Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetős fórum)

Uzelman János: Anyák napjára

Boldog ember vagy, amíg hazavárnak

szerető szüleid a családi házba,

kapuhoz tipegnek könnyeket hullajtva,

deres fejükkel válladra borulnak.

Addig szép életed, míg velük örülhetsz,

háláld meg a sok jót, amit érted tettek,

dolgos két kezükkel téged felneveltek,

Anyák napján szívedből köszöntsd hát őket.

Illatos orgonából kössél egy csokrot,

drága édesanyád legyen nagyon boldog,

ne csak a mai napon, hanem egész évben

éljenek az édesanyák szeretet fényében.

Én már árva vagyok, igazából árva,

engem nem vár senki a kicsike házba,

drága szüleim a temetőbe várnak,

ott köszöntöm őket egy csokor virággal.

Halkan imát mondok, meggyújtok két mécsest,

könnyező szemekkel magam elé nézek,

kedves édesanyám, a fényben látlak téged,

tárt karokkal futsz felém a májusi réten,

Anyák napján szeretettel köszöntöm emléked.

Aranyosi Ervin: Az álmodozás, maga a szabadság

Álmodozás, az maga a szabadság,

a lélek szinte súlytalan lebeg.

Szelíd a lét, nincs benne semmi vadság,

ezt éli át egy gondtalan gyerek.

Engedd el néha a kívül zord világot,

szívedre szálljon béke, szeretet!

Legyen a Föld általad is megáldott,

engedd merengni szép képzeleted!

Álmodozás, nélküle nincs szebb élet,

csupán a megszokott az elérhető!

A vágy erejével felemelhet téged,

csak így formálódhat ennél szebb jövő!

S ha valóra váltod, minden kedves álmod,

ha a változásra teszed léted fel,

akkor lehet teljes, értékes világod,

a valóra válás, téged ünnepel!

Álmodozás! Hát sose mondj le róla!

Megfagy a lét, a mozgásban megáll!

Nem lesz a világnak több jóakarója,

onnantól az élő csupán vegetál!

Ám, ameddig benned élnek még az álmok,

amíg jó motorként dobog a szíved,

amíg a jövődet színes filmként látod,

addig igazán élsz, éltet a hited!

Hazamennék én is

Hazamennék én is, hogy felköszönthessem

Anyák napján azokat, kiket nagyon szerettem,

de hiába hajt otthonomba csatangoló lelkem,

idegen már minden mit egykoron kedveltem.

Hisz anyám is az égben a csillagok közt jár,

ott ahol a csend az úr, s ahol nem beszél a száj,

csak a némaság könnyezik olykor-olykor néha,

mikor árvult árvaságom az anya-hiányt sírja.

Hazamennék én is, hogy vigaszt nyerhessek

azok által kik engem is nagyon szerettek,

de nem tehetem meg, mert mind ki szeretett,

Anyák napja ünnepén is az égből integet.

Kun Magdolna

Kun Magdolna: A RÉGI HÁZ

Szegényen éltünk, de sosem hittük azt,

hogy az a boldog, aki nálunk sokkal gazdagabb,

mert miénk volt a rét, az erdő, kis patak,

a nyári szélben hajladozó búzaáradat.

S miénk volt a féktelen nagy gyermekszabadság,

mit sosem pótolt volna kincs és gazdagság,

mert hiába a jómódúság, a sok-sok ékes kincs,

ha nincs olyan emlékünk mi a múltból visszaint.

Minden olyan emlék, mi a múltból visszaint,

a legkönnyesebb napon is mosollyal kacsint,

hisz boldogsággal telik meg szívünk és a lelkünk,

mikor a csodás gyermekkoron újra elmerengünk.

Várnai Zseni: FÁRADT A SZÍVEM

Fáradt a szívem, és halkan ver nagyon,

Csak jó úgy hosszan ülni a napon,

Nézni a fákat, és nézni az eget,

A messziről kéklő nagy hegyeket,

És lesni a fájó csendet itt belül,

Amint a könny húrokon hegedül.

Hallgatni: ver-e még dalt a szívem,

Meghalt talán, vagy alszik, pihen?

Vagy, mint a hernyót gubózza selyem,

Hogy feltámadjon szárnnyal ékesen?

Tud-e még sírni, könnye van-e még?

Sikoltozni tud-e, ha kínok-kínja ég.

Tud-e lázongni, mint vulkános hegyek,

Ha zúg fölötte vészes förgeteg?

S altató nótát, zengőt, édeset,

Dalol-e majd, ha elterül az est,

S a kisfiú álom mesére vár,

Mely arany kertben arany szárnyon száll,

Át a nagy, fénylő mese tengeren,

A fáradt, csöndes szívemet lesem.

Csók Ilona: Árnyékban

Mikor az árnyak egyre nőnek,

Nincs már értéke az időnek.

Egybefolyik nappal és éjjel,

Gondolat röpköd szerteszéjjel.

Kapkodsz utána félve, ijedten,

Jaj, mit akartam? Hova is tettem?

Tegnap még tudtad, ma már csak sejted,

Holnapra pedig elfelejted.

Régi emlékek, szép gyermekkor,

Mintha ma lenne, mondtad sokszor.

Kedves arcok, akik szerettek,

De a nevüket már elfeledted.

Aztán ha egy név fel fel révül

A múltnak zúgó tengeréből,

Úgy fáj, hogy bárhogyan próbálod

A vonásokat már nem találod.

Utunk végén másképp kell élni.

Őszi avarban csendben lépni.

Amit nem találsz emlékedben,

Keresd ott belül a szívedben.

Halk, rég hallott melódiákat,

És átélhetsz apró csodákat.

Ne kapaszkodj a múltba váltig,

Csak érzéseid őrizd halálig.

Ha szeretni tudsz még, az a lényeg

Mikor az árnyak égig érnek

Ilhan Attila -Köd (Sisler) sétány

Leszállt az este a Köd-körúton

már a vállunkra esett,

egyedül voltunk, mint levágott karok,

nem égtek tüzek a hegyekben

kialudtak a világítótornyok fényei

miközben egymás tekintetét kerestük

Elvesztettelek a Köd körúton

az utcai lámpák fényében

felhők vonultak át az égen

olyan voltam, mint elhagyott gyerek

esőszag a járdákon,

elvitt a halál, te vagy a semmim.

Gyulai Pál:

Szeretnélek még egyszer látni...

Szeretnélek még egyszer látni

A kertben, ott a fák alatt,

Hallgatni édes csevegésed,

Mint gyermek, úgy örülni véled,

Szakítva a virágokat.

Szeretnélek még egyszer látni

Homályos őszi délután,

Kandallódnál a karosszéken,

Ha mintegy elringatva, ébren

Alszol s álmodva nézsz reám.

Szeretnélek még egyszer látni,

Midőn úgy várod jöttömet,

Megismersz immár a távolból,

S bár ajkad olyan hidegen szól,

Elárul néma örömed.

Szeretnélek még egyszer látni,

Szép csöndes nyári estvelen,

Holdfénynél az akászok árnyán,

Midőn fejed' keblemre hajtván,

Így suttogsz: még maradj velem!

Szeretnélek még egyszer látni

A vén udvarház csarnokán,

S ha elhangzott az Isten-hozzád,

Még visszanézni utólszor rád

S először sírni igazán.

Szeretnélek még egyszer látni,

Meggyógyítna egy pillanat.

Mit szenvedtem, feledni tudnám,

S még egyszer örömest feldulnám

Éretted ifjúságomat!

Piován Győző: MÁJUSI ÉNEK

Csobog már a kis patak,

Zöld a lomb, a rét;

Méhe zsong, virág fakad,

Szellő zúg mesét.

Illat száll, madár dalol,

Felhőtlen a táj.

Halljátok-e gyermekek?

Hív a napsugár!

Hív az erdő, hív a völgy,

Hív a szép határ:

Menjetek vidulni hát,

Míg virít a nyár.

Szedjétek gyümölcseit,

Míg felétek int,

Míg az őszi hervadás

Itt nem lesz megint.

Ha megvirrad keleten

S fölsuhan a Nap,

Hálaima mondásra

Ne légy hallgatag;

És este se késlekedj

Fohászt zengeni

Ahhoz, ki a föld porát

Átmelengeti.

Ahhoz, ki a hó alól

Zöld tavaszt fakaszt

S tarka nyárrá bűvöli

Halkan a tavaszt.

Ahhoz, aki őszt ad és

Őszre szép telet,

Áldásokkal hintve be

Földi életed.

Aranyosi Ervin: Májusfa állítás

Felállítják a májusfát, májusi nap ránk nevet!

Körbeállják, megcsodálják felnőttek és gyerekek.

A háztetőn gólyafészek, a vándor is hazatért,

elrepül még pár új gallyért, fészkéhez pár kacatért.

Kelepelve táncot járnak, kihirdetik a tavaszt,

magasztalják a Napocskát amely rügyeket fakaszt.

A gyerekek példát vesznek, némelyikük táncba kezd,

épphogy csak nem kelepelnek, na de mondd, ki bánja ezt?

A férfiak a májusfát kipányvázzák, emelik,

és a világ kacagással, vidámsággal megtelik.

Színes szalagok az ágon, májusi szél belekap,

s repkednek mint felhők között, égben szálló madarak.

Ahogy nézi a sok ember, szívük, lelkük is vigad

kezdődhet a víg mulatság, te is érezd jól magad!

József Attila: Május

A rengő lomb virágban ég

és készül a gyümölcsre,

a nyílt uccára lép a nép,

hogy végzetét betöltse.

Iramlanak bogarak,

friss jelszavak repülnek.

S az aranyba vont ég alatt,

-mert beköszönt az ünnep –

a szabadság sétára megy.

Hős népe ágat lenget,

s ő kézenfogva vezeti

szép gyermekét, a rendet!

"És jött a május. Ezer orgonának

Lila bugája búgott, a napon

Minden bokor virágba öltözött föl

És a paréj is megnőtt szabadon.

Mint győzedelmi zászló, égbe lendült

A jegenye s ezer pacsirtadal

Hirdette boldogan és büszkeséggel,

Hogy itt a május...."

Juhász Gyula

Cseh Péter Mihály: Kéne egy olyan vers

Kéne egy olyan vers,

amiben minden benne van,

az is, hogy a szemed tenger,

az is, hogy a szemed olyan tiszta,

mint a felhőtlen ég,

az is, hogy a szemed szél zúgása

és fák hajladozása

és madár dal,

a szemed annyira szép,

el se tudom mondani.

Kéne egy vers,

ami olyan, mint az erdő ősszel,

ami olyan, mint a zöld rét

és a zümmögő méhecskék

és a virágba boruló fák.

Kéne egy vers,

ami olyan, mint egy barlang

ahol az állatok világra

hozzák kölykeiket, felnevelik

őket és észrevétlenül, csendben

elpusztulnak.

Kéne egy olyan vers,

amiben minden benne van,

az is, hogy milyen a tücskök ciripelése,

az is, hogy milyen a hajnal tavasszal,

az is, hogy a virágok szétpattanó

bimbója zene, örök zene,

az is, hogy az esőcseppek

kopogása mese, álomba

ringató mese.

Böröczki Mihály: Lélegezz

Van pár liget, van pár bokor,

ahova így-úgy tartozol,

van pár dallam, meg egy gitár,

meg annyi minden, ami fáj,

és van a szél, ki furcsamód

már úgy ölel, hogy takaród,

van Istenedtől nagy hitel,

hogy nem üzen, ha menni kell,

meg őrületbe vert tudat,

mi holtodon is átmulat,

jön valahonnan üzenet,

te nem is érzed a jelet,

mert poharad már keserű,

de lélegezz, mert gyönyörű.

Meggyesi Éva : A boldogság

A boldogság az egyetlen a földön,

amit irigyel még a gazdag is,

hiába van neki kincse,palotája,

ha egyedül bolyong, s boldogsága nincs.

A boldogság az egyetlen a földön,

amely mindennél fontosabb talán,

s mégis oly kevés ezen a földön,

kinek a boldogság örökké kijár.

Lehet kincsed és hatalmad,

megvehetsz mindent mit kívánsz,

s bár a pénzedért szeretni fognak.

boldog attól még nem leszel talán.

Sokszor a szegény a gazdag,

hisz mindenkinél gazdagabb talán,

kit kedves szavakkal,forró öleléssel

szerető párja karjaiba zár.

A kedves szót nem pótolja semmi!

Kinek kell az,ki dölyfös és puhány

,csak aki szívből tud szeretni,

az lehet boldog igazán.

Az ablakhoz nyomul az orgona,

az ablaküvegen át rám nevet,

amit nem tudok megunni soha,

a kékszemű tavaszi üzenet.

Gyerek leszek egy percre újra én,

örökzöld időmből kipislogok,

a létezés halhatatlan ívén

a teremtésig visszacsusszanok.

Boldog részecske, együtt lüktetek,

s kinyílok mohón, mint tavaszi ág,

ledobjuk, unt kabátot, a telet,

s szívemmel ver a születő világ.

Mert jó élni, e gyermeki hittel

így fordulok én is a fény felé,

s tudom, hogy majd a többi szelíddel

lelkem földi jutalmát meglelé

Csukás István

Zanner Anikó: Miért van így?

Hová fajult ez a forrongó, világ?

Hová lett a szeretet, a becsület?

Hová lett a szavahihető kézfogás?

Miért lett elvakult számtalan ember,

aki önzően csak magára gondol,

másokon kegyetlenül átgázol?

Nem számít semmi, csak legyen kényúr,

mert már a pénz, a hatalom az úr.

Ember embernek ádáz ellensége,

határtalan a telhetetlensége.

Alig van már a Földön emberség,

a tiszteletet rég beszennyezték,

nincsen már nyugalom és békesség.

Olyan ez a forrongó világ, mint kitörni készülő vulkán.

Bármikor váratlanul tüzet, lávát okádhat,

városokat, falvakat kegyetlenül elpusztíthat!

Változz hát, ember! Vedd végre észre!

A vesztedbe rohansz! Te is elpusztulhatsz!

(2024. április 7. Poet.hu)

Aranyosi Ervin: Ez a nap is elszaladt

Ez a nap is elszaladt

egy pillantás alatt,

a lelkünkben, a nyomában

semmi sem maradt!

Tova tűnt, nem vettük észre,

nem hagyott nyomot,

semmi kedvest, maradandót,

mi sem változott!

Ez a nap is, mint a többi,

üres volt, s sivár,

s nem akarjuk újra élni,

visszahozni kár!

Csak tudnám, hogy mire várunk,

milyen jöjjön el?

Hogy változzon a világunk,

álmodozni kell!

Álmot hozni el!

Álmodj velem egy újabb, szebb napot,

hol lelkünk felkacag,

Álmodd velem, hogy örül a szíved,

mert megtaláltalak!

Álmodj velem, és ébredj velem,

kell, hogy rám találj,

Álmodj velem, és legyél velem,

s a közös csodánkra várj!

Ez a nap is elszaladt,

és elmúlt nyomtalan,

napok óta várok rád,

a lelkem nyugtalan!

Fogd a kötél másik végét,

hadd húzlak közel,

reméld azt, hogy eljövök,

és boldogabb leszel!

Boldoggá teszel!

Álmodj velem egy újabb, szebb napot,

hol lelkünk felkacag,

Álmodd velem, hogy örül a szíved,

mert megtaláltalak!

Álmodj velem, és ébredj velem,

kell, hogy rám találj,

Álmodj velem, és legyél velem,

s a közös csodánkra várj!

( Aranyosi Ervin © 2024.04.22. )

Reményik Sándor : Úgy fáj már minden...

Úgy fáj már minden, minden idebenn:

a szó, s a mozdulat, s a csend is fáj,

minden, mi általreszket szívemen,

legyen az ember, muzsika, vagy táj.

Úgy fáj már minden, minden idebenn.

De néha egy-egy halk szó símogat,

s rejtekúton a szívembe talál,

s álomba ringatja a kínokat,

elaltatja a multat, s a jövőt.

Pedig be nehéz megtalálni már

az ösvényt, a szívembe vezetőt.

Gyom és gaz benőtte az utakat,

ördögpalánták ágaskodnak rajtok:

száraz kórók és keserű füvek,

minden, mi beteg szívemből kihajtott.

mártír a szó, mely jó hozzám ez úton,

és szent a szív, mely küldi őt ezen,

s mely liliomok magvát hinti el

ott, hol különben csak bogáncs terem.

Áldott az óra és áldott a szél,

mely liliomok messze magvát hozza,

magot, melyből a békesség kikél.

Fekete Edit: Hevenyészve

Már derül,

már virul!

A tél kimúlt.

Tavasz van,

eltántoríthatatlanul.

.

Tavasz van?

Ne kérdezgesd folyton.

Virágos a balkon.

.

Nyár lesz?

Már hogyne lenne!

Ez a dolgok rendje.

.

Rend nem létezik.

Hallgass már egy kicsit.

Még se!

Inkább beszélj!

Kiálts!

Szavaidban bujkál a tavasz.

Reccsen a jég,

csöpög az eresz.

A hólé elszivárog,

a tél jege elereszt.

.

Beszélj!

Légy feszes.

Varrd föl a gombot,

töröld le a polcot.

Rendnek kell lenni,

nem több, csak ennyi.

.

Ne félj!

Itt a tavasz,

fut a tél.

Vissza-visszanéz,

míg elrohan látja,

zöld ül a fákra.

.

Haladj!

Nem vagy egyedül.

Derül.

A szél elcsendesül.

A gonosz halálba szenderül.

.

Indulj!

A sorsod tied.

Egy a halálod, egy az életed.

.

Vigyázz!

Az óra ketyeg.

Az idő mocsokban hempereg.

.

Szellőztess!

Legyen friss a levegő.

Takaríts!

Csinálj a jövőnek helyet.

.

… tavasz van, emberek…

.

2018. 04. 27

Várnai Zseni : Csendes éj

A csendes éjben anyámra gondolok,

Szívemben most az ő szíve dobog.

Szegény özvegy volt, sokat szenvedett,

Nem volt egyebe, csak a szeretet.

Szájától vont meg minden falatot,

És ha mi ettünk, ő is jóllakott.

Játékot venni nem tudott nekünk,

Varrással kereste kenyerünk.

Ő mesterkélt ünnepre szép babát,

Levágta hozzá dús hajfonatát,

Gyöngyöt fűzött, topánkát varrt neki,

Hullottak rá könnyének gyöngyei.

Láttam a föld sok szép kirakatát,

De nem találtam hasonló babát,

Oly tündérszépet, olyan kedveset,

Nem ért más hozzá. Csak a szeretet…

A szeme kék, a haja barna volt,

S a kóc mögött picinyke szív dobolt.

Anyám elment, nem érte meg szegény,

Hogy a világ forduljon tengelyén,

Pedig, hogy várta, várta mivelünk..,

Hogy nekünk is virradjon ünnepünk.

Ó, most ha élne,

Vehetnék már neki

Ruhát, cipőt,

S nem kéne küzdeni.

Zelk Zoltán - Este jó...

Este jó, este jó,

este mindig jó.

Apa mosdik, anya főz,

együtt lenni jó.

Ég a tűz, a fazék

víznótát fütyül,

bogárkarika forog

a lámpa körül.

A táncuk karikás,

mint a koszorú,

meg is hal egy kis bogár,

mégse szomorú.

Lassú tánc, lassú tánc,

táncol a plafon,

el is érem már talán,

olyan alacsony.

De az ágy meg a szék

messzire szalad,

mint a füst, elszállnak a

fekete falak.

Nem félek, de azért

sírni akarok,

szállok én is, mint a füst,

mert könnyű vagyok...

Ki emel, ki emel,

ringat engemet?

Kinyitnám még a szemem,

de már nem lehet...

Elolvad a világ,

de a közepén

anya ül, és ott ülök

az ölében én.

Csaba Ferenc: Hazatérés

Ha egyszer majd nem lesz hova hazamenni,

a zárt vak ablakok mögött nem vár senki,

ha a ház nem lesz más, csak kihűlt alakzat,

benne temetni múltat, s belőle halottat,

ha a kapuban már nem vár senki,

nem lesz hova hazamenni.

Az emlékezést a falakon majd beszövi a pók,

és nem lesz több édes szülői csók,

ha a gyermekkort végképp el kell temetni...

Istenem ha egyszer nem lesz hova hazamenni,

ha majd nem marad más csak sírok közt a könnyek

hazatérni hova menjek?

A lezárult sors csak porhüvelynyi

nem vagyunk több, csupán ennyi.

A felmenők nem voltak hősök,

csak Isten előtt meghajló ősök,

én sem vagyok több, csak ennyit érek,

de meghalni----közétek---majd hazatérek.

Várnai Zseni : Megyek feléd...

Úgy jön ma már, mintha álmodtam volna,

hogy itt voltál, s azt is, hogy nem vagy itt,

holdad vagyok, mely vonzásod körében

járja végtelen útjait.

Feléd fordítom arcomat, mert tőled

hullhat csak rám a fény és a meleg,

s olykor, mikor közeledbe érek,

már azt hiszem: most...most elértelek!

Kinyúl felém napszemed fénysugára,

megérint, mint egy csók a téren át,

s e fény visszfénye tükröződik rajtam,

mikor átúszom a nagy éj tavát.

Sötét lennék, ha nem ragyognál nékem,

lehullanék, ha Te nem vonzanál,

úgy tartasz engem óriás erőddel,

úgy húzol, mint egy mágikus fonál.

S, mikor egy világrobbanás hatalma

égen és földön mindent szétlövellt,

akkor zuhantunk egymás közelébe,

karod elkapott és védőn átölelt

egy pillanatra, aztán elszakadtunk

pályánk sínére parancsolt a rend,

a csillagok fészkükre visszaültek,

s a hold újra a nap körül kereng.

Megyek feléd, de soha el nem érlek,

bolyongok körülötted, s önmagam körül,

bezárt világ, mely mosolyodtól fényes,

s örök vonzásod szárnyain röpül.

Szuhanics Albert: György napi köszöntő...

Gyere Gyuri, add fel harcod

dugd hüvelybe fényes kardod!

A lándzsádat tedd le kérlek,

névnapozni fogunk véled!

Ünnep minden Györgynek neve,

méltóképpen bánjunk vele!

Üssük csapra egy-két hordót,

igyunk, bikavért, oportót...!

Menjünk Tokaj pincéibe,

ma éjjel ott rúgjunk mi be!

Jöhet furmint, szamorodni,

kocsmáros fog aszút hozni!

Tegyünk félre gondot, ármányt,

meghívjuk az öreg sárkányt!

Neki is van még jó bora,

ő csak nagy ivócimbora!

Szent Gyuri és a nagy sárkány,

jót isznak a pince alján.

Ettől lesz szép piros vérük,

s én leszek a szesztestvérük!

Köszöntelek, György és Gyurka,

sose legyen Gyurik búja!

Sokat érjél isten-isten,

egészségben, s más gond nincsen!

Tavaszváró / Szabadi Lívia

Napsugárral simogatnak bárányfelhős angyalok,

kéklő égen,fehér fények párnacsatát csapnak ott.

Zöld ruhában lejt lenn a táj,s mutatja a divatot,

szirmot szórva,álmodozva,elmerengik a napot.

Virágos víg dallamokat csicsergik a madarak,

versenyeznek,ki köszönti szebb nótával a tavaszt?!

Rügyet bont kint minden növény,növeszti a levelet,

nagy pompával búcsúztatja a rossz időt,a telet.

Néha még ha könnycseppjeit szórja el a magos ég;

megrettenve rezzen össze az,ki tavasz vágyban ég,

reméli,hogy nem más ez,mint kósza időváltozás,

s hűvös szelek nem röpítik tova az ősi szép varázst.

REMÉNYIK SÁNDOR: MI MINDIG BÚCSÚZUNK

Mondom néktek: mi mindíg búcsuzunk.

Az éjtől reggel, a nappaltól este,

A színektől, ha szürke por belepte,

A csöndtől, mikor hang zavarta fel,

A hangtól, mikor csendbe halkul el,

Minden szótól, amit kimond a szánk,

Minden mosolytól, mely sugárzott ránk,

Minden sebtől, mely fájt és égetett,

Minden képtől, mely belénk mélyedett,

Az álmainktól, mik nem teljesültek,

A lángjainktól, mik lassan kihűltek,

A tűnő tájtól, mit vonatról láttunk,

A kemény rögtől, min megállt a lábunk.

Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz,

Mert minden csönd más, - minden könny, - vigasz,

Elfut a perc, az örök Idő várja,

Lelkünk, mint fehér kendő, leng utána,

Sokszor könnyünk se hull, szívünk se fáj.

Hidegen hagy az elhagyott táj, -

Hogy eltemettük: róla nem tudunk.

És mégis mondom néktek:

Valamitől mi mindíg búcsuzunk.

Szádeczky-Kardos György: Nincs időd

Szoktál e néha meg-megállni

És néhány percre megcsodálni

A zöld mezőt, a sok virágot,

Az ezerszínű szép világot,

A dús erdőt, a zúgó fákat,

A csillagfényes éjszakákat,

A völgy ölét, a hegytetőt?

Nem, neked erre nincs időd.

Szoktál e néha simogatni,

Sajgó sebekre enyhet adni,

A hulló könnyeket letörülni,

Más boldogságán is örülni,

Meghallgatni kinek ajka

Bánatra nyílik és panaszra,

Vigasztalni a szenvedőt.

S ha est borul a késő mára,

Készülni kell a számadásra,

Mérlegre tenni egész élted,

Tettél-e jót, láttál-e szépet,

És nincs más vágyad, csupán ennyi:

Nem rohanni, csak ember lenni.

Katona Bálint: Maradék idő

Szeretni még egyszer,

halálosan, aki vár.

Mosolyt venni még,

mielőtt a bolt bezár.

Napot látni még,

mielőtt az est leszáll.

Élni még egy kicsit

mielőtt a szív megáll.

Utoljára valakiben

hinni volna jó,

ne vesszen kárba

a kimondatlan szó.

Örülni valaminek,

ami szép, ami jó,

mielőtt a szívben esni kezd a hó….

Mert a maradék idő

már nem eladó…

Juhász Magda : Haldoklik a Föld

Haldoklik már a Föld,

a szíve is beteg,

nagyokat döng a föld alatt,

és néha megreped.

Ha szíve végleg megszakad,

ember mi lesz veled?

Sutba dobhatod álmodat,

és rabolt pénzedet.

Felettünk van az ég,

és alattunk a pokol?

Mi cérnaszálon függünk

a létben valahol.

De a cérna egyszer elszakad,

mert betelik minden pohár,

és szétszóródik az űrben

az ember, az ostoba kufár.