Akik a SOTE I-en szültek, és 2008 ban fognak szülni (beszélgetős fórum)
Sziasztok!
Azt akarom kérdezni, h aki a kórházba jár uh-ra, annak nem kell fizetni, ugye?
Éva, beleolvastam a naplódba, és emlékszem, h mi volt egy évvel ezelőtt a szopival.Bimbóvédővel nem próbáltad a szopit?Nekünk kb. 4 hét kellett, mire klasszul ment a szopi, azt hiszem az első két hétben kapott pótlást Anna is(védőnő tanácsára, a doki már akkor mondta, h inkább ne...), én meg vártam a csodát, h mikor lesz már sok tejem.Egyszer elegem lett ebből a bizonyos körforgásból, és elhatároztam, h akkor mostantól csak cici, még ha az egész nap szopásból is áll.(Nálam tudni kell, h a császár utáni oxitocintól vizesek lettek a bimbóim, és Anna nem bírta bekapni.)Aztán cumizavaros lett, szerencsére az "erőszakoskodásomnak" ez 2-3 nap alatt elmúlt.Nem mondom, h a legjobb volt a technika, amivel szopott, de szopott majd 10 hónapig.Én akkor éltem át ezt a cicikirágásos dolgot, viszont a bimbóvédőt már nem fogadta el.
Tudod, ha van rá lehetőséged, keress meg egy szoptatási tanácsadót, én a mai eszemmel biztos ezt tenném, sok felesleges idegtől, tépelődéstől és fájdalomtól megkímélne.
szia! igen, jó lett volna:-)
szép a történeted. hogy hogy telnek a napok, hát nehezen. a naplómba irom mindig.
puszi a babádnak:-)
A csecsemősökkel nekem sem volt túl sok szerencsém.Igaz csak egy nap volt, amikor válogatottan rossz csapat volt, de akkor mindegyik elég bumbi volt..
Általában volt mindíg egy rendeske, de sok segítséget nem kértem..Szerencsére a kukin kívül más nem okozott nehézséget, még benne voltam a gyakorlatban.Meg Antika nehezebben kezdett el szopizni, de szerencsére belejött.Viszont a szülőszobások előtt le a kalappal, mert egytől egyig mindenki nagyon kedves volt, pedig nem volt fogadott se a doki se a szülésző..
Szia Éva!
Annyira sajnálom, hogy ilyen kevés időn múlt, hogy találkozzunk. Ha jól emlékszem és azon az ágyon feküdtem, amikor Bius született. Ő is 12-es baba volt..
Hogy telnek az első napok együtt?
Gyereksereg alszik, van kis időm írni a szülésről.
Először köszi Mindenkinek a drukkot és a gratulációt.
Szóval.27-én kellett bemennem a klinikára felvételre.Szülőszobán kellett jelentkeznem, úgy volt, hogy a viszgálat után felkerülök az osztályra és csak hétfőn jön a dokim zselével indítani.Jó nagy meglepi ért, amikor közölték velem, hogy nem várunk hétfőig, egy hetet rághúztunk már.Már ki sem engedtek a szülőszobáról, megcsinálták a magzatvízvizsgálatot és mondták, hogy kapom a zselét.Ebben az volt a jó, hogy eddíg Anti és Bius kint vártak és nem tudtak semmit. Már amikor szülőszobán voltam, ment ki as zülésznő szólni, hogy Anti vigye haza Biust és jöjjön vissza.9-kor tették fel a zselét és rögtön jöttek is a fájások, szerencsére. Aztán úgy volt, hogy Anti nem lesz bent, de amikor visszaért a szülésznő behívta. A dokimat is felhívták és persze nem volt hajlandó bejönni, amit nem is bánok már.Nagyon rendes volt a szülésznő is és az ügyeletes fiatal doktornő is. Jó sokáig elhúzódtak a fájások, jó erősek voltak.Végig mászkálnom és rugóznom kellett, hogy jobban táguljak.Nagyon jó volt, hogy ottvolt Anti , mert végig legyezett és tartott hátulról, jhogy össze ne essek. A lényeg a lényeg, hogy este 18 06-kor lett meg Kismanó, kb a 4-5. nyomásra.Perzse azalatt a 9 óra alatt jól kifáradtam, de persze amikor a hasamra tették Antikát már ebből semmit nem érzetem.Ez tök jó érzés volt, mert Biust nem is láttam, mert rögtön elvitték, őt meg rögtön megfoghattam..Szóval röviden ennyi..Hosszú volt, de nagyon megérte..
szia, hát sok negativ tapasztalat van, néhány pozitiv. pelenka, popsitörlő, saját cumisüveg több, és cumi, egy textil pelus, mellszivó, sok wc papir, pohár, és saját evőeszköz feltétlen kell. kaját adnak, evőeszközt nem. teáztatás megy ezerrel, de szükség s van rá. karikor jó kaja volt, és aranyosak voltak, de aztán:...
ájult vagy, behozzák a babát, esetleg van aki még ksbabát nem fogott miint én,nagy kényesen megmutatták a köldökápolést stb, gyorsan. a nővérek: kérem, kérdezni kell!! hát gartulálok. még jó hogy a végén észrevettük hogy a folyosó leghidegebb részén van egy mérleg, és 3 nap után rádszólnak hogy nem méred? nemeszik akkor a gyerek? illuzió romboló nővér: mutassa a ciiciijét: jaj ebben nincs iis semmi!!
kérek tápszert: mennyit adjak? én honnan tudjam ?? szóval megy a szenvedés, aranyos szobatársaktól sokat lehet tanulni. pár nővér: hoztam be önöknek hintőport, stb, ha valami van, én ügyelek regel 7 ig... mi: köszönjük, ő: megköszönték? de aranyosak! szóval nem könnyű!!
Szia Évi!
Ha van egy kis időd a csöpségtől akkor jó lenne, ha leírnád a tapasztalataidat, hogy mire is számíthatunk. Milyen a szülőszoba, hogy működik a csecsemős osztály? Pontosan mit is érdemes vinni.
mindenkinek köszönöm a gartulációt, van pár kép, meg bejegyzésem is, egyenlőre ennyire van erőm és időm.
puszi
szia!
háát a babáink nem akartak személyesen találkozni.hihetetlen, de amikor én a folyosón álltam, és jöttünk haza, te akkor szültél, és a mellettem levő ágyra kerültél:-)
sok puszi nektek, várunk haza!-és kitartás, pár pöcsfej nővérke azért van, a többieknek meg köszönöm!
Ági, nektek is gratulálok, és jó egészséget kívánok!
Aztán idedugni az orrotokat, és elmesélni mi volt!!!
Sziasztok!
Tegnap este meglátogattam Évit. Nagyon formás hajas babája van:)). Üdvözöl MIndekit.
Tele van a klinika teljesen. Beindultak a kismamik. 13 óra után kapott szegénykém csak szobát.
Éva, nagyon gratulálok, jó egészséget kívánok neked és a picinek!
Ági!Húzzál bele!
Sziasztok!
Ma reggel jött az sms, hogy Niki baba(3250g és 53 cm)megszületett.
Éva neked mégegyszer nagyon gratulálok, remélem gyorsan hazaengednek és akkor majd jössz és mesélsz bővebben.Bár annak örülnék a legjobban, ha még bejutnék hozzád szobatársnak...
A mi kismanónkat szexel sem lehet kicsalogatni..Túl jól érzi magát odabent.De talán most a hidegfront..
szia!
hát képzeld, bő ujjnyiira vagyok nyitva. befeküdni minek, a doki nem látja értelmét. viszont minden nap be kell mennem a kórházba, holnap reggel csak ctg az ambulancián, 24én ctg meg magzatviz vizsgálat valószinű az emeleten, és ezt ismételgetjük. mindg az ügyeletes dokival,mert a dokim szabin van. de meggérte hogy szenteste is bejön ha kell. ha nem szülök addig, 28án vasárnap reggel 8 batyuval felvesz, és meg is indit aznap, burkot repeszt.
de mivel ma nagyon megvizsgált, nem hiszem hogy sokáig huzom már. erősödő fájásaim vannak, nem semmi. állva kiesett megint egy nyákdugó darab, és a bal oldalon a csontjaim majd szétrepednek, nem birok állni sem. szóval lehet hogy bemegyünk éjjel, de reggel ugye biztos...
neked nagyon drukkolok, sztem nekem is sokat segitett a szex stb...:-)
ha más nem 24 és 26 találkozunk , nekem is mennem kell aznapokon is.
pusz
További ajánlott fórumok:
- Akik a II.női Klinikán szültek vagy szülni fognak
- Akik az István kórházban szültek vagy fognak szülni!
- Akik Gyöngyösön fognak szülni vagy ott szültek
- Akik a gyöngyösi kórházban szültek, vagy fognak szülni!
- Akik Dr. Török Olgánál fognak szülni vagy szültek!
- Akik már szültek vagy szülni fognak hatvani kórházban!? Vélemény az orvosokról stb...