Szeretni s szeretve lenni!

Nem értettem, hogy lehet? Ahogy nőttem, nőtt bennem a vágy, hogy megismerjem önmagam, a múltamat, a gyökereimet... sokszor sírtam s vágyakoztam a múltba, ami csörtetett utánam, sokszor hátranéztem, de nem láttam semmit.

A kiváncsiság s a vágy, hogy megismerhessem önmagam, mindennél nagyobb volt! 9 éves fejjel, annyit értettem csak, hogy egy idegen "néni" jóvoltából a világra jöttem s ő úgy döntött, odaajándékoz Drága Szüleimnek, akiket mig élek tisztelek, becsülök, hisz Ők az igazi szüleim. Mindig is nagyra becsültem őket a kitartásukat. Kevés ember mondhatja el, hogy úgy szeretik, ahogy engem, csodálatos emberek.

Ahogy teltek, múltak az évek mindig kíváncsibb lettem, titkos örökbefogadás lévén a dokumentumok nem sokat árultak el a múltamról.

Amit megtudtam, mind az én érdemem. Tudomást szereztem a biologiai szüleimről, a rokonaimról, a testvéreimről, akiről 23 éven keresztül semmit nem tudtam. Győzelemnek éltem meg azt a pillanatot amikor a kezembe tartottam a telefont s a testvérem üzenetét olvastam a telefonomon.

Győzelem, megtaláltalak, gondolta én...innen az én utam ki volt kövezve.

Más ország, más kultúra, más nyelv amit beszélünk, de mivel kétnyelvű vagyok zökkenőmentesen ment a keresés. Lassan kezdtek összeállni múltbéli életem képeinek darabkái. Az érzést nem tudom leírni, az örömemet az izgatottságomat, a félmemet ami akkor rám tört. Mint kiderült, jött a lehangoló igazság a szemembe, nem kellettünk a szüleimnek, elvettek, mert nem gondoskodtak rólunk. Egy testvéremet megtartotta a biológiai "anyám", akit azóta is nevel. Mi ketten nem kellettünk. Bátyám megjárta a poklok poklát, intézetből ki, intézetbe be, míg 15 évesen kikerült. Az "apánk" magához vette, de ő három évre elhunyt. Ez azt jelentette, hogy egy 18 éves fiú (bátyám)ott állt egy szál magában,lévén hogy "anyánknak" nem kellett s a jómódú népes "családunknak" sem.

A mai napig sem dolgozta fel, s ezeket a lelki sérüléseket amig él, magán viseli. Csörtet utána a múlt. Eközben én 20 hónapos koromtól szerető édes szüleim társaságát, nevelését élveztem s élvezem a mai napig. Engem nem viselt meg ez a dolog annyira, maga a tény hogy örökbefogadtak, de ennek a ténynek felismerése s feldolgozása számomra se volt könnyű feladat. Kerestem az identitásomat, lényegében önmagamat.

Már rájöttem, ki vagyok s hová tartozok s miután mindent megtudtam a "szüleimről", a "rokonaimról", rájöttem, hogy Isten megajándékozott egy jobb élettel, igazi szülőkkel.

Hisz nekem két születésnapom van s az az igazi amikor szerető szüleimhez kerültem...