Frissen diagnosztizált rákbeteg támogatása. De hogyan? (beszélgetős fórum)

Hallgasd meg, kapcsolodj te hozzá, amiről ő szeretne beszélgetni, arról beszéljetek. Erre nincs konkrét recept, útmutató.

Segítsd abban, amire most szüksége van.

Hagyjátok már ezt a "ne egyen szemét kaját" okoskodást. Leírta a fórumnyitó, hogy az érintett egészségesen élt eddig is.

Nézzük pl. a Rolling Stones tagjait; 80 felett járnak, koncerteznek, pedig életük nagy részében két végén égették a gyertyát. Eközben fitt, egészségesen táplálkozó, sportoló fiatalok lesznek rákosok huszon-, harmincpár évesen.

Milyen nagyszerű is lenne, ha csak azon múlna az életünk minősége hogy mit eszünk meg. Az én egyszerű agyammal fel sem fogható mennyi mindenen múlik hogy egészséges vagy beteg leszek. Egy része befolyásolható, másik nem.

Én is voltam rákos. Nem az tett padlóra, hanem a kezelés.

Mind máshogy élünk meg egy betegséget, csak a magam nevében nyilatkozhatok. Bár mellettem senki nem volt, de nem tudnám megmondani így utána se hogy mivel lehetett volna engem támogatni. A legrosszabb napokon jó is volt hogy egyedül vagyok. Senki nem faggatott mit kérek, mit ennék, jó volt a magány és a csend. Talán a csend volt a legnagyobb érték, de az magától adódott.🙂

Milyen életmód változtatásra? Eddig is egészségesen élt.

Az extra dózisú vitaminokat az orvosok nagy része a kemo alatt nem támogatja..

Mivel azok nemcsak az egészséges, hanem a rákos sejteket is táplálják.

Pontosan. :) Közös programok, (ha lehet) hétköznapi témákról csacsogás. (Nyilván kell beszélni a betegségéről is, amikor ő szükségét érzi, de mindenképp bizakodva.)

Ha az odafigyelést - nem körülugrálást! -, szeretetet érzi, sokkal jobb esélye van a gyógyulásra.

Kitartást kívánok Neked is, kedves FI, és a testvérednek is. Mielőbbi gyógyulást! :)

A legfontosabb dolog az, hogy hallgasd meg őt és lelkileg támogasd. Szerintem az, hogy fizikailag is jelen légy az életében nem fontos, inkább csak az, hogy számíthasson rád, még ha csak telefonon, vagy interneten keresztül is.

Életmódváltásra mindenképpen szüksége lesz. Kerülnie kell a "szemét" kajákat, a húsokat és a tartósítószerekkel teli ételeket. Sok zöldség (főleg zöldek), illetve extra dózisú vitaminkúra az, ami helyrehozhatja őt.

Van egy spirituális vonatkozása is a dolognak. Ha el tudja fogadni azt, hogy a halál nem a vég, illetve képes az elfogadás szülte harmónia megélésére, az átlendítheti ők a lelki krízisen is.

Nemár.

Nem iszik, nem dohányzik, nem drogozik. Tini kora óta sportol, versenyszerűen fut. Nem kövér, sovány kajákat eszik.

Én Budapesten élek, ő Ausztriában, de Sopronban van kórházban.

Nem egyszerű csak odaugrani hozzá...

Ilyenkor nincs semmi jó téma. Én annyit tudok tanácsolni, hogy csak legyél ott, bármikor.

Ha beszélni akar róla akkor hallgasd meg, de szóba ne hozd, ha nem kér segítséget (sokaknak nehezére esik) vedd észre hogy mire van szüksége, pl vásárlás, takarítás, program, hallgatás, bármi. Ilyenkor a magától értetődő apróság is nehezére eshet az érintettnek, segíts neki ahol tudsz, de erőszakosnak sem lehet lenni. Én pl ebben hibáztam, erőltettem az evést úgy hogy nem tudtam min megy keresztül mikor szenved a kemotól. Okoskodtam, hogy de kell a vitamin, közben kemo után 3-4 napig csak a hideg mentolos cukorka csúszott neki, én meg morogtam. Utólag szégyenlem magam és bocsánatot kértem, szerencsére felgyógyult. A másik barátnőmnél már nem okoskodtam ha csak citrom fagyit kívánt akkor azt kapott, bacva arra hogy cukor van benne.

Hát, tapasztalat, hogy ilyenkor kb. semmi jót nem lehet mondani. Ha a betegségről beszéltek, az rontja (tovább) a kedvét, ha kerülöd a témát, akkor az (mert másnak hozzá képest piszlicséré problémái vannak, ezt jól látod), ha nagyon optimista vagy, akkor az (mert az optimizmus hamis).

Hallgasd meg. Ha csak el akarja panaszolni, hogy fél, hadd tegye, anélkül, hogy ráöntenél egy halom jótanácsot vagy hamis opzimizmust - csak hallgasd meg. Ha meg tudod látogatni, tedd meg, és öleld meg.

Vagy nem.

Anyukám soha nem dohányzott, alkoholt csak ünnepekkor ivott, nem volt túlsúlyos, fiatalon szült és szoptatott, mégis mellrákja lett, és belehalt. Valószínűleg én is érintett vagyok, és mivel anyunak fiatalon lett mellrákja, valószínűleg örökletes.

Apukám tizenéves kora óta masszív dohányos, szereti az alkoholt, 30 évvel ezelőtt kigyógyult a tüdőrákból, 70 évesen a tüdőembóliából, mindig magasról tett az orvosi utasításokra, és még mindig itt van, kertészkedik, barátnője van stb.

De említhetném azt a hivatásos sportoló barátomat is, akinek semmilyen rossz szokása nem volt, 38 éves korában mégis elvitte a gyomorrák.

Ha nem elég az embernek, hogy az egyik lehető legrosszabb betegséggel diagnosztizálták, még azt is megkapja az arcába, hogy ő a hibás... Légyszi, ezt ne.

Szerintem ne a rákról, inkább a daganatos betegségéről beszélgess, vele, ha ő is akarja, nem egyszerű, de kell.

Nálam amikor diagnosztizálták (11 éve), nem a netet bújtam, meghallgattam az orvost mi lesz a protokoll, csak ők tudnak, tudtak segíteni, te beszélgess, sétálj vele, és ne engedd a netet bújni, sok a fars infó. Viszont az étkezésről lehet, és kell is beszélgetni, hogy kerülni kell azokat a gyorséttermi kajákat, ami sok tartósító szert tartalmaznak. Sok gyümölcs, és kevés cigi, alkohol. A pihenés kikapcsolódás a legfontosabb. Nem írtad milyen daganata van, persze ez mindegyikre vonatkozik!

A mai világban már nagyon sok daganatos betegséget, jól tudnak gyógyítani. Fel a fejjel, menni fog minden, csak menni kell előre. Mielőbbi felépülést!

Ha a testvéremről lenne szó, biztosan odautaznék hozzá és nem csak telefonon beszélgetve támogatnám.

Renden tartanám a háztartását, látogatnám és várnám haza az otthonába.

A cselekvés az, ami minden szót igazzá tesz.

Idénre tervezék az esküvőjüket, a jövőt.

Aztán ilyeneket kérdez, hogy: "meghalok szerinted?" Össze szorul a szívem tőle.