Mit gondoltok erről az írásról? Kezdő vagyok. Szóval legyetek elnézőbbek a hibákkal kapcsolatban. (beszélgetős fórum)

"De ezt én is tudtam, hogy egyenlőre lehetetlen."

Nem "egyeNlőre" hanem EGYELŐRE.

JAJJJJ

helyesírási hiba:

"fel tudtam volna borítani" - helyesen

"nem láttam az arckifejezését" helyett "arcát"

olyan hülyén fest ebben a szövegben az "arckifejezés"

Ashley Moor vagyok 16 éves gimnazista. Amit most elfogok nektek mesélni hihetetlen lesz. De ez volt életem legjobb időszaka... még ha voltak benne telek is. Arról szól, hogy hogyan tudtam meg, milyen a világ és milyenek az emberek. És, hogy az a sok-sok rémmese nem is mese, hanem valóság...

Egy csillagos éjszakán kezdődött az én történetem. Találkoztam egy fiúval. Még sosem beszéltem vele, de mitha már láttam volna azelőtt. Olyan ismerős volt, mégis idegen. Furcsa volt, hogy mit keres az éjszaka kellős közepén egy fiú a parkban. Bár ugyanezt ő is gondolhatná, ha látna. Olyan furcsa volt a látványa. Mintha szomorú lenne valamiért. Leült egy padra és lehajtotta a fejét. Ekkor nem láttam az arckifejezésést, mivel válláig érő, göndör, barna haja az arcába omlott. De fogadni mertem volna, hogy sír. De vajon miért? Ki tette tönkre? Vagy csak én nem vagyok jó emberismerő? Mire gondolhat? De várjunk csak... ekkor felemelte a fejét, és egyenesen arra a fára nézett amelyiknél álltam. Ez megrémisztett. Mivel egy árva zajt sem csaptam. Ekkor felállt és elindult felém. Én mozdulatlanul álltam ott földbegyökerezett lábakkal. A menése egyszerűen gyönyörű volt. Látszott rajta, hogy kultúrált fiatalember. Mégis, mintha a szemében bosszút s haragot láttam volna. Bárcsak megvígasztalhatnám. Bárcsak....

A francba! Ekkor szólalt meg az ébresztőórám és elkergette a félelemmel, szépséggel és egyéb mással teli álmomat. Olyan mérges voltam, hogy bármit feltudtam volna borítani.. De ezt nem tehettem. Nyugodtnak kellett maradnom. Éppen szombat volt, aminek nagyon örültem. Úgy tudtam nem állítottam be az órát szombatra. Megpróbáltam visszaaludni, hátha folytatódik az álmom. De ezt én is tudtam, hogy egyenlőre lehetetlen. Próbáltam elaludni. De mint azt jól tudtam, nem sikerült. Kimásztam az ágyamból és felöltöztem. Gondoltam járok egy kicsit. Elkészültem, majd lementem a konyhába. Apámmal laktam, aki nem volt elég szigorú, úgyhogy elmehettem egy szóra bárhova is. Jóreggelt kívántam neki, ő is nekem, majd azt mondtam neki:

- Megyek kicsit járni. Hátha van kint valami érdekes. - erre ő csak bólintott és már elindultam a bejárati ajtó felé, mikor minden elhomályosult a szemem előtt. Éreztem, hogy nem érek padlót, pedig már vártam. De ekkor minden kitisztult és megjelent előttem egy fiú. Nagyon ismerős volt. Elsőre nem ugrott be honnan, de aztán majdnem eléjultam. Ekkor tudatosult bennem, hogy az álmomban látott szomorú fiú állt előttem. Ott állt. Nem tudtam hinni a szememnek. Apa nem látta, mivel már befordultam a folyosóra mikor ez történt. Mikor már szűk 1 perce álltam vele szemben, remegő hangon azt mondtam neki:

- Menjünk ki...

- Ashley... segítened kell. -mondta ő, és egy csapásra eltűnt.

- ??? - Fogalmam sem volt honnan tudja a nevem. Ezen nagyon padlót fogtam. De legjobban azon lepődtam meg, ahogy a szemembe nézett. Olyan furcsa volt. Az a gyönyörű barna szempár, úgy elkábított... Ilyet még nem éreztem. Ez az érzés idegen volt számomra. Nem is akartam rá gondolni, mert tudtam, hogy nem valóságos, amit láttam...

Ekkor jött apa, aki félbeszakította a gondolatmenetemet a gyönyörű szempárról.

- Valami baj van Ashley?

- Neem, miért?

- Az előbb még járni akartál egyet az utcákon. Meggondoltad magad?

- Dehogy Apa, már megyek is. Szia. - és kisiettem a bejárati ajtón szóhoz sem hagyva az apámat.