Meghívtam a szomszédomat egy teára. (beszélgetés)
Én láttam.
Hogy most mi az a tea, és akár libacombot is kaphatott volna ... aztán sok röhögő szmájli utána.
No komment.
Érzelgősnek elég érzelgős volt, hát én is majdnem sírva fakadtam, mikor Miki bácsi könnyezve rebegte, hogy ekkora öröm érte még az életben, hogy egy gyönyörű fiatal lány zongorázik neki.
A probléma ezzel csak ott van, hogy a 90 éves Miki bácsiknak, akik épp elvesztették azt az embert, akivel annyi évtizedet leéltek együtt, akikről simán mondhatni ,hogy a másik felük volt, a fél karjuk, életük (na jó, nem viszem el túlzottan érzelgős irányba, de ez az igazság), szóval ... nekik kisebb bánatuk, fájdalmuk, gondjuk is nagyobb annál, mint hogy leballagjanak a harmadikra 5-re teára, és gyönyörködjenek a csodaszép lányban és annak zongorajátékában.
Ezek a Miki bácsik így 90 felé néhány hónapon belül elmennek a feleségük után, nincs az a csodálatos egyetemes emberi szeretet, ami vissza tartsa őket.
Szóval érzelgősnek érzelgős volt, csak nem valódi történet, nem "életszagú", ahogy mondják.
De dicséretet, azt érdemel ... :DDDD
:D
A libacombot ő kínálgatta ELVBEN, nagy röhögve ...
Aztán most pörgetem itt a történetet, és sehol sem találom.
Csak nem töröltette?!
az is szép ha eszébe jutott ,hátha jól esne a bácsinak egy kis beszélgetés,de az biztos jobb lenne ha sűrűbben ránéznének ,szüksége van-e valamire,
és ebbe nem kell belegondolni semmit,csak segiteni,
mi is megöregszünk, ha megérjük ,és jól esik majd ha valaki megkérdezi hozzon vagy vigyen-e valamit,
Amiről Te írsz, az az igazi segítség.
VersEmber "csak" egy emberséges gesztusról írt az elején.
értem én ,hogy megsajnálta a bácsit,
de attól mert egyszer meghivjuk teára,nem lesz neki könnyebb,
itt is van pár házra tőlünk egy idős házaspár,de nem teázunk együtt,
viszont minden nap beszólok ,kell-e valamit vinni vagy hozni,
és nem én vagyok az egyetlen aki figyel rájuk ,mert már nagyon idősek,és a gyerekeik nem itt laknak,
most melyik a segitség,?
Az olyan nemes lélekre vall. Tea és zongoraszó.
Időpontra bekopogtatva.
Ebéd után.
A libacomb csak virtuális lehetőség maradt.
Cipelte volna inkább a bevásárló szatyrokat, mikor még élt a néni is.
Mindenki jobban járt volna.
Mi is.
Tudod aki igazán figyelmes, empatikus meg szeretetteljes másokhoz az akkor figyel rá és segít, amikor a legjobban kell. Tehát az ápolás hosszú évei alatt például és nem utána.
Másrészt nem hivalkodik vele és nem nyit róla fórumot hogy megkínált valakit teával - egyszer.
És nem várja a vállveregetéseket.
De miért? Hát nem nyernek mindketten?
Az idős egyedülálló gondoskodást, törődést, ápolást, gondozást, odafigyelést, társaságot a másik meg igenis a lakást, a házat, a mittudomén mit.
Ezt hívják eltartási szerződésnek.
Még most sem értem, mi ezzel a baj.
Ha te nem ezzel a szándékkal hívtad meg teára jó, ha igen, akkor is jó. Én személy szerint azt gondolom, hogy ha kialakul a kölcsönös, mindenki számára megfelelő "egyezség" nem találok benne kivetnivalót.
Na de basszki!!! Ezt nekem írod?:)
Én végig "védtelek".
Igen kettő jutott így lakáshoz...mi ebben a rossz?
Ha megnyugodtál olvasd el a hozzászólásokat még egyszer.
Szerinted. Jó lenne ha értenéd, amit írunk.
Mondjuk belőled kinézem. Átkíséred, pedig nem akar átmenni, utána közlöd, mennyi lee.
Azt kihagytad a nyitó hozzászólásból, hogy itt csak bólogatni lehet arra, amit írtál, és könnyekig meghatódni, hogy te milyen egy emberséges fickó vagy. Erre ezeknek a mocskos felhasználóknak még van képük saját véleményt alkotni a témáról!
Amúgy tudod ugye, hogy ha itt ilyeneket írogatsz, hogy mennyire elítélsz minket, attól se igazad nem lesz, se meggyőzni nem fogsz minket semmiről, viszont magadról állítasz ki szegénységi bizonyítványt. Mintha ilyenkor hirtelen elfelejtenéd a te fenenagy figyelmedet, empátiádat és szeretetedet. Vagy az csak idős tanmeseszereplőknek jár? Naaagyon hiteles vagy.
Hát mi sem ülnénk többet veled egy asztalhoz. Nem a lehetséges öröklés volt itt a lényeg. De ha nincs a bácsinak gyereke, miért ne merülhetne az fel. Rendszeressé is válhatna a teázás, zongorázás, mindenféle egyéb segítség is.
Én is a nevemre akartam venni egyszer egy öregurat, a közvetlen szomszédom volt. Nagyon csíptem, ő is engem, minden hátsó szándék nélkül. Nade nekem is eszembejutott, hogy neki nincs családja, az ő kis garzonja meg ott az én kéróm mellett amúgyis egyben volt valamikor, a nappalim falán látszott a boltíves átjáró nyoma. A fiamnak jó lett volna az a kis lakás, még ha nem is nyitjuk egybe. Sajnos az öregúr nagyon hamar meghalt, elvitte a szíve. Kár érte, nagyon sajnáltam, és n e m a lakás miatt. De persze azért is. Akkor ne ülj velem egy asztalhoz.
"Nem rossz, mindketten nyernek. De nem is önzetlen jócselekedet."
:))))
Olyan, mintha átkísérnél egy vakot az utcán, és azt mondanád: 500 forint lesz vagy visszakísérlek...
Ezzel a hozzászólásoddal ezt mondtad.
"Mi ebben a rossz és az ördögtől való? Szerintem mindenki jól jár."
Tudod, hogy mi ebben a rossz?
Az, hogy ebben a leírt szituációban ez eszedbe jut.
Hát, ne haragudjatok, nem ma jöttem le a falvédőről, de ilyen mocskos beszélgetést olvasni arról, hogy "mert megkínálok egy embert teával, már a lakását akarom......"
még nem hallottam.
"Nekem két kollégám is van akik így, ilyen módon jutottak lakáshoz."
----
Így beszéljen itt figyelemről, empátiáról, szeretetről az ember.......?
--------
Akinek ez egyáltalán eszébe jut, azzal már nem ülnék le egy asztalhoz.......
A szeretet adásához nem árt, ha olyan van, aki azt fogadni is képes.
Van egy tündér kislányom - ajándékba kaptam -. Nagyon furcsa volt az elején, hogy megyünk az utcán, és rámosolyog az emberekre, "csókolom... legyen szép a napja" ... ha kutyussal jött az illető, megállt, és megdicsérte a kutyust, "hjajj, de gyönyörű... de cuki..." ...és az emberek felragyogtak, szélesen mosolyogtak.
Egy éve van itt a kislány, amerre járunk felderül az emberek arca, mindenkire ráragyog és mond valami kedveset. A nénik már olyankor sétáltatják a kutyákat, amikor mi járunk haza az óvodából, már messziről mosolyognak, integetnek, megdicsérik, beszélgetnek vele... szórja a boldogságot, amerre megy.
Sokat tanultam Tőle! <3
Nagyon sokat tanultam tőle! Tehát nem, nekem nem furcsa, ha egy idős embert valóban simán, a feltétlen elfogadás... urambocsá, feltétlen szeretet ürügyén meghív valaki egy kávéra, vagy teára, vagy libacombra! :)