Hallgattam egy dalt. Váratlan érzések kerítettek hatalmukba, fiatal voltam és szép, alig 16.
Akkor még nem értettem igazán, de ma már tudom, Ő volt az egyetlen, igaz szerelem.
Ma már nagymama vagyok, de a szívemben, mint a friss virág, nyílik ki néha az érzés.

Hallgattam egy dalt, amikor váratlanul rám törtek a régen elfeledett érzések. Mikor meghalt bennem a szerelem, azt hittem soha fel nem tudom idézni.

Amikor Ő volt a minden, amikor Ő volt a világ. Nem láttam mást, csak őt, mégis láttam az egész világot. Tudtam örülni a tavaszi lágy esőnek, a tűző napnak. Nem jártam, hanem lebegtem az érzésben, amikor velem volt, és vele is akartam lenni örökre és örökre.
Ha sétáltunk a vihar után, bőrig ázva, ő felvett egy vásott kismadarat, és melengetni kezdte, mintha a szívemet tartotta volna kezében.
Mert a szívem csak az övével dobbant egyszerre. Szemében, ölelésében elvesztem.

Óhh, de jött a rémes ébredés.
Ő nem jött többet, és sírni sem tudtam, csak lezuhantam a földre és nagyon fájt.
A seb örökre ott ég a szívemben, nem bántom én, hiszen szeretem ma is.
Csak mintha a vízesésből apró kis patak maradt volna.
Mintha a nap nem sütne olyan forrón és nem simogat többet a lágy eső. Már nem várom, hogy visszajön, hiszen meghalt bennem a szerelem.
De az érzés itt maradt, hallgatom a dalt és köszönöm neki, hogy átélhettem akár csak egyszer is.

A cikket írta: joanna51, 2017-05-30 09:08

Ha ez tetszett, olvasd el a következő cikket is e kategóriából: Mindörökké szerelem!

Ha ez tetszett, olvasd el a következő, joanna51 által felvitt cikket is: A nagy utazás (Psziché)

Főoldal	Diéta & Fitness	Babák & Mamák	Szex & Psziché	Szépség & Egészség	Hobbi & Otthon	Egyéb témák
Cikkek	Naplók	Fórumok	Tudásbázis	Szavazások	Képgaléria	Apróhirdetések
Képeslapok	Receptek	Klubok	Játékok	Fórum játékok	Bannereink	Facebook