Vallomások

Én bizony megünneplem a Valentin napot, hétvégén elmegyek két napra a kolléganőmmel! Tök jó lesz már alig várom. Aztán ki tudja utána mi lesz.

A fene egye meg, hogy az ember sosem elég öreg a reménytelen szerelemhez. Csak a szív jobban hegesedik tőle.

Fáj, ha degradálják a depressziómat, nem kitaláció, nem unatkozás, nem luxusprobléma.

Együtt érzek a tanárokkal, de mindig eszembe jut, hogy ők nyáron szabadok.

Azt hiszem befejeztem. Elég volt. Ideje élni!

Nem tudom eldönteni, hogy csináltassak-e tetoválást. A témája miatt nagyon szeretném, mert nagyon fontos számomra, de félek az allergiás reakciótól. És hogy emiatt nagy macerát szabadítanék magamra.

Nagy kár, hogy már a címükből már vélhetően izgalmasnak és értelmesnek tűnő naplók többsége zárt napló.

Általában jó kedvem van. Egy rossz szó és szomorú leszek.

Én nem vagyok egy ösztönlény. Van egy józan, ép elmém és tudok alkalmazkodni a körülményekhez, még ha kelletlenebb is.

Örök jövő-menő vagyok. Nem bírnám ki, ha egy hétre be lennék zárva. Megszegném a karantént!

Azt hiszem, beteg lettem. 🤨

A nyugdíjasok, akiket ismerek, alig tudnak menni. Azt is csak bottal vagy járókerettel. A futás szó már csak az emlékeikben létezik. Az én nagyszüleim sincsenek jobb formában, sajnos. Mindenben segítem őket.

Egész nap a hőgörbémet nézegetem.

Elegem van a karanténból! Megőrülök! 😫

Hülyét kapok már ezektől az undorítóan primitív plakátoktól. Ezen a szinten vagyunk? Komolyan idáig süllyedtünk?

Jövő héten szabin leszek. Várom már 🙃

Még mindig tudsz hiányozni. Még mindig sokszor érzem, jó volna beszélni, csókolni, ölelni. Jó volt téged látni. Még ha csak egy pillanatra is. Belefájdult a lelkem...

Bementem egy ékszerboltba, hogy kicseréltessem a sógornőmtől kapott fülbevalót egy szebbre. Erre pluszba még vettem magamnak egy nagyon szép ezüst gyűrűt, a cserén felül plusz tízezret hagytam ott.

Pánikbeteg vagyok.

Talán elmúlnak a lángoló érzelmek valaki iránt, akit céltalan és fájdalmas szeretni, és megtanulom még jobban becsülni azt, aki elfogad, támogat, szeret a mindennapokban.

Megyek kocsival az úton. Még szerencse kb. 30km/h sebességgel. Tőlem talán tíz méterre, anyuka babakocsit tolva, kezében telefon, szétnézés nélkül ment át az út másik oldalára. Csikorgó fékkel álltam meg ,hogy el ne üssem őket.

Sérti a fülem, ha fiatalok vagy középkorúak nem tudnak kimondani jól egy szót, hanem tájszólásban beszélnek. Főleg, ha tanult ember teszi ezt, az nagyon bosszant. Szívesen kijavítanám őket. Kukoricát adtok, ugye? :)

Hétvégén kishíján frászt kaptam. Véletlenül belenéztem a köztéri térfigyelő kamerába, a villogó piros ledtől nagyon megijedtem. Mondjuk annak sem örülök, hogy a közteresek és a rendőrök fogják tudni mikor merre járok.

Nagyon várom már a tavaszt !

Elítélem a prostituáltakat.

Már bárkivel ágyba bújnék olyan hiányom van. Ha szégyen, ha nem.

Nekem négy embercsoportom van: okos, átlagos és buta emberek és az okoskodó buta emberek. Az utolsóval próbálok nem kapcsolatba kerülni, de sajnos néha muszáj és akkor nagyon megterhelő nekem.

Az embereket két csoportba osztom. Nem gazdagokra és szegényekre, hanem bunkókra és nem bunkókra.

Nem teljesen egészséges a gyerekem. Utálom, amikor a nem értintettek erről okoskodnak és hülyeségeket beszélnek. Néhánynak be is tudnék mosni egyet.

Utálom, hogy az élesztőt alig lehet megtalálni a boltok polcain.