Hogyan kell megbocsátani? (beszélgetős fórum)

Kb. 50 hozzászólással ezelőtt is írtam, hogy nem feltétlen kell mindent megbocsátani, és aztán azt is, hogy számomra is vannak olyan vétségek, amik felett semmilyen körülmények között nem húnyok szemet. Nem szaralakok vesznek körbe, de nem fogom se magam, se másokat azzal ámítani, hogy a családomban, a barátaim közül soha senki nem hazudott mondjuk (akár kegyesen, ami szerintem hétköznapi dolgokban sokszor a legaljasabb húzások egyike).

Cél, hogy jobbak, többek legyünk. Ebben engem nem gátol a megbocsátás.

... értelek, de ha mindent belesorolsz a megbocsátható, átléphető dolgok közé, akkor benn is maradsz abban a nem túl jó környezetben.

Ok, ez így sántít.... de mégis a cél, hogy jobbak, többek legyünk... Persze abban igazad van, hogy vannak életek, élethelyzetek, amikben a megcsalás még a legpitibb problémának számít, mert annál nehezebb dolgokkal kell nap mint nap megküzdeni. Igaz.

Teljesen egyetértek. Az ember megbocsáthat, de nem felejt és ez szép lassan pontot tesz az ügy végére. Tökéletesen megfogalmaztad azt, amilyen én is vagyok :)

Amúgy az látszik, hogy a fórumindítóban sem állt helyre a bizalom, és ez az, ami miatt én nem folytatnék így kapcsolatot. Fene se akar mindig azon agyalni, hogy vajon épp mit csinál más. Van más probléma is az életben.

Igen van aki képes...

Egy barátnőm 35 év házasságuk évei alatt számtalan megcsalást megbocsátott....most éppen zajilk náluk egy újabb sztori,de ezt is átküzdi.Szereti a férjét el nem tudja nélküle képzelni.

Tulajdonképpen még én sem öltem meg senkit, max. szélnek eresztettem.

Senkit nem kell szeretni még bűntelenül sem, valaki meg képes még hűtlenkedés után is.

Rólunk szól a Barátok közt :)

Persze, van kis gciség, meg nagy gciség, de valahol mindegyik az, és nincs objektív mérés. Ami számomra nem bűn, ugyanazért Te talán bitóra küldenél vkit. Alapvetően úgy állok a kérdéshez, hogy "bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek". Az ember esendő, de nyilván mindenki fenntarthatja a jogot (mint ahogy én is teszem), hogy egyes dolgokat halálos bűnnek tekintsek.

... és mondjuk a félremenés, hazudozás, a másik átverése, semmibevevése előtt nem lehetne önuralmat gyakorolni... kicsikét lehiggadni... ?

Hozzáteszem, hogy lehet persze szeretkezni mással, meg randizgatni... ha az a másikat nem sérti. Mert azért itt nem annyira szoktak kiborulni a történések ideje alatt, mint mondjuk, ha a szomszéd nem köszön vissza.

... szerintem...

Idővel nem nagyon jut eszébe ez embernek, ha mégis, akkor már másként látja, és úgy érzi, hogy nem számít az a közjáték, mert egészében a kapcsolat és számára a másik ember fontos és értékes hibáival együtt is. Önfegyelem azért nem kell idővel, mert nem nincs mit lecsitítani. Sőt, a kilengéseket később láthatja úgy az ember a megtett út tükrében, hogy kár lett volna ezt kihagyni.

Persze nem mindig happy end a vége.

Talán ha kicsit elszakadsz a hűtlenségtől, és belegondolsz, hogy akár szülő, gyerek, barát, munkatárs, szomszéd vagy valaki csak volt az életedben, aki nem egészen véletlenül, akár csak az érzéseid, érdekeid figyelembe nem vételével ártott neked, és túlléptél rajta.

Az átmeneti időt meg talán úgy megérted, ha belegondolsz, jó esetben előbb gondolkodunk, aztán szólalunk meg. Először alszunk egyet a dologra, aztán meglátjuk hogyan tovább. Olykor feldühödve inkább félre tezsünk egy esetet, és mikor lehiggadtunk, akkor vesszük elő, hogy normálisan meg tudjuk beszélni. Ezek ugyanazok az esetek, csak kicsiben. Önuralom, önuralom, önuralom.

... engem is csaltak meg kétszer... az egyik a volt férjem volt, megszenvedtem, amíg nem tudtam, hogy mi a gond, addig sírtam, mert éreztem, hogy baj van, de nem tudtam, hogy mi... aztán kiderült, megkönnyebbültem, és már nem érdekelt... aztán el is váltunk később. De emlékszem, amikor mondta anyumnak, hogy nincs annál szörnyűbb, hogy ő bármit csinálhat, és engem nem érdekel. Hát igen, rám így hatott a dolog, megbocsátottam, semmi haragot nem tápláltam már, csupán magamban töröltem abból a körből, akik tudnak nekem fájdalmat vagy örömet okozni. A mai napig teljesen jó a kapcsolatunk.

A másik egy volt barátom, 3 évig voltunk együtt, közben félrelépett néhányszor, amúgy imádott, millió jelét adta, de ott is éreztem, hogy valami gond van... jött a szorongós, sírdogálós időszak, aztán kiderült... és ott megkönnyebbültem, és persze szakítottam. Szintén teljesen jól vagyunk, találkozunk, beszélgetünk... és nem mondhatnám, hogy megbocsátottam, mert igaziból harag soha nem volt bennem... inkább fájdalom, amíg a bizonytalanság volt, aztán később egyfajta megnyugvás, hiszen ha az ember biztosat tud, abból el tud indulni valamilyen irányba, tud döntést hozni, saját kezébe kerül vissza az életének az irányítása.

Nem tudok tisztelni olyan férfit, aki nem egyenes úton intézi a dolgait... és egy párkapcsolatban nagyon fontos a tisztelet, azt gondolom. ... és ezzel talán együtt is jár, ha tisztelünk valakit, nem kettyintgetünk félre.

Huuu,érdekes rokonaid és ismerettségi köröd lehet:)),ha ennyire szortírozni kell őket...(ez vicc volt)

Természetesen itt nem hétköznapi konfliktusokra kell gondolni.

És még egy mondat, aztán én tényleg nem szólok hozzá, mert nem tudok támogató lenni.

Megbocsátani sokmindent lehet, bántó dolgokat is. De azt, hogy valaki szándékosan, direkt, kitervelten, aljas módon kijátssza a párját, azt nem.

Igazából ez a másik dolog amit nem értek. Hogy egy ilyen szituáció után hogy lehet valakit szeretni???? Mert ugye az ember férjhez megy, esküt tesznek, terveznek, élnek, egymásnak-egymásért. Tisztelik, becsülik egymást, őszinték és hűségesek. Aztán egy faszkalap úgy gondolja, hogy az én belé fektetett érzelmeimet, energiámat, mindenemet egy mozdulattal kidobja a kukába. Mit lehet szeretni egy ilyen emberen? A ráfecsérelt éveket? Az undort, hogy minden testrészével egy másik nőhöz ért? Mást csókolt, más után vágyakozott? Köszi, nem.

És onnan, hogy megcsinálta, nincs olyan dolog, amit megérdemel....

Ha így élnénk, akkor nem lennének rokonaink, és az ismeretségi körünk 2/3-át is kiszórhatnánk :)

Szerintem a megbocsátás nem egyenlő a feledéssel.