Aki szereti a verseket, idézeteket csatlakozzon! (beszélgetős fórum)

Andróczky Lászlóné: ˝Adósunk Európa

Volt egyszer egy ország,

ahol élt a magyar.

A Kárpátok védték,

ha jött a zivatar.

Az idők folyamán

ráéheztek mások.

Széjjeldarabolták

Nagy-Magyarországot...

Akartuk? Mi élők?

Tehetünk mi róla?

Felelős mindezért:

a vén Európa!

Széttépték országunk',

sok millió szívet,

kisebbség nemzetünk

öt országban, így lett.

Ki kérdez ma minket

- Jó nektek így élni?

Kinek van jogában

szíveinket tépni?

Trianont sínylődi

hat ország magyarja.

Köztük nem sok akad

aki így akarja...

Fel is sorolhatom:

a szép Kárpátalja

lakossága magát,

ős-magyarnak vallja.

Ott nyílt meg számunkra

a Kárpát-medence,

ontotta a magyart

az áldott Verecke.

De megjött Trianon

és sorsokkal játszva,

csodás országunkat

darabokra vágta.

Ekkor szlovák, végül

orosz lett Verecke.

Ez a magyarságnak

mindenkorra: lecke!

És így van ma Bánát,

Baranya és Bácska.

Hetven év után lenn,

Jugoszláviába'.

Ezért román Erdély,

szlovák a Felvidék.

Nagy-Magyarországot,

eképpen tépték szét.

Szlovákiában még

azt várják a néptől:

- váljon meg örökre

a múlt emlékétől.

Erdélyieknek sem

fényesebb a sorsa.

Őértük ugyanúgy

felel: Európa!

Vasvillával, bottal

erőltetnék rájuk,

hogy a magyarokból

legyenek románok...

Nem csak minket sújt a

trianoni átok.

Kik bennünk' tipornak,

azokra is szállott.

Számukra sem hozhat

mindig boldogságot,

míg más üldözöttként

éli a világot...

Fontosnak tartom, hogy

Bácskáról meséljek,

mert születésemtől

e vidéken élek.

Ez tanított arra,

hogy mi nekünk sóhaj,

másik nemzeteknek

az ne legyen óhaj!

Ne legyen a magyar

mások keze-lába.

És ne alattvaló,

saját hazájába'.

Beszélhesse nyelvét

úgy, ahogy tanulta.

Hisz' ő tekinthet a

leggazdagabb múltra.

Sokaknak nem tetszik,

ha mi ezt kimondjuk;

- de él az igazság

akárhogy' titkoljuk...

Együvé tartozunk.

S büntetnek. Azóta

e hét évtizedért

vádlott: - Európa!˝

Túrmezei Erzsébet: ˝Nyár

Uram, áldalak a nyárban.

Aranykalászos határban

száll most hálával teli

trónusod elé az ének,

tüzéért a nap hevének,

mert a szemet érleli.

Esőcseppek záporáért,

hajnalok hűs harmatáért,

mindenért az ég alatt

vigassággal áldalak.

Friss vetés, szép zöld ígéret

magot hozott és megérett,

s amint lengeti a szél,

zizegő, szelíd szavával,

hitet tevő himnuszával

nagy jóvoltodról beszél.

Boldog, aki érti, hallja,

s míg aratni indul karja,

miközben rend rendre dűl,

Téged dicsér egyedül.

Minden kicsiny búzaszemben

térdre kényszerítesz engem,

csodatevő Istenem.

Kezed odatette áldva

a nyár gazdag asztalára

mindennapi kenyerem.

S asztalán a keresztfának

Fiadat is odaszántad,

hogy benne legyen nekünk

kenyerünk és életünk.˝

Somogyi Imre: ˝Pünkösd napja

Aki nem tud a hit szárnyán

A magasba szállni,

Nem is tud a Megváltónak

Szentlelkére várni.

Ó, emberek! Krisztus nélkül

Mit ér ünnepléstek?

Nincs ott pünkösd, nincs ott áldás,

Ahol nincs Szentlélek.

Azért tehát Őt várjátok!

Őt várjátok, – eljő

Hittel égő lelketekbe,

Mint a nyári szellő…

Eljön Krisztus szeretettel,

Eljön Szentlelkével,

Ha várjátok s imádjátok

Pünkösdi reménnyel!

Megtelik a szív és lélek

Nemes indulattal,

Ha bevonul oda Krisztus

Teljes diadallal.

Csak úgy lehet pünkösd napja

Áldás, öröm, béke –

A győzelmes, igaz hitnek

Gyönyörű pecsétje!˝

˝Fel kell arra készülnünk, hogy át kell majd kelnünk bizonyos akadályokon, mielőtt az álmaink megvalósulnának.˝

/Jerry Savelle/

Aranyosi Ervin: ˝Elszáll a szó

Ha imádkozol, magadban beszélsz,

saját lelkedben Istenedhez érsz.

Hidd el, a válasz, majd tőle érkezik,

– e kapcsolat örökké létezik.

Ha jó szíved másoknak adni kész,

szeretettel sok szép érzést cserélsz,

nem idegennek, saját magadnak adsz,

Isten szép útján, a fény felé haladsz.

Mind az mit adsz, hálává alakul,

áldásként egyszer fejedre visszahull.

Mind, amit elvetsz, egyszer learatod,

elkerül tőled, de sosem marad ott.

Ha jót teszel, fejedre visszaszáll,

ám ugyanúgy a rossz is megtalál,

s te döntöd el, hogy jövőd hogy legyen,

boldoggá válsz, vagy ülsz a gondhegyen?

Tárd ki szíved, szeretve jobb neked,

jobb ha éled, és sorsod élvezed.

Bárkinek adsz, azt magadnak adod,

mert egy napon mindezt visszakapod.

Ha bajban vagy, mormolj el egy imát!

Segít majd rajtad – hidd el – aki lát!

Ki átkísér az egész életen,

s ha veled van, oszlik a félelem.

De ott van veled mindig, benned él,

s ha nem figyelsz rá, akkor is kísér.

És mindenkiben ott él, legbelül,

hát nem maradhatsz sosem egyedül.

Mert mindannyian testvérek vagyunk,

egymás lelkében nyomokat hagyunk.

Keresett utunk az élő szeretet,

mely a világban a fény felé vezet.

Hát imádkozz és magadban beszélj,

a lelkedben a teremtődhöz érj,

s mindegy, hogy kérsz, vagy hálát mondsz neki,

mert benned él, s a lelked ismeri.

Ha lélekben is eggyé válsz vele,

a napjaid jóval rakod tele.

A saját fényed szórod szerteszét,

és meghallod a szeretet neszét.

Elszáll a szó, és vissza is talál,

nincsen gonosz, nincsen bűn, nincs halál!

Mi létezünk, s bennünk az Istenünk,

s ha szeretünk, hát boldogok leszünk.˝

˝Milyen kivételes ajándék a mosoly! Hiszen nem kerül semmibe, de szívmelengető. Csak egy pillanatig él, de az emléke megmarad. Örömet szerez, és táplálja a jóindulatot. Kiváló ellenméreg irigység és rosszindulat ellen. Biztatást ad a csüggedőnek, erőt önt belé. Nem lehet megvenni, kölcsönkérni, ellopni, nem jelent földi javakat senkinek mindaddig, amíg önként és jó szívvel meg nem ajándékoznak vele.˝

/Dale Carnegie/

Aranyosi Ervin: ˝Anyák napi gondolatok

Napunk fénye szikrázik, úgy csillog aranya!

Remegő két kezével terítőt varr anya.

A ráncos, idős arcán meg-megcsillan a fény.

Hányszor hajolt fölébem, még annak idején.

Hányszor kutatta arcom, hogy nincs-e baj velem?

Hányszor gyógyított, mikor feküdtem betegen?

Hány mesét mondott nékem, vagy énekelt egy dalt?

Értem dobbant a szíve, Ő mindig jót akart!

Főzött, mosott ha kellett, dolgozott eleget,

s próbálta tanítgatni a rosszcsont gyereket.

A széltől is megóvott, figyelte lépteim,

hogy jó irányba menjek a lét ösvényein.

Kincseket adott nékem, amit csak lehetett.

Általa érte lelkem mosoly, fény, szeretet.

Ölelő két karjában mennyei volt a lét,

ma is magamon érzem óvó tekintetét.

Hogy tudnám viszonozni – hisz nem is várja el –

ha mosolyt lát a számon, már megnyugvásra lel,

szívemben ott a hála, de szavam dísztelen,

hogyan adhatnám vissza, amit adott nekem?

Néha egy öleléssel mosolyát elnyerem,

ilyenkor biztos érzi, mit jelent Ő nekem.

A Nap fénye az arcán glóriaként ragyog,

köszönöm jó anyácskám, hogy létezem, hogy vagyok!˝

˝A külső változik, a memória romlik, de akinek a szíve aranyból van mindig ragyogni fog!˝

/Kisfaludy Erika/

˝A jó dolgok azokhoz érkeznek meg, akik hisznek.

A még jobb dolgok azokhoz, akik türelmesek.

A legjobb dolgok pedig azokhoz, akik sosem adják fel!˝

Aranyosi Ervin: ˝Mindennap szükség van…

Mindennap szükség van

forró ölelésre,

biztató mosolyra,

lélekemelésre,

hitre, szeretetre

és gondoskodásra,

odafigyelésre

és álmodozásra.

Nem szabad az ember

hitét elrabolni,

muszáj reményt adni,

a szívekhez szólni!

Igazat beszélni,

földről felemelni,

reménytelenségből

kiutakra lelni.

Fontos megmutatni azt,

hogy hogyan éljen,

felvértezni lelkét,

hogy nincs mitől féljen.

Tiszta, igaz szóval,

jó irányt mutatni,

tudással, reménnyel

új álmokat adni!

Levenni egymásról

az ellenségképet,

fénnyel megtölteni

kongó sötétséget!

Hívni tovább élni,

együtt, kézen fogva,

szebb jövőt remélni

összemosolyogva!

Mindennap szükség van,

elgondolkodtatni,

elárvult szíveknek

élő reményt adni,

hogy majd a szükséget

bőségre cseréljük,

s újra megálmodott

életünket éljük!

Mert, ahol szükség van,

ott lesz segítség is,

hiszem, hogy világunk

szebbé válhat mégis!

Ha nem hagyjuk magunk

víz alá lenyomni,

ha képesek vagyunk

összemosolyogni!

Újra kell ölelnünk,

szívünkből szeretnünk,

éhező lelkeket

jó szóval etetnünk,

holnapot mutatnunk

igazak szavával,

új életet kezdve

több millió társsal!

Mindennap szükség van,

minden jó lélekre,

aki visszavezet

élhető életbe,

hol a félelemnek

nincsen ránk hatása,

ahol a világunk

lelkünk tiszta mása!˝

˝Amikor az egész világ harcban áll s az ember magába száll, egész kicsiny lesz és meglátja, hogy minden e világon mulandó és hogy a hitnek ereje mennyire egyedüli, amely átsegíthet egy ilyen nehéz korban.˝

/Teleki Pál/

˝Egyetlen pillanat megváltoztathatja a napodat, egyetlen napod megváltoztathatja az életedet, egyetlen élet megváltoztathatja az egész világot.˝

/Dan Millman/

Aranyosi Ervin: "Locsolni kell!

Locsolni kell a kerteket!

Húsvétkor a nőket!

Tiszta vízzel, szeretettel,

megtisztelni őket!

Minden virág akkor virul,

ha gondoskodsz róla,

ha van neki kis kertésze,

gondos locsolója!

Öntözd hát meg a lányokat,

mondjál hozzá verset!

Nyíljon szépen minden virág,

viruljon a kerted!

Nézd a Napot, hét ágra süt,

az ő fénye áldott.

Tedd hát szíved erejével,

szebbé a világot!

Sugározzon szereteted,

minden fűre, fára!

Saját fényed így öntheted

te is a világra!

Legyél te is egy kis kertész,

s ápolj sok virágot,

szereteted friss vizével,

szebbítsd a világot!"

Bányai Ferencné: "Rabbóni

Még piros a kereszt az ártatlan vértől,

Még hangos a város a zajongó néptől…

A kisorsolt ruhát lengeti a szelő,

Fénysugárban úszik a búskomor felhő.

Pirkadó hajnalban rózsaillat árad,

Nárdus olajával bús Mária fárad

A temetőkertbe, hol harmatcsepp ragyog,

Tétova léptekkel a sír előtt lerogy.

Hosszú évezredek vágyódó reménye,

Hite, bizodalma, ott van a lelkébe’…

Hogy életre keljen Mestere szavára,

S örömüzenetet vigyen a világba.

Hisz őt soha senki még úgy nem szerette,

Mint az, aki nehéz bűneit elvette;

S mikor ott a kertben hangját újra hallja:

„Mesterem, Rabbóni!” – hangos szívvel vallja.

A kereszt elhorkadt. Nem piros a vértől,

Nem zajong a nép sem a fizetet bértől…

De Mária hangja itt cseng a lelkemben:

Mesterem tündököl – hitem napfényében."

Rozványi Dávid: ˝Nagyszombati csend

Csend van, nem történik semmi sem,

a Messiás sírjában pihen,

az apostolok ajtók mögött félnek.

Mária arca könnytelen,

könnyei elapadtak pénteken.

Magdala zokog,

hiszen meghalt a remény.

Péter lehajtja fejét,

nehezíti három árulás.

Csak Pilátus és a negyedes fejedelem

koccint a barátságra,

hisz összeköti őket a közös gyávaság,

s a közös bűnnél nincs erősebb habarcs.

Csak Kaifás imádkozik elégedetten,

hisz az ő szemében a megfeszített

csak egy lázadó,

ki Izraelt pusztulásba döntené.

Csend van, nem történik semmi sem,

a Messiás sírjában pihen,

a templomőrség őrzi a sírkövet,

nem tudják: az élet csendesebb,

de erősebb is, mint a halál,

követ hengerítve napfényre talál.˝

Forrás: [link]

Vargha Gyuláné: ˝A kereszt

Nehéz az út, a nap pörkölni kezd,

Alább száz kő éle vág,

A hegyre föl- vállán súlyos kereszt

Az Úr roskadva megy tovább.

De itt a cél, elérve Golgotha:

Az Úr meg fog pihenni már? –

Ki súlyos terhét fölvivé oda,

Jutalma ím: kereszthalál.

De Ő magára vette bűneink,

A büntetést viselni kész.

A hulló vérre Atyja rátekint:

Ez bűnt eltörlő szenvedés!

Követni vágyod Mestered s Urad?

Vedd föl te is keresztedet,

Amerre Ő járt, azt a szent utat,

E nélkül járni nem lehet.

S ne csak viseld, mit Jézus rád adott,

Keresztre add önmagad,

A Golgotán, ha „én”-ed már halott

Számodra teljes üdv fakad.

A Golgotának drága titka ez:

Nem érted csak, helyetted is,

Míg bűnödért bocsánatot szerez,

Ítélet ez feletted is.

Onnan felülről int feléd a cél,

Hogy szent örömmel valljad ezt:

„Élek nem én, mert bennem Krisztus él,

Győztes lett rajtam a kereszt!”˝

Weöres Sándor:

De profundis

Bárhonnan is lettem, földre-űzve

ruhámból e lenti akol bűze

nem múlik soha.

Itt Istennek barma és virága

tolong egymás elevenét rágva,

szörnyű lakoma.

Jót aligha vártam, mégse hittem,

hogy ily nyomor zsúfolódik itten;

más csillag fia

ha egy percig kóstolna kínunkba,

mintha olvadt érc-özönbe hullna,

gőzzé omlana.

Kedvből búba, bánatból örömbe

lódulunk itt föl-le, föl-le, föl-le

óhatatlanul,

mint ki előtt megkínzása végett

váltogatnak, világost-sötétet,

míg megtébolyul.

Az ész itt az Észnek satnya fattya:

csak a dolgok héját tapogatja,

csontig sose jut.

Éber-álom félhomálya rajtunk,

így vesződjük mocsár-mélyi harcunk,

honnan nincs kiút:

hisz egymáson élősködve élünk,

más halálán életet cserélünk:

a föld rendje ez.

Testvér itt a kő, fa, állat, ember,

testvért eszem lucskos gyötrelemmel

s testvérem megesz.

Kóbor macska szívja csibe vérét:

ennek halálkínját, annak éhét

egyben szenvedem.

Sziklát zúznak, föld húsába törnek:

nem fáj az a kőnek, sem a földnek,

de fáj énnekem.

Hogyha bármit ölnek, engem ölnek,

minden kínja, keserve a földnek

rám-csap éhesen.

Lángba légy hull: én vergődöm ottan,

százszor halok minden pillanatban

s vége nincs sosem.

Léten túl is, ha szétnyílt a fátyol,

majd e világmélyi utazástól

reszketek, tudom.

Menny sem adhat már nekem nyugalmat:

Isten fénye közt is e siralmat

mindig jajgatom.

Miha Kvivlidze: Júdás monológja

[link]

Dsida Jenő: ˝Nagycsütörtökön

A szél suhogva borzong

az olajfa-lombokon.

A kanyargós úton, által az erdőn

tömöttsorú fáklyások jönnek.

Testemet ételül adtam,

véremet italul adtam,

könnyel mostam meg lábaitokat;

Mégis egyedül maradtam.

Hajnal-derengés borzong

a sötét lombokon.

Judás után, által az erdőn

sátánarcú fáklyások jönnek.

Testvéreim, tanítványaim!

Égignyúló kemény kereszten

holnap megölnek engem!

És ti alusztok, mélyen alusztok!˝

Kalmár Kriszti: ˝Virágvasárnap

Virágvasárnap, Nagyhét kezdetén

ujjong lelkünk Hozsanna énekén!

Szívbe szamárháton vonul Krisztus,

szelíd királyunk, Tied a trónus!

Öröménekek hada Hozzád száll,

úton levetett ruhák lábadnál.

Pálmaágakkal örvendez a nép,

boldog az ember, ki utadra lép.

Társad szeretnénk lenni utadon,

ne hagyd, hogy bárki is lemaradjon!

Áldott az, ki az Úr nevében jő!

Vezess, taníts minket, Üdvözítő!˝

Aranyosi Ervin: ˝Én nem értem…

Nem értem, miért kell az egyre több vagyon,

miért boldogíthat az önző hatalom?

A Föld számos kincsét boldogan szórja szét,

s adja önmagától, mindőnknek, mindenét.

Hiszem, hogy az érzés, még jobban boldogít,

ha jószándék emel, s a hit látni tanít,

mikor álmot adhatsz, békét, megélhetést,

s jó szót, amely ápol, s abból nem is kevést!

Hogy tudnánk mi végre jól elhitetni azt,

nem nyújt a gazdagság felhőtlenül vigaszt!

Hogy sokkal boldogabb az, ki mást megetet,

kinek a szívéből árad a szeretet.

Nem értem, hogy miért hazudnak annyian,

igazságból talán – mint ember – annyi van?

Az egyik emberét, másik mért nyomja el?

A gyengébbik léte, miért nem érdekel?

Ma már csak az erős hoz rút törvényeket,

amit betartani, nem is kell, csak neked!

Mert behajtják rajtunk és leverik, ha kell,

de a jóemberségünk, sosem vehetik el!

Mért nem hagyják nekünk, hogy éljünk egyszerűn?

Most szegénynek lenni, már néha-néha bűn!

Mért kötik meg folyton a dolgos kezeket,

melyeket vezérel önzetlen szeretet!

Nem értem, hogy miért lett ilyen a világ,

hiszen önként nyílik mindegyik kis virág,

a természet élőn magától működik,

csak az ember az, ki pénzéért ügyködik.

Csodálkozol rajta, hogy egyszer kihalunk?

Ki lehet a hibás? Vedd észre, mi magunk!

Mert hogy hibás célok tévútra vezetnek,

s a szívek megfagynak, oly ritkán szeretnek.

A bús fejünkre száll félelem, rettegés,

s a bölcs ember ki szól, már rettentőn kevés,

hiszen mások írják sorsunk és életünk,

lézengünk a létben, mert ez jutott nekünk!

Nem értem, mért nehéz a sarkunkra állni,

itt, e földi létben, boldogokká válni?

Ember számba venni, mindazt, aki magyar,

aki szép hazánkban boldogulni akar?

Nem értem, mért nehéz újra összefogni,

mért könnyebb egy népnek elbújni, nyafogni?

Annyit szenvedett már ez a drága nemzet,

mások bűnét hordjuk, mint súlyos keresztet!

Meg kellene fognunk végre egymás kezét,

nem hagyva világunk szóródni szerteszét!

Itt e szép országban építsünk szebb jövőt,

szeretettől élőt, szebb világra törőt!˝

Aranyosi Ervin: ˝Márciusi ének

Élj boldogan magyar

szép magyar hazádban,

hagyd hinni lelkedet,

a magad igazában!

Nyisd meg a szívedet,

engedd jól szeretni!

Akarj világodban,

végre rendet tenni!

Sosem vagy egyedül,

ne légy hát megosztva,

a szabadságodtól,

ne legyél megfosztva!

Együtt nemzeteddel,

szebb jövőbe léphetsz,

rajtad áll a holnap,

higgy benne, és szép lesz!

Segíts hát magadon,

s megsegít az Isten,

hagyd, hogy fénylő Napod

jó kedvre derítsen!

Meríts végre erőt

ősök igazából,

legyen boldog ország

gazdag, szép hazádból!

Ébredned kéne már

csodaszép nemzetem,

tégy szabadságodért,

lépj jó útra velem!

Vedd kezedbe sorsod,

teremts szebb világot,

legyen magyar hazánk

általunk megáldott!˝

Aranyosi Ervin: ˝Kívánok boldog Nőnapot

Ő drága nő, ki angyalnak születtél,

gyenge és törékeny, tiszta lelkű lettél,

halld meg szavam, most hozzád száll a versem,

azt aki vagy, ma meg kell ünnepelnem!

Tudom, a lelked szeretetre éhes,

a véled töltött perc oly gyakran édes,

érzékeny vagy, kitárt szíveddel érző,

s játékos is, szerepjátszó színésznő.

Tündér, kiért már érdemes volt élni,

s vad hárpia, kitől retteg a férfi.

Varázsod van, mely naggyá teszi lelkünk,

segítsz az álmainknak megfelelnünk.

Háttérben állva mozgatsz szálakat,

lelkesedésed gyakran ránk ragad.

Mert nővel élni maga a gyönyör,

ám van úgy, hogy a szíved meggyötör.

Ha rád nézünk, szépséged elvarázsol.

Kacérkodsz vélünk, a szép szívünkkel játszol,

tiéd e kincs, általunk vágyott holmi,

ezért akarjuk egyként birtokolni!

Gondoskodó vagy, aggódó, néha féltő,

szenvedélyes, s a szív szavát megértő,

szereteted olyan mély, mint a tenger,

általad válhat csak boldoggá az ember!

Ha szeretünk, mint virág, kivirágzol,

s lekókadsz ha szavunk a lelkedbe gázol.

Gondoskodást, megértést vár a lelked,

s ha megkapod, tudod, megérdemelted!

És tündökölsz, amikor szeret párod,

a bókokat, csodálatunkat várod,

titokzatos vagy, néha kiismerhetetlen,

s ragaszkodó: – Vajon mit látsz te bennem?

Ó drága nő, te teremtés csodája,

csak benned él a szépség minden bája,

s cserébe tőlünk szívünket kapod,

kívánok néked boldog Nőnapot!˝

Rozványi Dávid: Hamvazószerda (A puszták éneke)

Hamvazószerda,

lassan tipegő sor a templomban,

várom, hogy a pap

hamut szórjon arcomra,

emlékeztetve,

hogy porból vagyok és leszek.

Lassan lépdelek az oltár felé,

tudom, utam keresztedhez visz:

negyven nap és negyven éjjel,

a pusztában vársz rám,

hogy életem kietlenségéből

végül megérkezzek Hozzád.

Hogy hamuvá váljon minden,

miért élek,

a pénz, a siker, a megbecsülés,

hogy üres legyek előtted és meztelen,

mint orvosa előtt vetkőzik az ember,

hogy megérinthesd beteg lelkemet,

teljesüljön, mit a postcommunioban kérek,

a sok unt szó forduljon élőre végre:

"Krisztus oldalából kifolyó víz,

moss tisztára engem!"

Forrás: www.poet.hu

˝Nézz föl olykor az égre, és figyeld a madarakat! A tiszta szívű ember olyan, mint ők: könnyűnek érzi magát, mintha repülni tudna.˝

/Boldizsár Ildikó/

Aranyosi Ervin: ˝Szerelmünk örök ünnep!

Érezned kell, hogy mindennap szeretlek!

Nem kell várnod a Valentin napot!

Így a lelkünk naponta ünnepelhet,

s figyelmemet bármikor megkapod!

Nem kell hozzá külön okot keresnünk,

egymást szeretve, ez maga az ok!

Nem naptár mondja meg mikor szeressünk,

mert jó veled, ha melletted vagyok!

Nem kell ünnep egy jó beszélgetéshez,

és kedveskedünk, mikor csak lehet!

Naponta érünk egymás szép szívéhez,

s megnyugvást hoz, hogy a társunk szeret!

Naponta tesszük a szívünk díszesebbé,

s érezzük át szerelmünk melegét,

fontos nekünk, hogy hogyan tegyük szebbé,

hogyan lehet még teljesebb a lét?

Valentin nap van, hát ma is ünnepellek,

és egész évben egy életen át!

Ám, ahogy tegnap, ma is épp úgy szeretlek!

nem csak ma mondok érted el imát!

Mi változik meg a múló napokkal,

nélküled élnem – érzem – nem lehet,

köszöntelek hát, hozzád írt verssorokkal,

s éreztetem, azt hogy szívem szeret!˝

˝A história nem arra való, hogy az ember csak éppen megismerje, mi volt s hogyan, hanem arra való, hogy ami már egyszer megtörtént, tanúságul legyen a későbbi időkben mindenkinek, aki hasonlatos sorsra jut.˝

/Móricz Zsigmond/

"Bízd a múltat Isten irgalmára, a jelent Isten szeretetére, a jövőt Isten gondviselésére!"

/Szent Ágoston/

Soha nem lehetett aktuálisabb ez a vers asszem, mint most.

Kölcsey Ferenc: HUSZT

Bús düledékeiden, Husztnak romvára megállék;

Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.

Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott

Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém.

És mond: Honfi, mit ér epedő kebel e romok ormán?

Régi kor árnya felé visszamerengni mit ér?

Messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort;

Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derűl!

Cseke, 1831. december 29.

˝Ha a világra nézel, lehangolt és elkeseredett leszel. Ha magadba nézel, akkor is. De ha Istenre nézel, nyugalmat találsz.˝

/Corrie ten Boom, a náci haláltáborok egyik túlélője/