pszichéé meg a stresszé is, tehát nem lehet kijelenteni, hogy tuti az meg az fogyasztása miatt vagy beteg.
Részemről ennyi.
Visszakanyarodva a témához, szerintem tök mindegy, hogy ki mit eszik, de hogy szükség van-e állati eredetű táplálékra, az bebizonyosodott, hogy nem. Elhiszem, hogy Magyarországon nincs ennek még kultúrája, de ha az angoloknàl és máshol is bevezették, hogy lehet a gyereket vegán ètrenden tartani, innentől minden oltogatás, hogy a szülő veszélyezteti vele a gyerekèt, felesleges. Nem azzal veszélyezteti, ha vegán. Én nem figyelek az ilyen kommentekre és a fórumindítónak is ezt ajánlom, nem kell odafigyelni. Pláne, hogy még gyereke sincs.
Többszáz èvbe került megèrtetni a fehèr emberrel, hogy a fekete ember nem állat és nem a fehèr ember tulajdona és rabszolgaság eltörlése jó sok időt vett igénybe. Ugyanígy sok időbe telik majd az is, hogy az ember rájöjjön, hogy nem kötelező megennie az állatokat a testi épsège èrdekében.
Úgy hogy sokan összekeverik a gyors fogyási módszereket a hosszútávú egészséges életmóddal. Igen, lehet fogyni zsírral, ha teljesen kizárod a szénhidrátokat, gyorsan is fogsz fogyni de ez cseppet sem jelenti azt, hogy a szervezeted ne kezdene őrült módon valamilyen kompenzálásba, aminek következtében valami betegséged lesz. Ha rövid ideig csinálod, lehet, hogy nem lesz akkora következmémye, illetve ez attól is függ, hogy milyen az alap.
Ezért kár is úgy beállítani, hogy valami, amit régen károsnak mondtak, az mégsem az. De, hosszú távon az marad, csak most egy-egy felkapott diéta miatt sokan belelendültek, esetleg fogytak is vele. Akkor sem biztos, hogy akkor jaj de egészséges, mert én nem úgy látom, hogy annyira nőtt volna az egészséges emberek száma vagy csökkent volna a betegek száma, mint amilyen rohamosan terjed teszem azt, a paleo. Még nem láttam olyat, aki régóta nagyon zsírosan eszik, de top formában, hihetetlen egészségi állapotban van. Viszont láttam olyat,sőt tudom, hogy lehet rövid idő alatt zsírral fogyni, ha kizárjuk a másik két makrót. Persze mindennek ára van. Vagyis nem lehet belőle életmód. Aztán ki ki úgy játszik az egészségével, ahogy csak akar.
Húsevők: a törzs hosszánál 4-5x hosszabb a belek hossza
Növényevők (lovak, tehenek, stb): a törzs hosszának 20xosa a belek hossza
Gyümölcsevők (majom, ember) a törzs hosszának 10xese a belek hossza
További ajánlott fórumok:
- Gyerekszáj - gyermekeink aranyköpései
- Negatív tapasztalatok a vegetáriánus vagy a paleolit étrenddel
- Ti támogatjátok anyagilag a gyermekeitek életkezdését? Ha nem, akkor miért nem?
- Meditáció az iskolákban? Mire nevelik a gyermekeinket?
- Tudsz venni ajándékot a gyermekeidnek Karácsonyra?
- Nem a gyermekeidért élsz