Az orvosi magatartás

Már három alkalommal kezeltek a pszichiátrián, ahol általában gyógyszerátállításra megyek be, mert ezek a hangulatjavítók nem nagyon szedhetők egy évnél tovább, mert nagy a rászokás veszélye, és az új gyógyszert legbiztosabb kórházi ápolásnál beállítani, mert nem tudni, ki hogy reagál az új gyógyszerre.

Minden évben általában szeptemberben megyek be, mert kisfiam akkor már iskolás, és apukának könnyebb vele boldogulni, ha a gyerek napközben iskolában van. Tehát az első három alkalomnál mindig ugyan ahhoz a doktornőhöz kerültem, akivel már ismerjük egymást, és megbízunk egymásban, és is könnyebben megnyílok neki, mert azért elég nehéz egy orvossal nyíltan beszélni.

Tehát most is befeküdtem egy keddi napon, másnap vért vettek, és én vártam, hogy bejön az orvos a kórterembe, hogy kihívjon, és megbeszéljük a továbbiakat. Mondjuk gyanús volt, hogy a Doktornő, aki az előző években kezelt, elment mellettem a folyosón, és csak a köszönésemet fogadta. Ez így ment 12 napig. A gyógyszereim még mindig azok voltak, amikkel bementem, semmi változás. Vizitnél a főorvos még csak rám sem nézett, semmit nem mondott, elment az ágyam mellett, mint ha én ott sem lennék.

Ekkor már tudtam, hogy valami oknál fogva nem a megszokott orvosomhoz kerültem, hanem a főorvoshoz. A 12. napon már nem bírtam tovább, bementem megkérdezni a nővérektől, hogy milyen lett a véreredményem. Kiderült, a Gamma GT magas, majdnem a duplája a megengedettnek, és a vérsüllyedésem is 78 volt. Lementem a főorvosi szobába, és szóvá tettem a főorvosnak. (Mellékesen megjegyezném, hogy a Gamma GT az alkoholistáknál és a narkósoknál emelkedik meg, de természetesen más okai is vannak, ám ezen az osztályon főleg az alkohol az oka.)

Természetesen a főorvos úr szerint sem kellene annyit inni. Mikor kikértem magamnak, hogy én nem iszom, akkor a válasz az volt, hogy minden alkoholista ezzel védekezik. Különben is ő így fejből nem tudja a véreredményem. Berágtam, és azt mondtam, hogy nem is nézte, de a beutalómat sem, mert még mindig ugyan azokat a gyógyszereket szedem és teljes erejéből rávágtam az ajtót, azt hittem, kijön tokostól.

Vizitkor természetesen megint elsiklott az ágyam mellett, de akkor már kifakadtam. Volt a szobánkban egy nő, aki büszkén dicsekedett vele, hogy ő 50.000 Ft-ot rakott a beutalójába.

Na, annak a betegnek az ágyánál mindig sokat időztek, sőt napjában többször is megkereste a főorvos. Tehát a vizitnél, amikor újra csak elment az ágyam mellett, elővettem az elsőáldozós modoromat, és utána szóltam, hogy én is itt vagyok. Igaz, hogy nem 50.000 Ft-ot csúsztattam a beutalómba, de attól még azt el lehetett volna olvasni. Nekem ha lenne ennyi pénzem lenne, a fiamnak vennék télikabátot és cipőt.

Ráadásul a fene sem kérte, hogy a főorvos betege legyek. Nekem nagyon jól megfelelt az eddigi orvosom, aki bár nem főorvos, de ezerszer különb a betegekhez való hozzáállása.

Én ide nem a betegségemet jöttem megvenni, hanem azt meggyógyíttatni. Feltette azt a pofátlan kérdést, hogy mikor kell a bizottsághoz menni. Mondtam, hogy 2011-ben, tehát nem nyert, nem a bizottságot akarom megtéveszteni, hogy pont kórházban vagyok a vizsgálat időpontján. Hozzátettem, hogy én nem tudok, és nem is akarok 50.000 Ft-ot fizetni azért, hogy itt emberszámba vegyenek. Nem kell kinyalni, mint a fizetős betegnek, de jó lenne, ha a beutaltakhoz tartaná magát, és talán el is olvasná, miért is vagyok itt. Vagy már ahhoz is pénz kell, hogy olvasni tudjon? Na ezt elmondtam neki, vörösödött, kékült zöldült. Én már a kezem ügyébe készítettem azokat a dolgokat is, amelyeket hozzá vagdosok, de a szobatársaim lebeszéltek róla, mert akkor letett volna a "súlyosak" közé. (Mellékelve megírom, hogy a beutalómon az is ott volt, hogy dührohamok és sírógörcsök jelentkeznek, de rendszertelenül.) Akkor kegyesen felajánlotta, hogy ha engem megnyugtat, akkor vizit után menjek le és elbeszélgetünk. Én már akkor nem hittem benne, ezért a korábbi stílusomnak megfelelően válaszoltam, hogy akar a ... magával beszélgetni, én a régi orvosommal szeretnék beszélni. Ő is ott volt, és a főorvos megkérdezte, hogy akkor át tud-e venni?

Szegénynek, gondolom, elég ciki volt, hogy egy beteg a főorvos helyett őt válassza, de nem volt mit tennie, rábólintott. Már aznap este az új gyógyszereimet kaptam. Gondolom, a stressz kihozta belőlem az epilepsziás rohamot, ami azon a héten még egyszer megismétlődött.

Azóta átálltam az új gyógyszerre, beváltak, jobban vagyok, és a doktornő szerint a Gamma GT-m valamelyik gyógyszerem miatt emelkedik folyamatosan, de ezt majd állandó ellenőrzéssel ki lehet szűrni. Tehát ennyi az én történetem egy állami finanszírozású kórházról. Ennyire nyíltan, ennyire pofátlanul a szegényebb betegek orra előtt kifejezni a megkülönböztetést, felháborító.

Lehet, hogy abba a kórházba nem kell többé mennem, bár nem hinném, hogy meg meri csinálni, miután felhívtam rá a figyelmét, de ha a kirohanásom miatt engem valami hátrányos megkülönböztetés ér, meg sem állok az egészségügyi osztályig.

Tehát vigyázzatok, ne hagyjátok magatokat kizsigerelni, mert a betegségetek kezelése egy állami kórházban igenis ingyenes.

Köszönöm, hogy meghallgattatok, és kívánom, hogy minél kevesebben kerüljetek ilyen megalázó helyzetbe, ilyen betegségbe.